A The 1st Album a német Modern Talking duó debütáló stúdióalbuma, mely 1985. április 1-én jelent meg a Hansa Records kiadónál. Az album 1985. május 27-én elérte az 1. helyet a német albumlistán, és négy hétig a lista élén volt, majd 18 hétig Top 10-es helyezés volt. Az album a Bundesverband Musikindustrie (BVMI) által platinalemez minősítést kapott a Németországban eladott több mint 500.000 példányszámos eladás végett. Az album az eredeti megjelenése óta több megjelenést is megélt, legutóbb a Music on Vinyl jelentette meg az albumokat limitált 2500 példányszámos kiadásban.

Előzmények

Az első kislemez, a You’re My Heart, You’re My Soul már 1984 októberében megjelent, azonban kezdetben észrevétlen maradt, míg 1985 januárjában feltűnt a német Formel Eins című műsorban, amely akkoriban a német televízió egyik leghíresebb zenei műsora volt.

A fent említett debütáló kislemezhez hasonlóan az egész albumon a legtöbb dalt Thomas Anders énekelte, kivéve a "There's Too Much Blue in Missing You" című dalt, ahol Dieter Bohlen vette át a vokált. A "The Night Is Yours – The Night Is Mine" és a "Lucky Guy" című dalok már az album megjelenése előtt is léteztek Dieter Bohlen álneve alatt, melyet Ryan Simmons néven jelentetett meg, utóbbit pedig Thomas Anders német változataként is.

Az album borítóképét Manfred Vormstein készítette, a tervezésért pedig Fryderyk Gabowicz felelt. A duó videói, amelyeket kezdetben kevés anyagi erőfeszítéssel készítettek, már akkor is felkeltették a figyelmet. Ingolf Lück, a Formel Eins akkori műsorvezetője elmondta, hogy csak szórakozásból sugározta a You're My Heart, You're My Soul videóját műsorában.

Kislemezek

Az albumról két kislemez jelent meg. Az album vezető kislemeze, a You’re My Heart, You’re My Soul Németországban, ahol négy hétig volt első helyezett, továbbá Ausztriában, Svájcban és Belgiumban szintén listaelső volt, míg Franciaországban, Norvégiában és Svédországban Top 5-ös helyezett volt. A második kislemez, a You Can Win If You Want Németországban és Ausztriában az első, Svájcban és Belgiumban a második, Franciaországban és Hollandiában pedig a top 10-es helyezett volt. Mindkét kislemez aranylemez lett Németországban. Mindkét kislemezből több mint 250.000 darab kelt el.

Fogadtatás

Az album sikeres volt 1985-ben Németországban, Dániában, Finnországban, Portugáliában, Törökországban, Izraelben és Chilében is az első helyet érte el a slágerlistákon. 1985 novemberére az album több mint egymillió példányban kelt el, és az újságírók az ABBA-hoz hasonló popjelenségként írtak a duóról.. A sajtó ezt írta az album borítójáról: "A sportcipő Dietert, a sportolót és a mezes srácot jelképezi, a lakkcipő pedig Berndet (Thomas Anders) ábrázolja elegánsabb öltözékével. A színpadon, akárcsak a magánéletben."

Az album dalai

Közreműködtek Dieter Bohlen – ének, gitár, producer, hangszerelés, produkció, dalszerző Thomas Anders – ének, zongora, billentyűs hangszerek Luis Rodriguez – társproducer Manfred Vormstein – művészeti vezető, borítókép Fryderyk Gabowicz – művészfotók

Slágerlista

Heti összesítések + Slágerlista (1985–1986) Legjobbhelyezések European Albums (Music & Media) 9 Finnish Albums (Suomen virallinen lista) 1 Spanyolország Spanish Albums (AFYVE) 5

Év végi összesítések + Slágerlista (1985) Helyezések Austrian Albums (Ö3 Austria) 8 Dutch Albums (Album Top 100) 44 German Albums (Offizielle Top 100) 9 Swiss Albums (Schweizer Hitparade) 3

Díjak és eladások

Jegyzetek

Kategória:Modern Talking-albumok Kategória:1985 nagylemezei