Az Inter City Firm (ICF) egy ultracsoport, amely a West Ham Unitedhez kötődik, és főként az 1970-es, 1980-as és az 1990-es évek elején volt aktív. A név onnan ered, hogy az InterCity vonatokat használták az idegenbeli mérkőzésekre való utazáshoz. 1985-ben a Thames Television dokumentumfilmet forgatott róluk Hooligan címmel.
Történetük A csoport a West Ham más szurkolói csoportjai egyesülésével (pl. Mile End Boys, Essex East London) jött létre 1977-ben.
Az ICF-hez köthető legkiemelkedőbb személyiség Cass Pennant, aki könyvet írt róluk a címe: Congratulations You Have Just Met the ICF (Gratulálok, most találkoztál az ICF-fel), a könyv 2002-ben jelent meg, borítóján a Mile End Boys egyik tagja Bill Gardner szerepel, és a könyvben Pennant azt állítja, hogy az ICF nem volt rasszista vagy jobboldali.
Carlton Leach, a Gyalogosok felemelkedése című film főszereplője is a csoporthoz kötődik. Pat Tate-tel, Tony Tuckerrel és Craig Rolfe-fal együtt később londoni és essexi alvilág ismert alakjai lettek. Eltávolodtak a futballmeccsektől, hogy a drogkereskedelemre és a dílerek zsarolására összpontosítsanak. Tate, Tucker és Rolfe Rettendon-gyilkosságok áldozatai lettek.
Az ICF elsőként kezdte használni a névjegykártyákat, amiket általában az áldozatokon hagytak. A névjegykártyák felirata: „Gratulálok, most találkoztatok az ICF-fel”. Később a névjegykártyák más futballkluboknál is népszerűvé váltak.
Az 1980-as évek legvégén az ICF rendszeresen kapcsolatban állt a brit kalózrádióval, a Centreforce-szal, Andy Swallowon keresztül. Swallow egykor az Essex East London Firm tagja volt.
Az ICF 2018-ban került ismét a figyelem középpontjába, amikor korábbi tagjai Real West Ham Szurkolói Akciócsoporttá(RWHFAG) alakultak, és tiltakozásokat szerveztek a klub igazgatótanácsa ellen.
Kulturális hagyatékuk Az ICF képezte Alan Clarke 1988-as filmjének, a The Firmnek az alapját. Gary Oldman alakítja Bex Bissellt, az ICC - Inter City Crew - vezetőjét. Az ICF tagjait tanácsadóként alkalmazták a film elkészítésében. A 2005-ös Green Street című film (és folytatásai) szintén az ICF-en alapulnak, de ott a GSE ('Green Street Elite') rövidítést használták. Az ICF megjelenik Irvine Welsh Ecstasy: Three Tales of Chemical Romance című novellájában.
Jegyzetek
Fordítás
Források
További olvasmányok
Kategória:Szurkolás