K. Michelle, amerikai country- és R&B énekesnő, televíziós személyiség.
Pályafutása
Kimberly Michelle Pate fiatalon gitározni, zongorázni és énekelni is tanult. Tehetsége okán ösztöndíjat kapott a Florida A&M University-n. A diploma megszerzése után (2008) lemezszerződést írt alá a Jive Recordsszal. Hamarosan korán sikereket ért el a „Self Made” és a „Fakin' It” című kislemezekkel, amelyeken Gucci Mane és Missy Elliott is közreműködött. Mixtape-eket is kiadott.
2012-ben csatlakozott a VH1 kábelcsatornához, és szerepelt a Love & Hip Hop című valóságshow-ban, ahol pikáns, szókimondó személyiségéről és laza modoráról vált ismertté.
Miután felfedezték a VH1-en, az Atlantic Recordshoz szerződött, és elkezdte debütáló albumának ekészítését. A „Rebellious Soul” 2013. nyarán jelent meg, és azonnal az R&B listák 1., a hivatalos albumlisták pedig 2. helyére került. Elnyerte a legjobb új előadó díját a Soul Train Awards díjátadón. Ezt követte első nagyobb amerikai turnéja. A „K. Michelle: My Life” bemutatója 2014-ben volt. Röviddel ezután megjelent második albuma, az „Anybody Wanna Buy a Heart?”, amely az amerikai slágerlistákon a 6. helyet érte el.
Két évvel később egy újabb albuma jelent meg. A „More Issues Than Vogue” című albummal másodszor ért el 1. helyet az R&B listákon és 2. helyet a hivatalos listákon.
Diszkográfia
Stúdióalbumok Rebellious Soul (2013) Anybody Wanna Buy a Heart? (2014) More Issues Than Vogue (2016) Kimberly: The People I Used to Know (2017) All Monsters Are Human (2020) I'm the Problem (2023)
Filmek 2014: Rebellious Soul Musical
Díjak
Jegyzetek
Források https://singersroom.com/content/2014-12-17/k-michelle-tops-the-rb-chart-with-new-album-anybody-wanna-buy-a-heart/ https://soundcloud.com/kimberly-michelle-pate https://www.carneyfuneralhome.com/obituary/Kimberly-Pate Fordítás
Kategória:Amerikai énekesnők Kategória:1985-ben született személyek Kategória:Memphisiek Kategória:Élő személyek Kategória:Afroamerikaiak