A 2025-ös Melodifestivalen egy hatrészes svéd zenei verseny volt, melynek keretén belül a nézők és a nemzetközi zsűrik kiválasztották, hogy ki képviselje Svédországot a 2025-ös Eurovíziós Dalfesztiválon, Bázelben. A 2025-ös Melodifestivalen a hatvannyolcadik svéd nemzeti döntő volt.

Az élő műsorsorozatban ezúttal is harminc dal versenyzett az Eurovíziós Dalfesztiválra való kijutásért. A sorozat kétfordulós volt; hat élő adásból állt a következők szerint: öt elődöntő, egy vigaszágas szavazás a döntőt megelőzően az ötödik elődöntő végén és a döntő. Elődöntőnként hat-hat előadó lépett fel. Az elődöntők első két helyezettje a döntőbe, a harmadik helyezettek pedig a vigaszágra jutottak tovább. A vigaszágra legtöbb szavazattal továbbjutott dal, valamint a további négy dal közül a legtöbb szavazatot kapó produckió jutott tovább a döntőbe, ahol így tizenketten versenyeztek. Az elődöntőben csak a nézői applikációs, illetve telefonos szavazatok alapján kerültek ki a továbbjutók. A döntőben a nézők és a nemzetközi szakmai zsűrik szavazatai alakították ki a végeredményt.

Helyszínek FordulóDátumVárosHelyszínMűsorvezetőElső elődöntő2025. február 1.LuleåCoop Norrbotten Arena Keyyo és Edvin TörnblomMásodik elődöntő2025. február 8.Göteborg ScandinaviumHarmadik elődöntő2025. február 15.Västerås Västerås ArénaNegyedik elődöntő2025. február 22.MalmöMalmö ArénaÖtödik elődöntő2025. március 1.JönköpingHusqvarna GardenDöntő2025. március 8.StockholmStrawberry Arena

Műsorvezetők A válogatóműsor műsorvezetőit 2024. november 7-én jelentette be az SVT. A feladatot ezúttal Keyyo és Edvin Törnblom látták el.

A versenyszabályok változása A vigaszágas szavazásra ezúttal az elődöntők legjobb harmadik és negyedik helyezettjei helyett csak a legjobb harmadikok jutottak tovább, ahonnan a legtöbb szavazattal rendelkező dal azonnal bejutott a döntőbe, a további négy produkció közül pedig egy villámszavazással döntöttek egy továbbjutóról a nézők. Egy másik jelentős változás a korábbi évadokhoz képest, hogy az elődöntőket megelőző napon az adott heti hat dal hivatalosan is megjelent, így az előadóknak nem kellett megvárni az ötödik elődöntő végét a dalok publikálásával.

Résztvevők Előadó Dal Nyelv Szerző(k)Adrian MacéusVår första gångsvéd Albin Johnsén feat. PaUpp i luftensvéd AmenaDo Good Be Betterangol Andreas LundstedtViciousangol AngelinoTeardropsangol Annika WickihalderLife Againangol ArvingarnaRing baby ringsvéd ArwinThis Dream of Mineangol Björn HolmgrenRädda migsvéd Dolly StyleYihaaangol Ella TiritielloBara du är därsvéd Erik SegerstedtShow Me What Love Isangol Fredrik LundmanThe Heart of a Swedish Cowboyangol GreczulaBelieve Meangol John LundvikVoice of the Silentangol KAJBara bada bastusvédA dal a finnországi svédek által beszélt Vörå környéki dialektusban szólal meg, valamint tartalmaz pár kifejezést finn nyelven. KaliffaSalutesvéd Klara HammarströmOn and On and Onangol Linnea HenrikssonDen känslansvéd Maja IvarssonKamikaze Lifeangol Malou Prytz24K Goldangol Måns ZelmerlöwRevolutionangol Meira OmarHush HushangolA dal tartalmaz kifejezéseket dari és hindi nyelven is. Nomi TalesFunniest Thingangol Saga LudvigssonHate You So Muchangol ScarletSweet n' Psychoangol SchalgerzDon Juansvéd Tennessee TearsYoursangol Victoria SilvstedtLove It!angolVilhelm BuchausI'm Yoursangol

Élő műsorsorozat

Első elődöntő Az első elődöntőt február 1-jén rendezte az SVT hat előadó részvételével Luleåban, a Coop Norrbotten Arenában.

# Előadó Dal 1. forduló 2. forduló Helyezés Eredmény Szavazat Pontszám Összes szavazat1Albin Johnsén feat. PaUpp i luften1 089 032451 685 6684. Kiesett2Maja IvarssonKamikaze Life1 115 693671 799 2062. Továbbjutott3John LundvikVoice of the Silent1 355 30986—1. Továbbjutott4Meira OmarHush Hush1 068 752581 716 3773. Versenyben maradt5Adrian MacéusVår första gång879 946301 335 4165. Kiesett6Linnea HenrikssonDen känslan660 354261 002 4926. Kiesett DalKorcsoportok Σ 3–9 10–15 16–29 30–44 45–59 60–74 75+ Telefon Upp i luften121085511345 Kamikaze Life333121212101267Voice of the Silent101212101010121086Hush Hush88108853858 Vår första gång5553335130Den känslan1111188526 Második elődöntő A második elődöntőt február 8-án rendezte az SVT hat előadó részvételével Göteborgban, a Scandinaviumban.

# Előadó Dal 1. forduló 2. forduló Helyezés Eredmény Szavazat Pontszám Összes szavazat1Nomi TalesFunniest Thing987 656301 504 0354. Kiesett2SchalgerzDon Juan544 78919738 4806. Kiesett3Erik SegerstedtShow Me What Love Is1 339 89986—1. Továbbjutott4Klara HammarströmOn and On and On1 528 183832 581 9422. Továbbjutott5Fredrik LundmanThe Heart of a Swedish Cowboy945 235521 459 639 5. Kiesett6KaliffaSalute1 072 881421 685 0363. Versenyben maradt DalKorcsoportok Σ 3–9 10–15 16–29 30–44 45–59 60–74 75+ Telefon Funniest Thing8833331130 Don Juan1111115819Show Me What Love Is101012101012121086On and On and On12121012121010583 The Heart of a Swedish Cowboy33558881252Salute5588553342 Harmadik elődöntő A harmadik elődöntőt február 15-én rendezte az SVT hat előadó részvételével Västeråsban, a Västerås Arénában.

# Előadó Dal 1. forduló 2. forduló Helyezés Eredmény Szavazat Pontszám Összes szavazat1GreczulaBelieve Me1 069 95874—1. Továbbjutott2Malou Prytz24K Gold935 017421 384 003 4. Kiesett3Björn HolmgrenRädda mig798 822211 137 374 6. Kiesett4Dolly StyleYihaa1 057 492541 658 2903. Versenyben maradt5AngelinoTeardrops883 140481 300 057 5. Kiesett6Annika WickihalderLife Again1 054 647731 674 7292. Továbbjutott DalKorcsoportok Σ 3–9 10–15 16–29 30–44 45–59 60–74 75+ Telefon Believe Me5312121210101074 24K Gold101035535142Rädda mig3181111521Yihaa1212110353854 Teardrops8553888348Life Again181081012121273 Negyedik elődöntő A negyedik elődöntőt február 22-én rendezte az SVT hat előadó részvételével Malmőben, a Malmö Arénában.

# Előadó Dal 1. forduló 2. forduló Helyezés Eredmény Szavazat Pontszám Összes szavazat1Andreas LundstedtVicious925 304481 523 289 4. Kiesett2Ella TiritielloBara du är där967 458461 601 5733. Versenyben maradt3Tennessee TearsYours773 258361 209 305 5. Kiesett4KAJBara bada bastu1 238 511762 193 4722. Továbbjutott5AmenaDo Good Be Better629 57410963 373 6. Kiesett6Måns ZelmerlöwRevolution1 632 84496—1. Továbbjutott DalKorcsoportok Σ 3–9 10–15 16–29 30–44 45–59 60–74 75+ Telefon Vicious55558105548 Bara du är där10888333346Yours3313558836Bara bada bastu8101010108101076 Do Good Be Better1131111110Revolution121212121212121296 Ötödik elődöntő Az ötödik elődöntőt március 1-jén rendezte az SVT hat előadó részvételével Jönköpingben, a Husqvarna Gardenben.

