Iro Haarla, finn dzsesszzongorista, hárfás, zeneszerző, zenekarvezető.
Pályafutása A helsinki Sibelius Akadémián Haarla klasszikus zongorázást, zeneszerzést és improvizációt tanult. Eredetileg koncertzongorista szeretett volna lenni, de 1978-ban, Edward Vesala dzsesszdobossal való találkozása után a dzsessz felé fordult.
Először Vesala műveinek hangszerelőjeként vált ismertté a „Sound & Fury” finn együttessel. Később két évtizeden át együttműködtek. Egy 2008-as Washington Post interjúban Haarla kijelentette, hogy ez idő alatt egyáltalán nem szerzett saját zenét, hanem teljes mértékben Vesala támogatására összpontosított. Támogató szerepe részeként hangszeres repertoárját is bővítette különböző billentyűs hangszerekkel, harmonikával, továbbá hárfával − amelyet teljes mértékben autodidakta módon sajátított el.
Edward Vesala halála után, 1999-ben szólókarrierbe kezdett. Sok együttessel lépett fel és vezetett is. Számos albumot rögtítettek.
Haarla zenéjét a szakemberek úgy jellemezik, mint „az improvizáció és a zeneszerzés misztikája között félúton imbolygó pontot”. Zongorajátékát komoly minőségűnek, hárfajátékát pedig „finoman romantikusnak” nevezik.
Albumok 1986: Lumi 2001: Yarra Yarra 2005: Penguin Beguine 2006: Northbound 2007: The Sky Is Ruby 2010: Heart of a Bird 2011: Vespers 2013: Kolibri 2015: Kirkastus 2019: Around Again: The Music of Carla Bley 2020: Vodjanoi
Díjak 2005, 2011: Az év dzsesszlemeze: 2005 (Penguin Beguine; 2011 Vespers) 2006: she was awarded at Finnish Jazz Federation 2018: she was awarded at the Pori Jazz Festival 2020: elnyerte elnyerte a Finnország jazzlegendája díjat
Jegyzetek
Források https://www.irohaarla.net/ https://www.irohaarla.net/biography https://www.bbc.co.uk/music/reviews/9954/ https://www.allmusic.com/artist/mn0000847761#biography
Fordítás
Kategória:Finn zenészek Kategória:Dzsesszzenészek Kategória:1956-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Hárfások Kategória:Zongoristák