Gellért Albert (Póka, 1894. február 5. – Szeged, 1967. október 6.) orvos, anatómus, egyetemi tanár, az orvostudományok kandidátusa (1952). A Bonctani, valamint a Szövet- és Fejlődéstani Intézet igazgatója, a Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozata, a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetések tulajdonosa, az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, a Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi karának 1942/43. és 1949/50. tanévi-, az Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karának 1958/59. és 1959/60. tanévi dékánja, a Magyar Anatomusok, Histológusok és Embryológusok Társaságának vezetőségi tagja, az Association des Anatomistes rendes tagja, valamint számos más bel- és külföldi tudományos társaság tagja.Gyászjelentése
Életpályája Egyetemi tanulmányait a kolozsvári, majd a Szegedi Egyetem orvostudományi karán végezte el. 1921-től a Szegedi Egyetem bonctani, szövet- és fejlődéstani intézetében dolgozott. 1933-ban Párizsban, 1934-ben Grazban és 1939-ben Bécsben anatómiai intézetekben dolgozott. 1936-tól egyetemi magántanár, valamint nyilvános rendkívüli tanár volt. 1940-től nyilvános rendes, majd 1967-ig tanszékvezető egyetemi tanár volt. 1942–1943 között, valamint 1949–1950 között és 1958–1960 között az orvostudományi kar dékánja volt.
Munkássága Több tudományos társaság, így a Magyar Anatomusok, Histológusok és Embryológusok (1966-tól), az Assotiation des Anatomistes (1932-től) tagja volt. Fő kutatási területe az anatómia és szövettan különböző területeit ölelte fel. Foglalkozott csont- és zsigertani, összehasonlító anatómiai, makro- és mikrotechnikai kérdésekkel. Fontos eredménye a paraffinos anatómiai készítmények kidolgozása. Világviszonylatban is elismert anatómiai múzeumi gyűjteményt létesített. Több tudományos közleménye jelent meg hazai és külföldi szaklapokban.
Családja Szülei: Gellért Albert és Németh Karolina voltak. 1952-ben, Budapesten házasságot kötött Kovács Ilonával.Halálesete bejegyezve a szegedi állami halotti akv. 885/1967. folyószám alatt
Sírja Szegeden, a Belvárosi temetőben található.Tóth Tamás: Szeged jelesei szegedi temetőkben
Művei Az emberi csontok térfogatarányai és porosítás viszonyai tíz egyén csontvázán (1930) A májvisszerek összenyílási szögei és azok klinikai jelentősége (1931) Vizsgálatok a madárszem fésűszervén (1933) Az agyidegek szerkezete eredésüknél (1934) A fésűszerv vérkeringése (1934) A könnymirigy beidegzése (1934) Paraffinozott anatómiai készítmények előállítása (1935) Rendszeres bonctan (1939, 1941, 1951, 1967, 1969) A ganglion cavernosum praeganglionaris rostjai (1942) A spinalis ducok interganglionaris kapcsolatai (1953) Adatok a váll- és medenceöv izomzatának térfogatos eloszlásához (1956) A nervus glossopharyngeus idegsejtjei és mikroszkópos dúcai (1958) Összehasonlító szövettani vizsgálatok a nyirokerek falszerkezetére vonatkozóan (1959) Adatok a sima izomsejtek vegetatív beidegzésének kérdéséhez (1960) Anwendung der Paraffintechnik bei der Herstellung anatomischer Präparate (posztumusz, Studia Medica Szegediensis, VIII.)
Díjai Magyar Népköztársasági Érdemrend (1952) Munka Érdemrend arany fokozata (1964) Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1965)
Emlékezete 1968-ban Tóth Sándor megalkotta Gellért Albert emléktábláját, amely Szegeden, a Kossuth Lajos sgt. 40. alatt található.Emléktáblák Szegeden
Jegyzetek
Források
Délmagyarország, 1994. június 11-i száma
További információk Ormos Jenő: Gellért Albert (SZOTE évkönyv, Szeged, 1971)
Kapronczay Károly: Magyar orvoséletrajzi lexikon. Budapest, 2004. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó.
Szegedi egyetemi almanach 1921–1995. Szerkesztette: Szentirmai László, Iványi Szabó Éva, Ráczné Mojzes Katalin. Szeged, Hungaria, 1996.
Kategória:1894-ben született személyek Kategória:1967-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar hisztológusok