Herrmann Margit (Kántorjánosi, 1898. november 14.Születése bejegyezve a kántorjánosi állami születési akv. 156/1898. folyószám alatt. – Budapest, 1957. szeptember 8.Halálesete bejegyezve a Bp. VIII. kerületi állami halotti akv. 1908/1957. folyószám alatt.) magyar tanár, petrográfus. A föld- és ásványtani tudományok kandidátusa (1952).
Életpályája 1916-ban a temesvári gimnáziumban érettségizett. 1916–1922 között a budapesti tudományegyetemen matematika-fizika, majd természetrajz-földrajz szakon végzett.
1920–1922 között a budapesti Sophianum helyettes tanára volt. 1922–1924 között a Budapest Székesfőváros alkalmazásában különböző fővárosi iskolákban volt helyettes tanár. 1923-ban a budapesti tudományegyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1924–1926 között az Országos Gyermekvédő Liga kiküldötteként szociális munkás volt a Belgiumban üdülő magyar gyermekek mellett. 1924–1957 között a Magyarhoni Földtani Társulat tagja volt. 1926–1929 között magániskolákban óraadó tanár, emellett az Iparügyi Minisztérium adminisztrátoraként dolgozott. 1927-ben okleveles középiskolai tanár lett. 1929–1933 között a Magyar Nemzeti Múzeum Növénytárában napidíjas munkatársa volt.
1933–1934 között a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóságán dolgozott. 1934–1935 között a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Természettudományi Múzeuma Ásvány- és Őslénytárának szakdíjnoka, 1935–1937 között segédőre, 1937–1939 között I. osztályú segédőre volt. 1939–1940 között az Ásvány- és Kőzettár I. osztályú segédőre volt.
1940–1944 között az Ásvány- és Kőzettár őre, 1944–1950 között I. osztályú őre volt.
1950–1955 között a Magyar Nemzeti Múzeum önálló muzeológusa, 1955–1957 között önálló tudományos kutatója volt irányító munkakörben. 1952-ben lett a föld- és ásványtani tudományok kandidátusa. 1953-ban elkészítette a Természettudományi Múzeum ásvány- és kőzettani kiállítása kőzettani részét. 1957-ben lett a Magyar Nemzeti Múzeum muzeológusa.
Munkássága Tudományos munkát csak a múzeumba kerülése után (1929) folytathatott. Az 1950-es évek elejéig elsősorban a Kárpát-medencei magmás kőzetek leírásával és kőzetkémiai viszonyaival foglalkozott. Ezután az Eötvös Loránd Tudományegyetem Ásvány- és Kőzettani Intézetének külső munkatársaként hazai üledékes kőzeteket, elsősorban a pannon korú homokokat tanulmányozta mikromineralógiai módszerekkel. 30 tudományos közleménye a Földtani Közlöny és az Annales historico-naturales Musei Nationalis Hungarici hasábjain jelentek meg magyar illetve német nyelven.
Családja Szülei: Hermann Antal és lipovnoki Lipovniczky Margit (?–1918) voltak.
Sírja a Farkasréti temetőben található.
Művei Diabáz és bazalt a Witwatersrandről (Annales Historico-Naturales Musei Nationalis Hungarici, 1936) A Biharkapu – Portale – kristályos mészkövének telérkőzete (Zombory László; Mathematikai és Természettudományi Értesítő, 1939) Az ipolytarnóci alsómiocén glaukonitos homokkő (Annales Historico-Naturales Musei Nationalis Hungarici, 1940) Dioritporfiritek a biharmegyei Rézbánya környékén (Emszt Kálmánnal; Mathematikai és Természettudományi Értesítő, 1940) A sőregi Bagolyvárhegy bazaltbreccsájáról és a délnyugati részén áttörő láváról (Annales Historico-Naturales Musei Nationalis Hungarici, 1941) Pyroxénandezit Ditrótól északkeletre (Papszkyné Hanák Máriával; Mathematikai és Természettudományi Értesítő, 1943) Beiträge zur Kenntnis der Gestein von Szárazvölgy in der Ungebung von Rézbánya (Emszt Kálmánnal; Földtani Közlöny, 1943) Adatok a Rézbánya vidéki Szárazvölgy kőzeteinek ismeretéhez (Emszt Kálmánnal; Földtani Közlöny, 1948) Zavarickij kőzetnormái (Földtani Közlöny, 1951) A Bükk-hegység fiatal harmadkori magmás kőzetei és tufái (Annales Historico-Naturales Musei Nationalis Hungarici, 1952) Telkibányai riolitok és andezitek petrográfiája és petrokémiája (Földtani Közlöny, 1952) A nagybörzsönyi érckutatás kőzettani vizsgálata. – Examen pétrographique de la recherche de mineral à Nagybörzsöny (Kisvarsányi Gézával; A Magyar Állami Földtani Intézet évi jelentése, 1953) A mezőkeresztesi első sekélyfúrás homokjainak mikromineralógiája (Annales Historico-Naturales Musei Nationalis Hungarici, 1954) Bükkalji pannóniai homokvizsgálatok (Földtani Közlöny, 1954) Die Schwermineralien aus den Pleistozänschichten der Höhle von Istállóskő (Acta Archaeologica, 1955) Mátrai és cserhátaljai pannon homokok vizsgálata. – A várpalotai Szabóbánya miocén homokrétegeinek nehézásványai. – Pápa és Devecser környéki pannóniai homokrétegek nehézásvány-asszociációi (Annales Historico-Naturales Musei Nationalis Hungarici, 1956) Kisalföldi és dunántúli pannóniai homok mikromineralógiai vizsgálata (Földtani Közlöny, 1956) A szobi és letkési faunás üledékanyag ásványos vizsgálata (A Magyar Állami Földtani Intézet évi jelentése, 1956) A komlói andezitterület újabb vizsgálata. – A Mecsek hegység és pereme pannóniai homokjainak mikromineralógiai vizsgálatai (Annales Historico-Naturales Musei Nationalis Hungarici, 1957)
Jegyzetek
Források Magyar Múzeumi Arcképcsarnok, 2002 Névpont.hu
További információk Székyné Fux V: Herrmann Margit emlékezete (Földtani Közlöny, 88. 1958. 22-26. bibliográfiával) Tokody László: Erinnemng an Margareta Herrmann 1898-1957 (Annales historico-naturales Musei Nationalis Hungarici, 50. 1958. 7-10.)
Kategória:1898-ban született személyek Kategória:1957-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar muzeológusok Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Magyar petrográfusok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek