Germania Superior ("Felső-Germánia") a Római Birodalom egyik közigazgatási egysége, provinciája volt. Területe a mai Nyugat-Svájcra, Délnyugat-Németországra, valamint Franciaország elzászi és Jura-hegységbeli részére terjedt ki. Székhelye Mogontiacum (a mai Mainz) volt, jelentősebb települések voltak még Vesontio (Besançon), Argentoratum (Strasbourg) vagy Aquae Mattiacae (Wiesbaden) is. Keleti határán húzódott a limes germanicus, a birodalmat védő erődített határvonal. Bár területét már Augustus idején meghódították, formálisan csak i. sz. 85 körül szervezték provinciává.
Története Iulius Caesarnak a gall háborúról írt művében még nem szerepelnek a "Felső-Germánia" és "Alsó-Germánia" kifejezések, de a térségben már éltek törzsek, amelyeket a rómaiak összefoglalóan germani cisrhenani-nak (Rajnán inneni germánok) neveztek és róluk kapta a nevét a régió. Alsó-Germániában ekkor rajtuk kívül a gall belgák éltek, Felső-Germániában pedig a szintén gall helvétek, sequanusok, leucusok és treverusok, valamint a Közép-Rajna északi partján azoknak a germánoknak a maradéka, amelyek Ariovistus vezetésével megkísérelték bevenni Vesontiót, és akiket Caesar i. e. 58-ban legyőzött.
A rómaiak a gall háborúk után sem hagyták el a régiót. Augustus uralkodásának első éveiben (i.e. 28–23) közvetlen kormányzása alá vette a nagyobb szenátusi provinciákat azzal az ürüggyel, hogy fennáll a lázadás veszélye és csak neki áll rendelkezésére elegendő katonai erő a kordában tartásukhoz. Tíz év elteltével visszakerültek volna a szenátus által választott proconsulok irányítása alá. Ezek között volt Felső-Germánia is, amely a jelek szerint valamikor a köztársaság utolsó éveiben vált provinciává. Germania Superiort Tacitus is megemlíti Évkönyveiben (3.41, 4.73, 13.53). Cassius Dio a germánokat is keltáknak tartotta, talán azért mert az ő idejében Alsó-Germánia még Gallia Belgicához tartozott. Ő azt írja, hogy Felső-Germánia egészen a Rajna forrásáig húzódott, de lehet hogy ő nem ismerte a folyó felső, svájci szakaszát.
A birodalom határán
Augustus úgy tervezte hogy egész Germániát egyetlen tartományba, Germania Magnába fogja össze, ezt a tervét azonban meghiúsította a teutoburgi erdőben elszenvedett katasztrofális vereség. A császár ezután úgy döntött, hogy a Rajna-Duna vonalán szabja meg az északkeleti terjeszkedés határát. A határvonalon azonban folyamatosak voltak az összetűzések, emiatt a rómaiak időnként kénytelenek voltak büntetőexpedíciókat indítani és alaposan megerődíteni Germania Superiort.
I. e. 12 körül jelentős katonai bázisaik Castra Veterában (ma Xanten) és Mogontiacumban (Mainz) voltak; innen indította Drusus is a hadjáratait. Ezek körül alakult ki fokozatosan egy védekező erődrendszer. I. sz. 69–70-ben a Rajna és Duna-menti erődöket elpusztította a batavusok felkelése. A felkelés leverése után ezeket újraépítették, kibővítették. Mogontiacum és Augusta Vindelicorum (Augsburg) között út épült.
I. sz. 83-85-ben Domitianus hadat viselt a Frankfurttól északra élő chattus törzs ellen. Ekkor határozták el a folyamatos limes, erődített határvonal megépítését, ahol adott szakaszon kiirtották az erdőt, szakaszonként őrtornyokat, az útkereszteződésekhez erődöket építettek. A chattusok elleni háború végén, 85-ben császári provinciaként újjászervezték Germania Superiort (eközben jelentős területet véve el Gallia Lugdunensisből. Ide került a helvétek szállásterülete is.
A Rajnától keletre fekvő Odenwald területén főút vitt keresztül, míg az erődöket és őrtornyokat másodrendű utak hálózata kötötte össze egymással. E korai szakaszban kormányozta a provinciát Traianus, míg 98-ban a császári trónra nem került.
