A Blackburn Rovers Football Club egy angol futballcsapat Blackburnben, Lancashire-ben. Egyike azon három klubnak, melyek a liga és a Premier League megalapításánál is jelen voltak. Rajtuk kívül csak az Evertonról és az Aston Villáról mondható el ugyanez. A Championshipben szerepelnek.

A klub magyar vonatkozása az, hogy játékosa, Tóth Balázs a magyar labdarúgó-válogatott első kapusává avanzsált 2025 őszén.

A csapatot 1875-ben alapították és 1888-ban alapító tagja lett az Angol Labdarúgó Ligának. 1890-ben költöztek be jelenlegi otthonukba, az Ewood Parkba. A Premier League 1992-es létrejötte előtt, leginkább az 1930-as években értek el sikereket. Ekkor megnyerték a bajnokságot és az FA-kupát több alkalommal. Az 1966-os kiesés után 26 évet töltöttek az élvonalon kívül.

1992-ben ismét az élvonalban szerepelhetett a klub. Leginkább annak köszönhetően, hogy egy helyi foci fanatikus, az acélmágnás Jack Walker felvásárolta őket. Kenny Dalglish vezetésével 1995-ben a Blackburn Rovers bajnok lett, miután milliókat költött olyan játékosokra, mint Alan Shearer vagy Chris Sutton. A nagyok azonban hamar szétszéledtek és 1999-ben kiesett a gárda. Két évvel később visszajutottak az élvonalba, de a 2012/2013-as szezonra az új tulajdonosok hozzá nem értésének és a nem megfelelő menedzseri stábnak köszönhetően ismét a másodosztályban kötöttek ki. Az UEFA-Kupába négyszer jutottak be, egyszer Ligakupa-győztesként, kétszer bajnoki hatodikként, egyszer pedig az Intertotó Kupában harcolták ki az európai szereplést.

A klub latin mottója az „Arte et labore”, melyet a városi címerből vettek át, amely szó szerint azt jelenti, hogy „Művészet és munka által”, de a csapat fordításában így hangzik: „Tehetség és kemény munka”.

thumb|250px|right|A Jack Walker Lelátó meccs közben

Klubtörténet

Kezdeti évek

A Blackburn Rovers megalapításának ötlete John Lewis és Arthur Constantine fejében született meg egy Leger Hotelben tartott gyűlésen, 1875. november 5-én. A klub első titkára Walter Duckworth, kincstárosa Lewis lett. Mivel több alapító tag gazdag és befolyásos volt, a Rovers hamar a város többi csapata fölé nőtt. A 19. században Blackburn városának másik két leghíresebb klubja a Blackburn Olympic (1883-as FA-kupa-győztes) és a Blackburn Park Road.

A csapat első meccsét 1875. december 18-án rendezték meg egy Church nevű faluban és 1-1-es döntetlennel végződött. Nem maradtak fent hivatalos iratok a felállásról, de úgy tudni a 2-2-6-os hadrendet a következő játékosok alkották: Thomas Greenwood (kapus), Jack Baldwin, Fred Birtwistle, (szélső hátvédek), Arthur Thomas, J. T. Sycelmore (középhátvédek), Walter Duckworth, John Lewis, Thomas Dean, Arthur Constantine, Harry Greenwood, Ed Youngson (csatárok). Akkoriban a középhátvédek összekötőnek számítottak a valódi védelem és a csatársor között, ezért nem 4-0-6-os felállásról beszélnek.

Ebben az időben a klubnak nem volt saját pályája és első évében a bevétele alig volt több 2 fontnál.

Az 1876/77-es idényben végre pályát is szereztek, egy kis farmot béreltek Oozeheadben, a város nyugati részén, a Preston New Roaddal szemben. A játékterek egy kis rét alkotta egy öntöző lyukként funkcionáló gödörrel a közepén, melyet a meccsekre befedtek palánkokkal és fűvel. Néhány meccset a Pleasington Cricket Groundon is játszottak.

Ezt követően a Blackburn kibérelte az Alexandra Meadowst, mely az East Lancashire Cricket Club otthona volt. Első meccsüket a Patrick Thistle ellen játszották ott. Eddig ez volt a legnevesebb ellenfelük, de 2-1-re győztek.

1878. szeptember 28-án 22 másik csapattal együtt megalapították a Lancashire-i Labdarúgó-szövetséget. 1879-ben először indultak az FA-kupában. A Tyne Association Football Club 5-1-es legyőzése után a harmadik körbe jutottak, ahol 6-0-ra kiütötte őket a Nottingham Forest.

