A cseh férfi kosárlabda-válogatott Csehország férfi nemzeti kosárlabda csapata, amelyet a Cseh kosárlabda-szövetség (csehül: Česká basketbalová federace) irányít. Története

Csehország 1993-ban lett tagja a Nemzetközi Kosárlabda-szövetségnek (FIBA), miután Csehszlovákia felbomlását követően Csehország és Szlovákia is kinyilvánította a függetlenségét. Az 1999-es Európa-bajnokság volt az első nemzetközi torna, melyen önálló államként részt vettek. A következő torna, amire kijutottak a 2007-es Európa-bajnokság volt és három vereséggel a 15. helyen végeztek. 2013 és 2022 között valamennyi Európa-bajnokságon jelen voltak.

2019-ben kijutottak történetük első világbajnokságára, ahol az Egyesült Államok ellen kikaptak 88–67-re, de azt követően legyőzték Japánt és Törökország csapatát. A második csoportkört 93–71-es győzelemmel kezdték Brazília ellen. Görögországtól ugyan kikaptak, de bejutottak a negyeddöntőbe, ahol Ausztráliával találkoztak és 82–70 arányban alulmaradtak. Végül a hatodik helyet szerezték meg. A 2020-as tokiói olimpiára is kijutottak és egy győzelem mellett, két vereséggel a kilencedik helyen zárták a tornát.

Eredmények

Olimpiai játékok Olimpiai játékokÉvEredményMGyV1936-1992Csehszlovákia része volt 1996Nem jutott be 2000 2004 2008 2012 2016 20209.312 2024Nem jutott be Összesen1/8312

FIBA-világbajnokság FIBA-világbajnokságÉvEredményMGyV1950-1990A Csehszlovákia része volt 1994Nem jutott be 1998 2002 2006 2010 2014 20196.844 2023Nem jutott beÖsszesen1/8844

Európa-bajnokság Európa-bajnokságÉvEredményMGyV1935-1991Csehszlovákia része volt 1993Nem jutott be 1995 1997 199912.624 2001Nem jutott be 2003 2005 200715.303 2009Nem jutott be 2011B divízió 201314.523 20157.954 201720.514 202216.624 202523.505Összesen7/15391227

Kapcsolódó cikkek Csehszlovák férfi kosárlabda-válogatott Jegyzetek

További információk

Kategória:Kosárlabda-válogatottak Kategória:Csehország sportélete