Germaine Bazzle amerikai dzsesszénekesnő. Zenei hatások elsősorban Sarah Vaughan, Ella Fitzgerald és Billy Eckstine részéről érték. A R&B királynőjével, Irma Thomasszal egyenértékű hangja a dzsesszben bárki máséhoz képest különlegesen lélekkel teli. A Seventh WardbanA 7. választókerület egy jogilag meghatározott szavazókörzet, New Orleans egyik városrésze. nyújtott énekesi teljesítménye is páratlan, de Bazzle elsősorban tanárként ismert.

Pályafutása

1932-ben született a Seventh Wardban, Bazzle zenészcsaládban nőtt fel. A louisianai Xavier Egyetemen tanulta a zenei mesterséget. Közel ötvenéves zenetanári és karvezetői pályafutását Thibodaux-ban kezdte. Oktató a volt a Louis Armstrong Jazz Campben is. 2008-ban vonult nyugdíjba.

Germaine Bazzle klasszikus képzettségű dzsesszénekes és legendás zenepedagógus. New Orleansban a dzsessz királynőjének számít.

Bazzle kifogástalan énekesnő, aki melegséggel, mélységgel és pontossággal bánik hangszálaival. Saját, egyedi stílusban énekel. Ahogy 2016-ban Monk Rowe jazztörténésznek nyilatkozta: „Számomra az, hogy megtanuljam, hogyan kell csinálni, amit csinálok, különösen a scattinggel, inkább a hangszeres zenészek, mint az énekesek hallgatásából fakadt. A hangszeres zenészek felvételekinek hallgatása és a szólóik megtanulása oda vezetett, hogy ezeket a szólókat mosogatás közben is el tudtam énekelni.”

Világszínvonalú vokális tehetsége dacára Bazzle fellépéseit helyi szinten tartotta, tanári karrierjét a zenei hírnév fölé helyezte. Az évek során azonban továbbra is aktív maradt klubfellépőként és kórusénekesként. Olyan nagyszerű művészekkel dolgozott, mint Ellis Marsalis, Red Tyler, Peter Badie, Victor Goines, Lee Dorsey, Charles Brown, Johnny Adams, Wynton Marsalis, Davell Crawford, George French, Ed Petersen és Larry Sieberth. Manapság már sokkal ritkábban lép fel klubokban, de számos felvételen hallható, köztük saját, 2018-as „Swingin’ at Snug” című albumán.

2015-ben megkapta az OffBeat zenei nevelésért járó életműdíját.

Diszkográfia 1996: Standing Ovation 2018: Swingin’ At Snug

Díjak 2015: OffBeat New Orleans-i szaklap: életműdíj a zenei nevelésért 1996: Best of the Beat: legjobb kortárs dzsesszénekes 1997: OffBeat: legjobb énekesnő 1990, 1992, 1993, 1994: Big Easy Music Award – legjobb női előadó

Jegyzetek

Források

https://www.neworleans.com/listing/germaine-bazzle/48322/ https://www.allmusic.com/artist/mn0000541944#biography https://veritenews.org/2025/03/28/bitd-germaine-bazzle-jazz-singer/

Kategória:Amerikai dzsesszzenészek Kategória:Amerikai énekesnők Kategória:1932-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:New Orleans-iak