A klub háza táján az 1880-as években vita tört ki amiatt, hogy gyakran alkalmazott nem blackburni játékosokat a sérültek vagy egyéb okból nem bevethetők pótlására. Ez sértette a Lancashire-i Labdarúgó-szövetség (LFA) szabályait. A helyzet csak rosszabbá vált 1881-ben, amikor a Darwen egyik játékosa a Rovershez igazolt. Ekkor rivalizálás alakult ki a két klub és a két város lakói között is. A Darwen azzal vádolta a blackburnieket, hogy túl nagy fizetést ígértek a játékosnak (Fergie Suter), mivel már profivá váltak. Az ezt következő Darwen-Blackburn meccsek gyakran hatalmas verekedéseket eredményeztek a pályán belül és kívül is. A két gárdát a Lancashire Kupában is összesorsolták, de nem voltak hajlandóak megegyezni az időpontot illetően, így kizárták őket a sorozatból.

thumb|right|Az 1884-es FA Kupa-győztes csapatAz 1881/82-es idényben a Blackburn még mindig az Alexandra Meadowst használta, de elkezdett keresni egy saját pályát. Nem sokkal később a Leamington Streetre költöztek, ahol 500 fontból új lelátót építtettek, melyen 600-700 néző foglalhatott helyet. A pálya köré palánkokat raktak, hogy elejét vegyék az újabb, Darwen elleni rendbontásoknak. Egy díszes kaput is kovácsoltattak, melyen rajta volt a klub és a pálya neve.

1882. március 25-én a csapat bejutott az FA-kupa döntőjébe, ahol az Old Etonians volt az ellenfél. A Blackburn volt az első vidéki csapat, mely a fináléba került, de győzniük nem sikerült. Ezt követően éppen a nagy rivális Darwen ellen estek ki, már a második körben. Ebben az évben a Blackburn Olympic lett a kupagyőztes. A Rovers végül 1884. március 29-én ért fel a csúcsra ebben a sorozatban, a skót Queen’s Park elleni döntőben. A következő kiírás fináléján ugyanez a két csapat mérkőzött meg és ismét a blackburniek diadalmaskodtak. 1886-ban sorozatban harmadszor is győztek, ezúttal a West Brom volt az ellenfél. A különleges „mesterhármasért” kaptak egy külön ezüsttálat és kirakhatták címerüket a szögletzászlókra.

Az 1885/86-os szezonban lett teljesen legális a profizmus a labdarúgásban. A Rovers 615 fontot költött fizetésekre, de ez mégis egy kiábrándító évad lett a számukra, hiszen az FA Kupából már a második körben kiestek és a bajnokságban is sok vereséget szenvedtek. A többi kupasorozattól is hamar búcsúztak.

Labdarúgó Liga és az Ewood Park

1888. március 2-án William McGregor, egy birminghami bolttulajdonos és az Aston Villa vezetőségének egyik tagja levelet küldött öt csapatnak – a Blackburn is köztük volt –, melyben megírta, hogy az ország 12 legjobb csapatának külön bajnokságot kellene alakítania. A profizmus bevezetésével megnőtt az igény egy szervezett rendszerre, hiszen eddig szabálytalanul váltogatták egymást a barátságos és tétmeccsek. 1888. március 22-én a londoni Anderton Hotelben gyűltek össze a klubok képviselői, ennek a találkozónak az eredményeként aztán megalakult az Angol Labdarúgó Liga, melynek a Rovers is tagja lett. Első szezonjukban negyedikek lettek és veretlenek maradtak hazai pályán.

thumb|right|Az 1891-es FA Kupa-győztesek1890-ben ismét bejutottak az FA-kupa döntőjébe. A Kennington Ovalban rendezett meccsen magabiztos játékkal 6-1-re nyertek a Sheffield Wednesday ellen. William Townley három gólt lőtt, ezzel ő lett az első olyan játékos, aki a kupadöntőn mesterhármast szerzett. Ebben az évben egy újabb fontos lépés is bekövetkezett a klub életében, beköltöztek az Ewood Parkba, mely máig az otthonuk.

A stadion 1882-ben épült négy helyi üzletember ötletéből. 1890-ig különböző sporteseményeknek adott otthont, majd a Rovers megvásárolta és körülbelül 1000 fontot költött a modernizálására. 1890. szeptember 13-án került sor az avatóra egy Accrington elleni, 0-0-ra végződő találkozó keretében.

