A Maki F102 egy Formula–1-es versenyautó, amelyet a Maki Engineering tervezett és versenyeztetett az 1976-os Formula–1 világbajnokságban. Pilótája Tony Trimmer volt. A csapat mindössze egyetlen versenyhétvégén, a szezonzáró japán nagydíjon próbált részt venni, sikertelenül.
Áttekintés A teljes kudarccal záruló 1975-ös évet követően a Maki csapat felbomlott. Ono Maszao társtulajdonos távozott, és a rivális Kojima Engineering csapathoz igazolt, akik számára megtervezte a Kojima KE007 nevű autót, melyet a japán nagydíjon terveztek bevetni. Egykori partnere, Mimura Kendzsi ezen felbátorodott, és azt mondta, hogy ebben az esetben ő is ott lesz a rajtrácson. Saját kezűleg tervezett egy autót, amely végül az F102 (később F102A) típusjelet kapta. Az autó hasonló volt az elődjéhez, de szögletesebb volt, oldaldobozai egyáltalán nem voltak, a hűtőrácsokat pedig furcsa módon a kasztnival párhuzamosan, és nem arra merőlegesen építették be. Tony Trimmer, a csapat pilótája is igen rossz véleménnyel volt a gyenge minőségben összeszerelt autóról, amelyen például az orr-részt egyetlen rögzítőkapocs tartotta a kasztnihoz. Nemcsak versenyzőtársai, de más csapatok vezetői is óva intették Trimmert, nehogy beleüljön, mert szerintük életveszélyes volt. A kasztnit feketére festették, sárga csíkokkal, ugyanis a japán Fujita konglomerátum lett a szponzoruk.
Az autó gyakorlatilag már a szabadedzésen elkezdett szétesni, ekkor meghibásodott a váltómű. Trimmer az időmérő edzésen csak egyetlen kört tudott megtenni, és azzal is közel 14 másodperccel volt lassabb, mint az az idő, ami egyáltalán a kvalifikációhoz elégséges lett volna.
A sikertelen kvalifikációt követően Trimmernek gyorsan ülést ajánlott a Shadow csapat, akiknek szükségük lett volna egy pilótára, Mimura úr azonban közölte, hogy vele áll szerződésben, és ezért nem engedte őt rajthoz állni.
Eredmények ÉvCsapatMotorGumikPilóták12345678910111213141516PontokHelyezés1976Maki EngineeringFord-Cosworth DFVBRARSAUSWESPBELMONSWEFRAGBRGERAUTNEDITACANUSAJPN0–NK
Forráshivatkozások
Kategória:1976-os Formula–1-es autók