Renato Carosone, olasz énekes, zongorista, zenekarvezető. A 20. század második felében az olasz zenei élet egyik kiemelkedő alakja volt. A nápolyi hagyományos zenei műfaj, az úgynevezett nápolyi dal modern előadója volt. Amellett énekelt szvinget, boogie-woogie-t, bluest, csacsacsát, rock and rollt is. Carosone volt az egyik első háború utáni olasz előadó (a másik Domenico Modugno), aki turnézott az Egyesült Államokban anélkül, hogy angolul énekelt volna.

Pályafutása

Carosone édesapja a Teatro Mercadante pénztárosa volt. Tizennégy évesen megírta első kompozícióját, a „Triki-trak”-ot. 1935-ben kibérelt egy bábszínházat, hogy énekelhessen a Roland és Renaud gróf csatája előadásain. Ezt követően egy kiadónál dolgozott, új dalokat tanítva énekeseknek.

Zongora- és zeneszerzést a Nápolyi Konzervatóriumban, ahol Alberto Curcinál tanult. Diplomáját 1937-ben, mindössze 17 évesen szerezte meg.

Néhány hónappal később szerződést írt alá Aldo Russo komikussal, és zenekarvezetőként lépett fel olasz Kelet-Afrikában. Egy étteremben dolgoztak − sikertelenül. Kevesebb mint egy hét múlva Aldo Russo visszatért Nápolyba. Carosone Kelet-Afrikában maradt, és az eritreai hegyvidéki Asmarába költözött. A Circolo Italia zenekarban zongorázott. Ott ismerkedett meg Italia Levidi velencei táncosnővel (akit ott Lita néven ismertek). 1938. január 2-án házasodtak össze. Carosone már öt évvel az esküvő előtt örökbe fogadta Lita fiát, Giuseppe-t. Nem sokkal az esküvő után Addisz-Abebába költöztek.

1940 júniusában behívták katonának és az olasz Szomáliföldre küldték a frontra. 1941 novemberében feladta a harcot az utolsó reguláris olasz csapat. Carasone visszatért a britek által megszállt Asmarába, ahol unokatestvére, Antonio volt az Odeon Színház igazgatója. Carasone a színház melletti szórakozóhely zenei igazgatója lett és egy big bandet vezetett. A helyi zenei élet kiemelkedő alakja lett, a big band-zene, a nápolyi dalok és az eritreai ütőhangszeres zene kombinációját játszották. Zenei tapasztalatait a big band zenébe integrálva szólt a Night and Day, a Begin the Beguine, a Blue Moon és a Tea for Two..., − és nápolyi dalok is szerepeltek.

1946-ban feleségével és fiával visszatért Olaszországba, Brindisibe. Hazájában gyakorlatilag ismeretlen volt. Kis zenekarokban zongorázott. Új előadásait erősen befolyásolták azok az új ritmusok és zenei stílusok, amelyekkel a Kelet-Afrikában töltött tíz év alatt találkozott. Ezzel felkeltette a lehetséges támogatók figyelmét. 1949-ben Carosone-t felkérték összeállítani egy zenekart egy klub megnyitójára. Leszerződtette Peter van Houten holland gitárost és Gegè Di Giacomo nápolyi dobost, és megalakította a Trio Carosone-t. A trió később kvartetté alakult Bacsik Elek magyar cigányzenész basszusgitárral, gitárral és hegedűvel.

Az 1950-es években Carosone egyre népszerűbb lett Olaszországban és külföldön is. A lemezeladások szárnyaltak. A „Torero” című dala 1958 nyarán került fel a slágerlistákra az Egyesült Államokban. A Torero-t tizenkét nyelvre fordították le, és csak az Egyesült Államokban csaknem harminc előadó dolgozta fel, köztük a The Andrews Sisters, Connie Francis és a The King Brothers. 1957-ben Carosone és zenekara amerikai turnéra és Kubában indult. Ez a turné diadalmas előadással zárult a New York-i Carnegie Hallban.

Karrierje csúcsán Carosone 1960-ban bejelentette, hogy visszavonul, mert úgy érezte, hogy a rock and roll megjelenése azzal a következménnyel járt, hogy a swing, big band hangzás már nem népszerű. A visszavonulási döntése felzúdulást váltott ki. Carosone érdeklődése a festészet felé. 2007-ben a római Angel Sant'Angelo Múzeum nagy kiállítást rendezett munkáiból.

1975-ben Carosone egy televíziós koncerten tért vissza. Élő koncertekkel, a Sanremói Zenei Fesztiválon és tévés fellépésekkel folytatta pályáját egészen az 1990-es évek végéig. Az „O suspiro”, a „Torero”, a „Tu vuò fà l'americano”, a Mambo Italiano, „Pigliate 'na pastiglia” és „O sarracino/Caravan benzin” a legnagyobb slágerei közé tartozott.

Carosone 2001. május 20-án, 81 éves korában halt meg Rómában.

Albumok Honeymoon in Rome (1958) Blue Italian Skies (1958) Renato Carosone (1959) Carnevale Carosone (1960) Pianofortissimamente Carosone (1975) Sempre (1982) Nu' canzoncella doce doce (1982)

Jegyzetek

Források https://www.rockol.it/artista/renato-carosone/biografia https://www.allmusic.com/artist/mn0000887730#biography https://www.facebook.com/renato.carosone.7/

Kategória:Olasz énekesek Kategória:Nápolyiak Kategória:1920-ban született személyek Kategória:2001-ben elhunyt személyek