Benoît Duteurtre francia regényíró és esszéíró. Zenei kritikus, zenész, producer és egy zenével foglalkozó rádióműsor házigazdája is volt. Életét Párizsban, New York-ban és Normandiában töltötte.

Háttér Benoît Duteurtre Sainte-Adresse-ben született, Seine-Maritime megyében, Felső-Normandiában, ahol első éveit töltötte. Jean-Claude Duteurtre és Marie-Claire Georges fia volt. René Coty francia elnök dédunokája is volt. A Le Havre-i Saint-Joseph katolikus oktatási intézménybe járt. Duteurtre már korán elkezdett írni. Tizenöt évesen mutatta be első szövegeit Armand Salacrou-nak, egy Le Havre-ban élő francia drámaírónak, aki arra biztatta, hogy folytassa erőfeszítéseit. Le Havre a második világháború alatt súlyosan elpusztult, majd a strukturális klasszicizmus stílusában újjáépített város gyakran felbukkan Duteurtre későbbi műveiben.

Tizenhat éves korában Benoît Duteurtre-t lenyűgözte a modern zene, különösen Pierre Boulez munkássága. 1977-ben Benoît zenetudományi tanulmányokat kezdett a franciaországi Rouen-i Egyetemen. Ugyanebben az évben találkozott Karlheinz Stockhausennel, majd egy évvel később Iannis Xenakis-szal. 1979-ben Benoît Duteurtre egy hónapig Ligeti Györgynél tanult, akinek zeneelmélete később erős hatással volt az életére. Zenetudományi diplomát szerzett.

Élet a 80-as évek elején Benoît Duteurtre azonban továbbra is írt. 1982-ben elküldte Samuel Beckettnek a Nuit (Éjszaka) című szöveget; Beckett később meggyőzte Duteurtre-t, hogy jelentesse meg a La Revue des Editions de Minuit című folyóiratban. Duteurtre akkoriban Párizsban élt, és alkalmanként zongorázott a Le Printemps de Bourges francia zenei fesztiválon, a Théâtre Nanterre-Amandiers-ben (Párizs külvárosában), vagy egy Paris Latino című francia popzenei slágerben. Ezt követően közvélemény-kutatóként, bazárárusként és tánctanfolyamokon korrepetitorként dolgozott. Cikkeket is írt a francia Playboy magazinnak.

Az első regények és a 90-es évek eleje Duteurtre első regénye, a Sommeil Perdu egy depressziós fiatalemberről szól, aki elhagyja szülővárosát, hogy Párizsban éljen. 1985-ben jelent meg, amikor Duteurtre újságíróként több francia újságnak írt. 1987-ben jelent meg második regénye, a Les Vaches (amelyet 2000-ben fejeztek be és neveztek át À propos des vaches-ra), amely egy fiú gyermekkorát mutatja be a Le Havre-i iskolaév és a francia hegyekben töltött nyaralások között. A L'infini magazin is közölt néhány novellát.

1991-ben Benoît Duteurtre a lyoni Francia Zenei Biennálé zenei tanácsadója lett, és elkezdett rádióműsort vezetni a zenéről.

A L'amoureux malgré lui (1989) című regényében társadalomtudományi tanulmányt kezdett, majd ezt követte a Tout doit disparaître (1992). Ebben a regényben Duteurtre néhány személyes élményt mesél el újságírói és zenekritikusi tevékenységéből. A regényt elküldte Guy Debord-nak, aki egy baráti levelet küldött vissza ezekkel a szavakkal: „Il vous a suffi de voir le même siècle et sa sorte d'art, vous l'avez ressenti justement” (Csak ugyanarra a századra és annak művészetére kellett ránézned, és máris pontosan érezted.). A Tout doit disparaître feltárta Duteurtre néhány kérdését a kortárs zenével kapcsolatban is, különösen azt, hogy mi történt a francia klasszikus zenével a 20. század végén, és miért nem képes az európai kortárs zene nagy közönséget vonzani. Ezeket a gondolatokat később részletesen kifejtette Requiem pour une avant-garde című esszéjében.

Duteurtre 1990-ben fedezte fel New Yorkot, és teljesen el volt ragadtatva. Ez a tapasztalat segített jobban megérteni Franciaország viselkedését az Egyesült Államokkal szemben. 1993-ban segített feléleszteni a francia Solfège (DuSeuil) zenei gyűjteményt.

Requiem pour une avant-garde Az 1995-ben megjelent Requiem pour une avant-garde című esszé, amely a kortárs zene franciaországi intézményesülését elemzi és kritizálja, heves kritikát váltott ki néhány francia újságból. A közismert francia Le Monde egyik újságírója cikket közölt, amelyben Duteurtre-t Robert Faurisson revizionistához hasonlította. Duteurtre beperelte az újságot, és nyert. A Le Monde kénytelen volt közölni Duteurtre válaszát. Számos francia újság és folyóirat (Le Point, Le Monde de la musique, Diapason), valamint az International Herald Tribune újság is támogatta a művét.

Bár a mű kritikája és Pierre Boulez zeneszerzői hatása az esszé egyik fő eleme, Duteurtre felvetette Franciaország jelenlegi nosztalgiájának problémáját is a 19. század végén és a 20. század elején a Belle Epoque művészeti vezető szerepe iránt. Ez a gondolat később néhány regényében is visszatért.

