Joelle Marie Carter amerikai színésznő.
Ismertebb alakításai voltak A törvény embere és a Chicago Justice című sorozatokban.
Élete és pályafutása Georgia államban született és nőtt fel, édesapja az amerikai hadseregnél szolgált.
19 évesen New Yorkba költözött és modellkedni kezdett, miután édesanyja és egy fényképész elküldte fotóit több modellügynökségnek. Később a színészet felé fordult, egy ideig a William Esper Studio növendékeként tanulta a szakmát. Los Angelesbe költözése után kezdett szerepléseket vállalni. Feltűnt olyan filmekben, mint a Pop, csajok, satöbbi (2000) és az Amerikai pite 2. (2001), de egyebek mellett a Harmadik műszak, a CSI: Miami helyszínelők és a Monk – A flúgos nyomozó című sorozatok epizódjaiban is játszott.
2010-ben kapta meg Ava Crowder szerepét az FX A törvény embere című bűnügyi western-drámasorozatában, mely 2015-ben fejeződött be. 2017-ben az NBC Chicago Justice című jogi drámasorozatának főszereplője lett. 2020-ban a Home Before Dark című misztikus drámasorozat főszerepét osztották rá.
Magánélete Korábban Andy Bates filmproducer felesége volt, akivel 2006-ban közös filmprodukciós céget alapítottak Blarma Productions néven. 2010-ben örökbe fogadtak egy újszülött kislányt. Házasságuk 2016-ban válással ért véget.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1998 A suttogó The Horse Whisperer irodista1999 Suits Heidi Wilson Még egyszer, utoljára Just One Time Amy Létay Dóra2000 Szerelem a négyzeten It Had to Be You Claire Parker Csondor Kata Swimming Josee Pop, csajok, satöbbi High Fidelity Penny Hardwick Létay Dóra Lisa Picard Is Famous Brenda 2001 Amerikai pite 2. American Pie 2 Natalie Roatis Andrea 2002 Crazy Little Thing Kate 2003 Justice Monique 2004 A szerető When Will I Be Loved Sam 2006 Room 314 Stacey 2008 Remarkable Power riporter 2009 Cold Storage Cathy 2010 To Be Friends Her 2012 Lost Angeles Jamie Furkes2013 It's Not You, It's Me Carrie Red Wing Vera Sexton A Perfect Man Lynn2014 The Living Angela Jessabelle Jessabelle Kate Laurent Csere Ágnes 2015 The Week Lenny Wright2020 She's in Portland Rebecca The Big Ugly bártulajdonos 2023 Ricky Hill: Baseball az élet The Hill Hellen Hill
Rövidfilm 1998: Just One Time – Amy 2005: Nick and Stacey – Stacey 2008: A Girl and a Gun – lány 2008: Jumping In – Laura 2010: Eyes to See – Grace 2014: Buddy – Stella 2015: Certifiable – Beverly
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 1996 Esküdt ellenségek Law & Order Donna Richland 1 epizód2000 Karantén Quarantine Luce Kempers tévéfilm Wonderland Heather Miles főszereplő (6 epizód) 2001 Final Jeopardy Sandra Bonventre tévéfilm 2002 A meló The Job Sharon 1 epizód 2002–2003 Harmadik műszak Third Watch Tori 3 epizód2004 The Jury Cassandra Nichols 1 epizód Tempting Adam Lauren tévéfilm 2005 Inconceivable Patrice Locicero 1 epizód2006 Igazság Justice Amber Wilson 1 epizód CSI: Miami helyszínelők CSI: Miami Abby Biggs 1 epizód 2007 Döglött akták Cold Case Kylie Cramer (1989) 1 epizód2009 Monk – A flúgos nyomozó Monk Barbara O'Keefe 1 epizód Doktor Donor (Három folyam) Three Rivers Barbara Harris 1 epizód 2010–2015 A törvény embere Justified Ava Crowderfőszereplő (73 epizód)2011 Choke.Kick.Girl: The Series Jessica Steinman 3 epizód A hidegsebész Body of Proof Andrea Davidson 1 epizód New York-i nyomozók Prime Suspect Louise Giordano 1 epizód A Grace klinika Grey's Anatomy Mary Rolich 1 epizód 2013 Castle Castle Maggie Ingram 1 epizód2014 My Daughter Must Live Ragen O'Malley tévéfilm Constantine Constantine Jasmine Fell 1 epizód2016 Botrány Scandal Vanessa Moss 4 epizód Bűnös Chicago Chicago P.D. Laura Nagel 1 epizód 2017 Chicago Justice főszereplő 2018 Az újonc The Rookie Megan Mitchell Hawke 1 epizód 2018–2020 Aljas John Dirty John Denise Meehan-Shepherd / Yvonne Newsome minisorozat (5 epizód) 2020 Chicago Med Chicago Med Lynn 1 epizód 2020–2021 Home Before Dark Kim Collins igazgató főszereplő (20 epizód) 2023 FBI – New York különleges ügynökei FBI Gwen Carter különleges ügynök 1 epizód
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1972-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Georgiaiak Kategória:New York-iak