Fejős Imre (Szekszárd, 1899. március 23. – Csákvár, 1965. március 8.) magyar muzeológus, fotótörténész, könyvtáros, irodalomtörténész.
Életpályája 1927-ben a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett; irodalomtörténet, esztétika és filozófia tárgyakból bölcsészdoktori oklevelet szerzett; disszertációja: Modem magyar romantikus költők (Szekszárd, 1927) címmel jelent meg. 1927–1929 között a Magyar Nemzeti Múzeumhoz tartozó Országos Széchényi Könyvtárban díjtalan gyakornok volt. 1929-től az újonnan létesített Parlamenti Múzeum munkatársa volt.
A Parlamenti Múzeum megszüntetése (1949) után a múzeumi anyag nagy része a Magyar Nemzeti Múzeumba került, s őt is oda helyezték át.
1950–1963 között a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnok (TKCS) osztályvezetője volt. 1951-ben nyugdíjazták, de 1957-ben ismét szolgálatba lépett.
1961–1963 között az Újkori Osztály vezetője is volt. 1963-ban nyugdíjba vonult.
Munkássága A Parlamenti Múzeum kifejlesztése jórészt az ő érdeme volt. Elsősorban a Magyar Nemzeti Múzeum és a Történelmi Képcsarnok történetét kutatta, ebből a témakörből hatalmas levéltári anyagot gyűjtött össze, amelynek feldolgozását rendszeresen publikálta. Forgatókönyve alapján rendezték a Magyar Nemzeti Múzeum (1952) és a Történelmi Képcsarnok évfordulós kiállításait (1959). Ikonográfiái munkásságát a múzeumábrázolások összegyűjtésével kezdte. Foglalkozott portré-ikonográfiával is. Kossuth Lajos fényképeinek feldolgozásakor foglalkozott először fotótörténettel; az akkor még a Történelmi Képcsarnokban lévő múzeumi fotógyűjteményt is kezelte. Ikonográfiái és fotótörténeti szempontokra egyaránt tekintettel volt a gyűjtemény bővítésekor, ennek eredményeképpen a Történelmi Képcsarnok fotóanyaga mintegy tízszeresére növekedett. Életművének fontos része fotóelméleti és fotótörténeti forrásgyűjteménye és ezzel kapcsolatos publikációs tevékenysége. Megteremtette a Fényképezés magyar úttörői című sorozatot, amelyben a legnevesebb magyar fényképészek monográfiái jelentek meg. A Magyar Fotóművészek Szövetsége munkáját is segítette, amikor kialakította annak fotótörténeti gyűjteményét. Tanulmányai főként a Folia Archaeologicában, a Magyar Építőművészetben, a Numizmatikai Közlönyben, az Irodalomtörténetben, továbbá a Fotó és a Fényképművészeti Tájékoztató című szaklapokban jelentek meg.
Családja Szülei Fejős Imre törvényszéki aljegyző és Borsody Laura voltak.Születése bejegyezve a szekszárdi állami születési anyakönyv 101/1899. folyószám alatt.https://mek.oszk.hu/14100/14181/14181.pdf
Művei Modem magyar romantikus költők (Szekszárd, 1927) A Nemzeti Múzeum tervezett loggiái (Magyar Építőművészet, II. 1953. 176-180.) Százéves a Múzeumkert (Budapest, 1955) A Nemzeti Múzeum ábrázolásai (Folia Archaeologica, VII. 1955. 213-222.) Kossuth fényképei (Folia Archaeologica, VIII. 1956. 197-203.) Vörösmarty arca (Irodalomtörténeti Füzetek 8. Budapest, 1956) A Nemzeti Képcsarnok Alapító Egylet története (Művészettörténeti Értesítő, VI. 1957. 37-47.) A Magyar Történelmi Képcsarnok 75 éve (Múzeumi Értesítő, VIII. 1959. 133-154.) A Magyar Nemzeti Múzeum története. I.-II. (Korek Józseffel; Folia Archaeologica, XVI. 1964. 267-281. XVII. 1965. 285-301.)
Jegyzetek
Források Magyar Múzeumi Arcképcsarnok, 2002
További információk Rózsa György: Fejős Imre (Folia Archaeologica, 1965) Fejős Imre (Fényképművészeti Tájékoztató. Budapest, 1965) Rózsa György: A fotótörténész (Fotóművészet, 1983. 4.)
Művészeti lexikon. Felelős szerkesztő: Lajta Edit. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1965-1968.
Kategória:1899-ben született személyek Kategória:1965-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar muzeológusok Kategória:Magyar irodalomtörténészek Kategória:Magyar fotótörténészek Kategória:Magyar könyvtárosok