A Tyrrell 025 egy Formula–1-es versenyautó, amit a Tyrrell Racing versenyeztetett az 1997-es Formula–1 világbajnokság során. Pilótái Jos Verstappen és Mika Salo voltak.
Áttekintés Az egyre rosszabb helyzetben lévő csapatot Ken Tyrrell megpróbálta stabilizálni. Katajama távozása miatt a Mild Seven is távozott, mint szponzor. Sikerült megállapodnia Nakadzsima Szatoruval, aki egy honfitársát, Takagi Toranoszukét menedzselte - egyelőre csak tesztpilótai állást adott neki, cserébe hozta magával a PIAA főszponzori támogatását. Katajama helyére a tehetséges Jos Verstappen került. A Yamaha motorjai helyett a Ford V8-asait használták, melyek gyengébbek voltak, mint a riválisokéi.
A fejlesztések terén korábban is úttörő csapat két újdonságot mutatott be az idény során. Az első szárnyakat nem kettő, hanem csak egy pillérrel rögzítették az orrkúphoz, aminek a tiszta légáramlatok kihasználása volt a célja. A nagy leszorítóerőt igénylő pályákon, mint Monaco, két extra szárnyat rögzítettek a pilótafülke két oldalára, melyek közül Verstappenét sárga, Salóét sötétnarancs színűre festettek. A jellegzetes alakjuk után X-szárnyaknak nevezett konstrukciókat, balesetveszélyességük miatt betiltották a következő idénytől, addigra pedig többen leutánozták ezeket.
Hiába volt a kasztni jó, a versenyzők gyorsak, a versenystratégiájuk pedig megfelelő, a gyenge V8-as motorokkal nem sokra mentek, és legfeljebb a Minardi csapatával csatázhattak egész idényben. Egész idényben mindössze két pontot gyűjtöttek, mégpedig Salo monacói remeklését követően. Ez volt a Tyrrell csapat utolsó pontja is a sportágban. A szezon végén Ken Tyrrell, aki már addig is baráti kölcsönökből, megelőlegezett közvetítési pénzekből és fizetős pilóták pénzéből tartotta működésben a csapatát, belefáradt mindebbe, és eladásra kínálta azthttps://www.timeslive.co.za/amp/motoring/motorsport/2019-11-08-forgotten-f1-friday-tyrrell-025/. A jelentkezők közt volt Paul Stoddart, aki végül a Minardi tulajdonosa lett, és a Volkswagen-konszern is, a befutó azonban a British American Tobacco lett, amely 1999-től BAR néven versenyeztette a csapatot.
Eredmények (félkövérrel jelölve a pole pozíció; dőlt betűvel a leggyorsabb kör) ÉvCsapatMotorGumikPilóták1234567891011121314151617PontokHelyezés1997TyrrellFord ED4/5AUSBRAARGSMRMONESPCANFRAGBRGERHUNBELITAAUTLUXJPNEUR210.Jos VerstappenKI15KI10811KIRetKI10KIKIKI12KI1316Mika SaloKI13895KIKIKIKIKI1311KIKI10KI12
Jegyzetek
Kategória:1997-es Formula–1-es autók Kategória:Tyrrell Racing