John Edensor Littlewood (Rochester, Kent, 1885. június 9. – Cambridge, 1977. szeptember 6.) brit matematikus. Az analízishez, a számelmélethez és a differenciálegyenletekhez kapcsolódó témákkal foglalkozott, és hosszasan együttműködött G. H. Hardyval, Srínivásza Rámánudzsannal és Mary Cartwrighttal.

Életpályája 1903-ban Littlewood a Cambridge-i Egyetemen kezdte egyetemi tanulmányait, ahol a Trinity College-ban tanult. 1908-ban a Trinity College tagjává választották. 1907 októberétől 1910 júniusáig előadóként dolgozott a Manchesteri Egyetem matematika tanszékén. 1908-ban Manchesteri Irodalmi és Filozófiai Társaság tagjai közé választották. 1910 októberében visszatért Cambridge-be, ahol pályafutása végéig maradt. 1928-ban matematikaprofesszorrá nevezték ki, 1950-ben vonult nyugdíjba. 1916-ban a Royal Society tagjává választották, 1929-ben Royal Medal-lal, 1943-ban Sylvester-éremmel, 1958-ban pedig Copley-éremmel tüntették ki. 1941 és 1943 között a Londoni Matematikai Társaság elnöke volt, 1938-ban De Morgan-éremmel, 1960-ban pedig Senior Berwick-díjjal tüntették ki.

Munkássága Littlewood munkásságának nagy része a matematikai analízissel kapcsolatos. Kutatásait Ernest William Barnes felügyelete alatt kezdte, aki azt javasolta neki, hogy próbálja meg bebizonyítani a Riemann-hipotézist. Littlewood megmutatta, hogy ha a Riemann-hipotézis igaz, akkor abból következik a prímszámtétel. Ez a munka elnyerte számára a Trinity-ösztöndíjat. A Riemann-hipotézis és a prímszámtétel közötti kapcsolat azonban korábban ismert volt a kontinentális Európában, és Littlewood később az A Mathematician's Miscellany című könyvében azt írta, hogy az eredmény újrafelfedezése nem segített a brit matematika akkori elszigeteltségén.

Littlewood hosszú éveken át együttműködött G. H. Hardyval. Együtt kidolgozták az első Hardy–Littlewood-sejtést, az ikerprím-sejtés egy erős formáját, és a második Hardy–Littlewood-sejtést.

Hardyval együtt zseniálisnak tartotta S. Rámánudzsán indiai matematikus munkásságát, és támogatta őt abban, hogy Indiából Cambridge-be utazzon dolgozni. Az autodidakta matematikus Rámánudzsán később a Royal Society és a cambridge-i Trinity College tagja lett, és széles körben elismerték munkásságát. Eulerrel és Jacobival egyenrangúként kezelték.

Az 1930-as évek végén, a háború közeledtével a Tudományos és Ipari Kutatási Tanszék felkeltette a tiszta elméleti matematikusok érdeklődését a nemlineáris differenciálegyenletek tulajdonságai iránt, amelyekre a rádiómérnököknek és tudósoknak szükségük volt. A problémák Littlewoodot és Mary Cartwrightot is megragadták, és a következő húsz évben önállóan dolgoztak ezeken. Littlewood és Cartwright a radarral kapcsolatos korai kutatásokból származó differenciálegyenletekkel foglalkozott: munkájuk előrevetítette a dinamikus rendszerek modern elméletét.

Megjelenése a kultúrában Fontos szereplője a Rámánudzsanról szóló filmnek: Az ember, aki ismerte a végtelent – The Man Who Knew Infinity, 2015, (rendező: Matt Brown) Online hozzáférés

Jegyzetek

Források Turán Pál: Egy különös életút, Ramanujan – I. rész, Középiskolai Matematikai Lapok, 27 (1977) évf., 49–54. szám, 97–106. o., (II. rész)

Irodalom Robin Wilson: Hardy and Littlewood. In: Cambridge scientific minds. Cambridge University Press, Cambridge 2002, , 202–219. oldal

Fordítás

Kategória:1885-ben született személyek Kategória:1977-ben elhunyt személyek Kategória:Brit matematikusok Kategória:A Royal Society tagjai