Védelmi stratégia
A római védelmi stratégia viszonylag egyszerű volt. A Rajna és Duna közötti Agri Decumates régió egy germánlakta kiszögellés volt, amely kettévágta a gallok által sűrűn lakott gall-germán határzónát és ahol a portyázó hadseregek a Fekete-erdő rejtekében viszonylag észrevétlenül mozoghattak. A római védelmi vonal ennek a kiszögellésnek az alapját vágta keresztül. Északi határán, Mogontiacumban rendezték be a fő támaszpontot és helyezték el a stratégiai tartalékot. Az erdőn átvezető erődláncolat tagjai nem voltak túl erősek és az alemannok rendszeresen felgyújtották őket, de ezáltal riadóztatták a mogontiacumi légiókat, amelyek megindíthatták az ellencsapást és a megtorlást.
Az ezt követő hosszú békés időszakban a limes elvesztette ideiglenes jellegét. Kisebb települések alakultak ki az erődök mellett. 150 körülre az addigi fából készült őrtornyokat kőből épültek váltották fel. A legionáriusok kőházakban éltek, melyeknek falát freskók díszítették. Sokat fejlődtek a germánok is. Caesar még azt írta hogy a szvébek nyomorult vesszőkalyibákban laktak; ezzel a szemben a limes mellékén letelepedett chattusok és alemannok kényelmes, római stílusú falvakat építettek maguknak.
400 után Róma fokozatosan elvesztette északi provinciái fölött az uralmat, ahová betelepedtek a népvándorló germán törzsek. Germania Superior déli (svájci) része egy ideig Provincia Maxima Sequanorum része volt, majd az 5. század elején burgundok telepedtek meg itt. Északi része az alemannoké lett.
Kormányzói Caius Silius AD 14–16 Cnaeus Cornelius Lentulus Gaetulicus 29–39 Servius Sulpicius Galba, 39–41 (69-ben császár)M. Gwyn Morgan, 69 AD: The Year of Four Emperors, Oxford University Press, 2006, p. 27. Publius Pomponius Secundus 50–54 Hordeonius Flaccus kb. 69 Caius Dillius Vocula 69–70 Appius Annius Gallus 70–72 Cnaeus Pinarius Cornelius Clemens 72–75 Quintus Corellius Rufus 79–83 Lucius Antonius Saturninus 87–89 Caius Octavius Tidius Tossianus Lucius Iavolenus Priscus 89–92 Sextus Lusianus Proculus 93–96 Marcus Ulpius Traianus 96–97 (ezután császár) Lucius Iulius Ursus Servianus 97/98 Ignotus 110–112 Kan[us Iunius Niger] 116–118 Caius Quinctius Certus Poblicius Marcellus 121 és 128 között [...]ius Celer 128/129-130/131 Tiberius Claudius Quartinus 133/4 – 134/5 Titus Caesernius Statianus kb. 149 – kb. 152 Caius Popilius Carus Pedo kb. 152 – kb. 155 Lucius Dasumius Tullius Tuscus kb. 155 – kb. 158 Caius Aufidius Victorinus kb. 162 – kb. 166 Lucius Victorinus Flavius Caelianus kb. 166 – kb. 169 Caerellius Priscus, neve bizonytalan; kb. 174 – kb. 177 Publius Cornelius Anullinus kb. 177 – kb. 180 Marcus Helvius Clemens Dextrianus 187-? Caius Caesonius Macer Rufinianus kb. 200 – kb. 203 Titus Statilius Barbarus kb. 203 Quintus Aiacius Modestus Crescentianus kb. 206 – 209 [...] Avitius 213 körül Quintus Junius [...] Quintianus 213 körül Claudius Aelius Pollio kb. 218 Maximus Attianus 229 Sextus Catius Clementinus Priscillianus kb. 231
Jelentősebb városok Ladenburg (Lopodunum) = Civitas Ulpia Sueborum Nicretum Wimpfen = Civitas Alisinensium Stuttgart = Cannstatt Castrum Rottenburg (Sumelocenna) = Civitas Sumelocennensis Rottweil (Arae Flaviae) Baden-Baden (Aquae) = Civitas Aquensis Mainz (Mogontiacum) = Civitas Aresacium Worms (Borbetomagus) = Civitas Vangionum Speyer (Noviomagus) = Civitas Nemetum Wiesbaden (Mattiacorum) = Civitas Mattiacorum Heddernheim (Nida) = Civitas Taunensium Dieburg = Civitas Auderiensium
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:Római provinciák