Az 1890/91-es idényben ötödszörre is megnyerték az FA Kupát, ezúttal a Notts County volt az ellenfél a döntőben. Ettől kezdve azonban folyamatosa elszegődött a szerencse a csapat mellől. 1896/97-ben csak azért maradhattak az élvonalban, mert kibővítették azt. 1896-ban debütált a csapatban Bob Crompton, aki 50 évig szolgálta a Blackburnt és játékosként majd menedzserként is megnyerte az FA Kupát.

A 19. század hátralévő éveiben a Rovers rendre a kiesés ellen küzdött és sokszor alig sikerült megmenekülniük.

A 20. század eleje

A gárda továbbra is szenvedett, de az eredmények fokozatosan elkezdtek javulni. Az Ewood Park is átalakításokon ment keresztül. 1905-ben a Darwen End fölé tető került, a munkálatok körülbelül 1680 fontba kerültek. 1907-ben pedig megnyitották a Nuttal Standot. A 20. század első három évtizedében a Rovers ismét Anglia egyik legjobb csapatává nőtte ki magát. 1912-ben és 1914-ben bajnokok lettek, majd 1928-ban újra megnyerték az FA Kupát. Ezután a kupasiker után viszont majdnem 70 évig nem nyertek semmit.

A 20. század közepe

A Blackburn általában a tabella közepén zárta a szezonokat, majd 1936-ban kiestek az élvonalból. Ez volt az első ilyen alkalom a liga megalapítása óta. Az utolsó meccsük is tartogatott érdekességeket annak ellenére, hogy már biztos volt a kiesésük. Az Aston Villával játszottak a Villa Parkban, ahol legyőzték a hazaiakat és magukkal rántották őket a Second Divisionba. A kék-fehérek szenvedtek a második vonalban, majd a második világháború előtti utolsó szezonban bajnokként feljutottak.

A háború után újraindult a bajnokság és a Rovers azonnal kiesett. Ezt követően 10 évig a másodosztályban maradtak. 1958-as feljutások után stabil középcsapattá váltak a First Divisionban. Több kísérletet is tettek egy újabb trófea begyűjtésére, 1960-ban egészen az FA-kupa döntőjéig jutottak, ahol kikaptak a Wolverhamtpon Wandererstől. A blackburniek a találkozó nagy részében 10 emberrel játszottak, mivel Dave Whelan lába eltört és ekkor a szabályok még nem tettek lehetővé cserét. A vereség ellenére a meccs legjobbjának a Rovers balszélsőjét, Ally MacLeodot választották meg, aki később a skót válogatottba is bekerült. Az 1960-as években a csapatban több válogatott játékos is megfordult. 1966-ban ismét kiestek és 26 évig nem is jutottak vissza.

1970-es és 1980-as évek: További gondok

Az 1970-es években a gárda a másod- és harmadosztály között hullámvasutazott, 1975-ben bajnokok lettek a Third Divisionban, de az élvonalba való feljutáshoz egyáltalán nem kerültek közel. Utolsó idényük a harmadik vonalban az 1979/80-as volt, amikor másodikként jutottak fel. Azóta egyszer sem kerültek a második vonalnál lejjebb. 1989-ben bejutottak a rájátszás döntőjébe, ami akkor még kétfordulós volt, de kikaptak a Crystal Palace-tól. Ezt követően a csapatot felvásárolta a helyi acélmágnás, Jack Walker.

Újjászületés Jack Walker alatt Vissza a csúcsra (1991-1994)

Walker túl későn vásárolta fel a klubot ahhoz, hogy az elkerülje a kiábrándító, 19. helyezést a másodosztályban az 1990/91-es idényben. Az új tulajdonos hamar elkezdett nagy összegeket áldozni új játékosokra. Az 1991/92-es szezon elején még Don Mackay volt a menedzser, de helyét hamar átvette Kenny Dalglish. A Rovers egyre jobban teljesített, az automatikus feljutás is kilátásba került, de aztán nagy fordulat következett be. Hat meccset vesztettek sorozatban és a rájátszást érő helyek alá zuhantak. Egy Plymouth elleni győzelemmel azonban hatodikok lettek, így részt vehettek a rájátszásban, ahol eddig egyszer sem volt sikerük. Az elődöntőben a Derby County volt az ellenfél. A Kosok hamar kétgólos előnyre tettek szert, de a blackburniek végül 4-2-re győztek. A visszavágó 2-1-es Derby győzelmet hozott, amivel a kék-fehérek jutottak tovább. A Leicester volt az ellenfél a döntőben, ahol végül a Blackburn nyert 1-0-ra, Mike Newell tizenegyesgóljával. Newell korábban a Rókák játékosa volt és szinte az egész szezont kihagyta lábtörés miatt. Találata azt jelentette, hogy csapata is alapító tagja lett a Premier League-nek.