1975. február 24-én jelent meg a Led Zeppelin hatodik albuma, a Physical Graffiti. Ez volt a zenekar első dupla albuma, és az első album, ami a Swan Song Records kiadásában jelent meg. Az évek során ez lett egyik legnépszerűbb albumuk, az Egyesült Államokban 16 millió példányt adtak el belőle. A dalok sorrendjét úgy állították össze, hogy az adott dal a következő bevezetése legyen. Page gitárjátéka különösen fontos szerepet kap, szinte minden dal az ő stílusát tükrözi. Ezzel egyidejűleg a másik három tag is csúcsformában van, az album legfőbb erőssége pedig a zenei stílusok és hatások széles skálájában rejlik. A Physical Graffitit ma már a legjobb hard rockalbumok között tartják számon.
Az eredeti tasakon kivágható ablakok voltak; mivel a lemezek belső borítói mind más helyzetben voltak, az ablakokban különböző tárgyak és emberek jelentek meg (például a zenekar tagjai). Az album borítóján látható két ház a New York-i St. Mark's Place 96 és 98.
Az album szerepel az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben.
A felvételek
A Physical Graffiti felvételei 1974 januárjában és februárjában, Headley Grange-ben zajlottak. Több dalt azonban a korábbi albumok felvételei alkalmával készítettek el. Az instrumentális Bron-Yr-Aur-t 1970 júliusában, a londoni Island Studiosban vették fel, és a Led Zeppelin III-ra szánták. A Night Flight-ot és a Boogie with Stu-t Headley Grange-ben, a Down by the Seaside-ot pedig szintén az Island Studiosban vették fel, a Led Zeppelin IV-hez. 1972 májusában, a Stargrovesban felállított Rolling Stones Mobile Studióban, a D'yer Mak'er-rel egyidőben vették fel a The Rover-t és a Black Country Woman-t. A Houses of the Holy szintén 1972 májusában, de az Olympic Studiosban készült el. Ez a dal adta a Houses of the Holy címét, annak ellenére, hogy nem került fel rá.
A maradék nyolc dalt a már említett 1974-es időszakban vették fel. A végső rájátszások és a keverés 1974 októberében, Keith Harwood hangmérnök segítségével készült el. Az album egyik legnagyobb erénye, hogy a dalok sorrendje rendkívül természetesnek hat, minden dal alapvető „természetességgel” követi az előtte levőt. Ez azért is különleges, mert a dalokat négy év alatt, különböző stúdiókban vették fel.
Az album dalai 1. lemez
Custard Pie (Jimmy Page – Robert Plant) – 4:13 The Rover (Jimmy Page – Robert Plant) – 5:36 In My Time of Dying (Jimmy Page – Robert Plant – John Paul Jones – John Bonham) – 11:04 Houses of the Holy (Jimmy Page – Robert Plant) – 4:01 Trampled Under Foot (Jimmy Page – Robert Plant – John Paul Jones) – 5:35 Kashmir (Jimmy Page – Robert Plant – John Bonham) – 8:31
2. lemez
In the Light (Jimmy Page – Robert Plant – John Paul Jones) – 8:44 Bron-Yr-Aur (Jimmy Page) – 2:06 Down by the Seaside (Jimmy Page – Robert Plant) – 5:14 Ten Years Gone (Jimmy Page – Robert Plant) – 6:31 Night Flight (John Paul Jones – Jimmy Page – Robert Plant) – 3:36 The Wanton Song (Jimmy Page – Robert Plant) – 4:06 Boogie with Stu (John Bonham – John Paul Jones – Jimmy Page – Robert Plant – Ian Stewart – Mrs. Valens) – 3:51 Black Country Woman (Jimmy Page – Robert Plant) – 4:24 Sick Again (Jimmy Page – Robert Plant) – 4:43
Helyezések és eladási minősítések Album Lista (1975)Helyezés Japán albumlista13 Brit albumlista1 Billboard The 200 Albums Chart1 US Cash Box Top 100 Albums Chart1 US Record World Top Pop Albums Chart1 Kanadai RPM Albumlista1 Norvég Albumlista4 Osztrák albumlista2 Ausztrál Kent Music Report Albums Chart2 New-Zealand Top 50 Albums Chart3 Német albumlista17 Spanyol Albumlista2 Francia Albumlista2
Kislemezek Év Kislemeze Lista Helyezés 1975 Trampled Under Foot Billboard Hot 100 38
Eladási minősítések Ország Minősítés Argentína arany Franciaország arany Németország arany Egyesült Királyság 2x platina Egyesült Államok 16x platina
Érdekességek
Ezen az albumon hallható a Led Zeppelin legrövidebb és leghosszabb stúdiófelvétele (koncerteken lényegesen hosszabban adtak elő egyes számokat): a Bron-Yr-Aur és az In My Time of Dying.
Közreműködők
Jimmy Page – akusztikus- és elektromos gitár Robert Plant – ének, szájharmonika, akusztikus gitár John Paul Jones – basszusgitár, billentyűs hangszerek, mellotron, gitár, mandolin John Bonham – dob, ütőhangszerek Ian Stewart – zongora (Boogie with Stu)
Produkció
George Chkiantz – hangmérnök Keith Harwood – hangmérnök, keverés Andy Johns – hangmérnök Eddie Kramer – hangmérnök, keverés Ron Nevison – hangmérnök George Marino – újrakeverés Mike Doud – borító design Peter Corriston – borító design Elliot Erwitt – fényképek Dave Heffernan – illusztrációk B.P. Fallon – fényképek Roy Harper – fényképek Jimmy Page – producer Peter Grant – produkciós vezető
Jegyzetek
Kategória:Led Zeppelin-albumok Kategória:1975 nagylemezei Kategória:A Billboard 200 lista első helyezettjei Kategória:A UK Albums Chart listavezetői