A Kalergi-terv összeesküvés-elmélet, melynek hívei azt állítják, hogy az európai országok kormányai, és különösen az Európai Unió és a Nemzetközi Páneurópa Unió vezetői egy titkos terv keretében az őshonos európai lakosságot tudatosan egy más rasszokkal kevert, hibrid népességgel akarják felváltani, a harmadik világbeli bevándorlás elősegítésével. Az elmélet állítása szerint eme titkos terv forrása a 20. századi, osztrák–japán származású politikai filozófus, és a Nemzetközi Páneurópa Unió egyik alapítója, Richard Coudenhove-Kalergi, aki állítólag az 1925-ben megjelent Praktischer Idealismus című német nyelvű művében vázolta ezt fel. Az állításokat széles körben cáfolták és elutasították, rámutatva, hogy Kalergi mondatait kontextusából kiragadva félreértelmezték, illetve hogy az európai lakosság "lecserélésére" vonatkozó állítások sokszor antiszemita és rasszista eredetűek. A Kalergi-terv elmélete szoros összefüggésben áll a neonáci gyökerű fehér népirtás összeesküvés-elméletekkel, népszerű a fehér felsőbbrendűséget hirdetők körében, valamint időközben Európán túl, a QAnon-szubkultúra része is lett.
Az elmélet eredete A terv létezésében hívők bizonyítékként Kalergi 1925-ös, Praktischer Idealismus (kb. "Gyakorlati idealizmus") című könyvére hivatkoznak, ami Kalergi személyes filozófiai elméleteit tartalmazza, és amelyben azt állította, hogy véleménye szerint a jövőben egy vegyes emberi faj fog kialakulniː "A távoli jövőben az ember hibrid lesz. A mostani rasszok és kasztok áldozatul esnek a távolságok és az előítéletek legyőzésének. A jövőben megjelenő eurázsiai-negroid fajta külsőleg az ősi egyiptomiakhoz lesz hasonló, a népcsoportok közötti sokféleséget felváltja a személyiségek közötti sokféleség".
A kortárs sajtó a megfelelő tényellenőrzések elvégzése után több alkalommal is kimutatta, hogy ez az idézet nem tekinthető tervnekː Kalergi ezen az utaláson kívül nem foglalkozik a témával sem ebben a könyvében, sem más munkáiban, és sehol nem írt vagy mondott olyat, hogy hogy az európai vezetőknek ösztönözniük kellene a bevándorlást Afrikából vagy Ázsiából, vagy, hogy az európai egységhez új nagyrassz létrehozására vagy az őshonos népek kultúrájának megsemmisítésére lenne szükség. A független olasz újság, a Linkiesta ezeket az állításokat az antiszemita hamisítványhoz, a Cion bölcseinek jegyzőkönyveihez hasonlította. Az összeesküvés-elméletet népszerűsítő szövegek gyakran tartalmaznak félreértelmezéseket Kalergi írásaiból, például azt a teljesen hamis állítást, miszerint Kalergi tervének eredményeképpen a zsidók fogják uralni Európát.
2019-ben a jobboldali nonprofit szervezet, a Turning Point USA egy fotót tett közzé a Twitteren, amelyen egy, az összeesküvés-elméletet népszerűsítő szöveg volt látható. A tweetet nem sokkal később törölték.
Jegyzetek
Kategória:Összeesküvés-elméletek Kategória:Szélsőjobboldal