John Wesley Johnson (Missouri, 1836. március 22. – Eugene, Oregon, 1893. szeptember 14.) Oregon felsőoktatásának jelentős alakja, az Oregoni Egyetem első rektora.

Élete Családja Missouriből érkezett Oregon Territóriumba. Az úton édesanyja és lánytestvére is meghalt. A 14 éves Johnson feladata volt a család ökreinek végigterelése a 3200 kilométeres úton.

Missouriben nem járt iskolába, írni-olvasni csak tíz évesen tanult meg. 17 évesen Corvallisban járt iskolába, ahol kitűnő tanulmányi eredményei miatt rövidebb idő alatt érettségizhetett. Egy év múlva beiratkozott a Pacific Universityre, majd a két éves képzés elvégzését követően az állam első felsőoktatási intézménye, a Corvallis Academy (ma Oregoni Állami Egyetem) igazgatója lett.

Később felvételizett a Yale-re, azonban a tandíjat nem tudta fizetni, így kölcsönt vett fel és hajóval Panamába utazott, és tizenhat kilométert gyalogolt a Panama-vasútig. Az út során megbetegedett, és a polgárháborúban katonai szolgálatra alkalmatlannak minősítették. A keleti part elérése után hajóval New Yorkba ment, ahol a százfős évfolyamban hatodik legjobbként jogi diplomát szerzett.

1862-ben visszatért Oregonba, hogy jogász legyen, azonban a felsőoktatásban nagyobb szükség volt rá, és 1863-tól 1867-ig a McMinnville-i Főiskola (ma Linfield Egyetem) oktatója, majd rektora volt. Távozását követően hat éven át középiskolai igazgatóként dolgozott, majd 1873-ban az Oregoni Egyetem latin nyelvi oktatója lett. 1876. július 26-án az igazgatótanács rektorrá választotta.

Az Oregoni Egyetemen 17 éven át volt az Oregoni Egyetem rektora, ezalatt felépült a Villard épület és az első kollégium (ma Friendly épület). Az egyetemen görög és latin nyelvet oktatott, emellett oktatási igazgató, hallgatói ügyekért felelős dékán, felvételi ügyintéző és dékán is volt.

Emlékezete 1918-ban az Oregoni Egyetem adminisztrációs létesítményét Johnson épületre nevezték át.

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:Az Oregoni Egyetem rektorai Kategória:1836-ban született személyek Kategória:1893-ban elhunyt személyek