Az 1990-es évek végi művek 1995-ben Marcel Landowski és Duteurtre létrehozták a Musique Nouvelle en Liberté (Új zene a szabadságban) egyesületet az új zeneszerzők népszerűsítésére.

1996-ban Duteurtre kiadta a Gaieté parisienne című regényt a párizsi meleg közösségről. A regény egy majdnem 30 éves férfit is ábrázol, aki aggódik saját életének mostantól ismert mintája miatt. A Drôle de temps, egy hat novellás sorozat, amely 1997-ben jelent meg, elnyerte a Prix de l'Académie Française-t (Francia Akadémia-díj). Milan Kundera elcsábult, és egy barátságos cikket írt, amely egyetért Duteurtre egy másik rajongójával, Philippe Muray-jal, a modern világban betöltött írói szereppel kapcsolatos fontos gondolatokról.

1999-ben jelent meg a Les malentendus című regény, amely egy fiatal arab bevándorló Franciaországban, egy cégvezető nő, egy Science-po-n végzett fiatalember és egy fogyatékkal élő, meleg középkorú férfi keresztezett kurzusainak sorozatát mutatja be. 2001-ben a Le Voyage en France című regény elnyerte a Prix Médicis (Médicis-díj) díjat. Ebben az utolsó regényben egy fiatal amerikai, aki szereti a 19. század végi – 20. század eleji Franciaországot, felfedezi a modern Franciaországot, és ezzel egyidejűleg egy középkorú férfi életét is bemutatja, aki eufória és depresszió között éli életét.

A Service Clientèle (2003) rövid fejezetek sorozata, amelyek mobiltelefonokat, repülőjegyeket és internetkapcsolatokat értékesítő cégek kereskedelmi vagy technikai segítségnyújtásáról szólnak. Ez utóbbi művet François Taillandier kedvesen megjegyezte a francia L'Humanité újságban. A La Rebelle 2004-ben jelent meg, és egy baloldali, de mégis karrierista tévéműsor-műsorvezetőt ábrázol, a cselekmény pedig őt, egy fiatal, Egyiptomban született meleg számítógépes mérnököt, egy vén csalót és egy nagy francia cég vezérigazgatóját öleli fel.

Jérôme Savary varieté-vígjátékát, a Viva l'Opéra-Comique-ot, amelynek szövegeit Duteurtre írta, 2004 márciusában mutatták be a párizsi Théâtre national de l'Opéra-Comique-ban.

2005-ben jelent meg a La petite fille et la cigarette (A kislány és a cigaretta), amely egy állami alkalmazott meglehetősen csendes életéből a legszörnyűbb helyzetbe való átmenetének szörnyű és lassú eseményláncolatát írja le.

Duteurtre Chemin de fer című regénye 2006-ban jelent meg, és egy ötvenéves nő történetét meséli el, akit megosztott párizsi karrierje és egy régimódi kis hegyi vidéki ház iránti szerelme között. Ez a legújabb regény társadalmunk fejlődését és az úgynevezett haladást is tükrözi, amelyhez az embereknek alkalmazkodniuk kell.

Írt a L'Atelier du Roman című francia irodalmi magazinnak is, olyan szerzőkkel, mint Milan Kundera és Michel Houellebecq. 2007 áprilisában Philippe Muray halálának évfordulójára írt egy cikket ebben a magazinban Muray est une fête címmel.

Legutóbbi, 2007 augusztusában megjelent regényében, a „La cité heureuse”-ben egy nagyvállalat (franciául La Compagnie) felvásárolt egy egész várost, és kulturális vidámparkká alakította. A lakók programvezetőként dolgoznak. Egyikük, egy tévésorozat-forgatókönyvíró, megpróbál alkalmazkodni ehhez az új élethez. A szintén 2007-ben megjelent „Ma belle époque” című, különböző francia újságokban megjelent szöveggyűjtemény Duteurtre szerint ez egyfajta önarckép.

2009-ben aláírt egy petíciót Roman Polanski támogatására, amelyben a szabadon bocsátását követelte, miután Polanskit Svájcban letartóztatták az 1977-es, egy 13 éves lány elkábításával és megerőszakolásával kapcsolatos vádjával kapcsolatban.

Későbbi élete és halála Benoît Duteurtre később újságíróként számos francia újságnak írt, mint például a Marianne, a Le Figaro és a Paris-Match, valamint rádióműsor-producere volt a France Musique francia közrádiónak. Tagja volt az Editions Dénoël kiadó olvasóbizottságának is. Könyveit tizenöt nyelvre fordították le. Duteurtre Fanny Ardant színésznővel dolgozott együtt 2008 januárjában a Véronique című operetten, amelyet André Messager írt.

Duteurtre 2024. július 16-án, 64 éves korában hunyt el a Vogézekben.Décès du romancier et critique musical Benoît Duteurtre, à 64 ans

Bibliográfia Regények

Esszék

Újságok és novellák

Duteurtre irányítása alatt kiadott közös könyvek (1991) 150 ans de musique française (2002) Un siècle d'Opéra (2003) Paris, capitale de la musique, 1850–1950 (2003) André Messager

Magyarul megjelent A kislány és a cigaretta (La petite fille et la cigarette) – Európa, Budapest, 2006 · · fordította: Orbán Gábor

Jegyzetek

Fordítás

További információk Honlapja

Kategória:1960-ban született személyek Kategória:2024-ben elhunyt személyek Kategória:Francia írók