# Előadó Dal 1. forduló 2. forduló Helyezés Eredmény Szavazat Pontszám Összes szavazat1ArvingarnaRing baby ring680 012201 000 9995. Kiesett2ArwinThis Dream of Mine1 006 048581 558 4983. Versenyben maradt3Saga LudvigssonHate You So Much1 106 11180—1. Továbbjutott4Victoria SilvstedtLove It!575 87816834 7996. Kiesett5Vilhelm BuchausI'm Yours948 581721 554 603 4. Kiesett6ScarletSweet n' Psycho1 117 434661 942 4532. Továbbjutott DalKorcsoportok Σ 3–9 10–15 16–29 30–44 45–59 60–74 75+ Telefon Ring baby ring3333113320 This Dream of Mine121055588558Hate You So Much8121010101210880Love It!1111335116 I'm Yours55128810121272Sweet n' Psycho10881212511066 Vigaszágas szavazás Az ötödik elődöntő eredményhirdetését követően indult el a szavazás a döntőbe még be nem jutott, de versenyben maradt dalokra. A legtöbb szavazattal rendelkező dal azonnal bejutott a döntőbe, míg a további négy produkció közül további egyet a nézők választottak ki.

# Előadó DalElődöntős szavazás Vigaszágas szavazás Összesen Helyezés EredményPontszámSzavazatPontszám11Meira OmarHush Hush2101 087 4803065162.Továbbjutott12KaliffaSalute197540 0961503474.Kiesett13Dolly StyleYihaa215Továbbjutott a szavazás első fordulójából1.Továbbjutott14Ella TiritielloBara du är där184693 5181953793.Kiesett15ArwinThis Dream of Mine194531 6611493435.Kiesett

Döntő A döntőt március 8-án rendezte az SVT tizenkettő előadó részvételével Stockholmban, a Strawberry Arenában. A végeredményt a nézők és a nemzetközi zsűrik szavazatai alakították ki. Első körben a zsűrik szavaztak az alábbi módon: az első helyezett 12 pontot kapott, a második 10-et, a harmadik 8-at, a negyedik 7-et, az ötödik 6-ot, a hatodik 5-öt, a hetedik 4-et, a nyolcadik 3-at, a kilencedik 2-t és a tizedik 1 pontot. Ehhez adódtak hozzá a közönségszavazás pontjai és így alakult ki a végső sorrend.

# Előadó Dal Pontszám Helyezés Zsűri Nézők Összesen 1John LundvikVoice of the Silent4925746. 2Dolly StyleYihaa4827755. 3GreczulaBelieve Me47561033. 4Klara HammarströmOn and On and On3443774. 5ScarletSweet n' Psycho3133647. 6Erik SegerstedtShow Me What Love Is2427519. 7Maja IvarssonKamikaze Life2303211. 8Meira OmarHush Hush26245010. 9Måns ZelmerlöwRevolution76811572. 10Saga LudvigssonHate You So Much17102712. 11Annika WickihalderLife Again3618548. 12KAJBara bada bastu74901641.

Ponttáblázat Dal Zsűri Nézők Σ Szavazat 3–9 10–15 16–29 30–44 45–59 60–74 75+ Telefon Voice of the Silent (John Lundvik)87855646491 578 564221235732574 Yihaa (Dolly Style)1010461683482 011 1491074512775Believe Me (Greczula)387473510472 696 75335108886856103On and On and On (Klara Hammarström)1338874342 461 721887672324377 Sweet n' Psycho (Scarlet)642478311 943 63864276353364Show Me What Love Is (Erik Segerstedt)52182222241 615 974113146562751Kamikaze Life (Maja Ivarsson)221 435 634357873032 Hush Hush (Meira Omar)610343261 901 3565664212450Revolution (Måns Zelmerlöw)7612712101012763 278 3857108101212121081157Hate You So Much (Saga Ludvigsson)1310111171 472 69343121027Life Again (Annika Wickihalder)12521565361 370 687514441854Bara bada bastu (KAJ)4125121012127744 305 774121212121010101290164

Nézettség FordulóSugárzásNézettség(fő)Szavazók száma(fő)Radiohjälpen-segély(korona)DátumIdősávElső elődöntő2025. február 1.szombat 20:002 792 000528 263276 309Második elődöntő2025. február 8.2 661 000551 178339 383Harmadik elődöntő2025. február 15.2 300 000497 032258 943Negyedik elődöntő2025. február 22.2 637 000 562 798362 752Ötödik elődöntő2025. március 1.2 607 000517 435509 661Döntő2025. március 8.3 101 0001 152 7541 589 515

Visszatérő előadók

Megjegyzések

Jegyzetek

Kapcsolódó szócikkek Melodifestivalen Svédország az Eurovíziós Dalfesztiválokon 2025-ös Eurovíziós Dalfesztivál

Külső hivatkozások A Melodifestivalen weboldala

Kategória:Melodifestivalen Kategória:Könnyűzenei televízióműsorok Kategória:Svéd zene