Ziri ibn Mennad észak-afrikai felkelő, a Zírida-dinasztia alapítója. Ő maga még nem volt uralkodó.
Élete A Sanhádzsa konföderációhoz tartozó Takálata ág egyik vezetője volt, amelyhez a Kutáma berberek is tartoztak, és amely a Közép-Magrib (mai Algéria) területén helyezkedett el. A Fátimidák szövetségeseként részt vett Abu Jazíd (943–947) lázadásának leverésében, amelyet Al-Manszúr fátimida kalifa kalifa vezetett. Jutalmul megkapta a nyugati tartományok kormányzói tisztségét – ez a terület nagyjából a mai Szahara északi részén fekvő Algériának felel meg.
Zírí 935-ben megépíttette Achír városát, a jövőbeli Algír helyétől délre. Kőműveseket és ácsokat hívott M’sila és Tubna városából, hogy megépítsék az erődöt. Az elkészült várost tudósokkal, kereskedőkkel és jogtudósokkal népesítette be. Pénzt veretett, és elkezdte a katonáit készpénzben fizetni. (Fia, Buluggin ibn Ziri alapította Algírt, Miliana-t és Médéa-t (más néven Lamdija), valamint újjáépítette a lázadás során elpusztított településeket.)
959-ben Ziri sikeresen elfoglalta Fez városát (Marokkóban). Hazatérésekor megalázó módon kalitkában hurcolta végig a Fez-i emírt, valamint a Szidzsilmásza-i „kalifát”, Ibn Waszúlt.
Ziri ibn Manad 971 június–júliusában esett el csatában M’sila urával, Ja'far Ibn 'Ali al-Andalusi al-Maghrawival szemben. Kormányzói pozícióját fia, Buluddzsin ibn Ziri örökölte, aki 972-ben Ifriqíja alkirálya (972–984) lett, amikor a Fátimidák áthelyezték udvarukat Egyiptomba.
Fordítás
Források Britannica Educational Publishing (1 October 2010). The History of Northern Africa. Britannica Educational Publishing. p. 47. . Robert Fossier (29 May 1997). The Cambridge Illustrated History of the Middle Ages. Cambridge University Press. p. 197. . Heinz Halm (1996). Der Nahe und Mittlere Osten. BRILL. p. 399. . Messier, Ronald A.; Miller, James A. (2015). The Last Civilized Place: Sijilmasa and Its Saharan Destiny. University of Texas Press. Pellat, Charles (1991). "Midrār". In Bosworth, C. E.; van Donzel, E. & Pellat, Ch. (eds.). The Encyclopaedia of Islam, New Edition, Volume VI: Mahk–Mid. Leiden: E. J. Brill. Akyeampong, Emmanuel Kwaku; Gates, Henry Louis (2012). Dictionary of African Biography. OUP USA. p. 9. .
Kapcsolódó szócikkek Tunézia uralkodóinak listája
Kategória:971-ben elhunyt személyek Kategória:Zíridák