Sóti Klára (Kispest, 1930. augusztus 27. –) magyar grafikus, festőművész, illusztrátor, tervezőszerkesztő.

Életpályája Kispesten született. Már gyermekkorában sokat rajzolt. Az Iparrajz iskolában kezdett a rajzzal komolyabban foglalkozni, később Szépmíves Líceumra átnevezett iskolában olyan kiváló tanárai voltak, mint Emanuel Béla, Csáki-Maronyák József. 1949-ben érettségizett és attól az évtől a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója lett. Itt a mesterei: Hincz Gyula, Konecsni György, Koffán Károly, Barcsay Jenő, Rabinovszky Máriusz voltak. Diplomamunkaként plakátokat festett (Molière: A fösvény, Illyés Gyula: Fáklyaláng, Dumas: A három testőr), amelyekkel szerepelt a Nemzeti Szalon plakátkiállításán 1955-ben. 1954-1959 között az Állami Bábszínháznál báb- és díszlettervezőként dolgozott. 1956-1988 között a Dörmögő Dömötör főmunkatársa volt. A Magyar Plakátalapítvány tagja. Önálló tervezőként a grafika különböző területein alkotott: illusztrációkat készített olvasókönyvekhez, mesekönyvekhez. Tervezett a MOKÉP számára mesefilm plakátokat, a Művészeti Alap pályázatain képes levelezőlapokat, rajzolt diafilmeket, készített emblémákat. Képgrafikai és festészeti területe a portré.

Diafilmjei Tündér Ilona (1956; 2018) Anyu, végy egy hegyet nékem (1978; 2022) Hova futsz, te kicsi őz? (2022)

Állami Bábszínházi munkáiból Ignácz Rózsa: Tündér Ibrinkó Képes Géza: János vitéz-átdolgozás Babszem Jankó Danila Csintalan bocsok

Kiállításai Az alábbi válogatott csoportos kiállításokon szerepeltek művei: Magyar plakátkiállítás, Nemzeti Szalon, Budapest (1955) Bécs, London, Prága, Varsó (1955) IV. Magyar Plakátkiállítás, Műcsarnok, Budapest (1961) Hazafias Népfront I. ker. (1985) Magyar Kultúra Alapítvány, Budapest (1995; 1996) Magyar Plakát Alapítvány, Budapest Kongresszusi Központ, Budapest (1997) Magyar Szalon ’97, Műcsarnok, Budapest (1997) Magyar Plakátparnasszus II., Budapest Kongresszusi Központ, Budapest (1997) Publikációiból Dörmögő Dömötör (1956–1988) Kisdobos Kutiné Sahin-Tóth Katalin–Ligeti Róbert: Hófehérke és a hét törpe – Budapest, Ligeti, (1982) – kifestőkönyv Sóti Klára: Erre jár a Mikulás (1993) – kifestő és foglalkoztatófüzet Sóti Klára: Karácsonyi angyalka (1993) – kifestő és foglalkoztatófüzet Sóti Klára: Hópelyhecskék (1993) – kifestő és foglalkoztatófüzet Sóti Klára: Levél a Mikuláshoz (1994) – kifestő és foglalkoztatófüzet Sóti Klára: Boldog karácsonyt (1994) – kifestő és foglalkoztatófüzet Sóti Klára: Bukfenc a kisnyúl (1996) – kifestő és foglalkoztatófüzet Sóti Klára: Iskolába készülök 1-2. (1996) – kifestő és foglalkoztatófüzet Sóti Klára: Óvodás vagyok (1996) – kifestő és foglalkoztatófüzet Könyvillusztrációiból Ignácz Rózsa: Az igazi Ibrinkó (Ifjúság Könyvkiadó, 1956) Ságvári Endre: Óriások és törpék (Kossuth Könyvkiadó, 1957) Olvasókönyv 2. – az általános iskola 2. osztálya számára (Tankönyvkiadó) Énekeskönyv 3. – az általános iskola 3. osztálya számára (Tankönyvkiadó) Énekeskönyv 4. – az általános iskola 4. osztálya számára (Tankönyvkiadó) Géczy Etelka: Számolás-mérés 1. – az általános iskola 1. osztálya számára (Tankönyvkiadó) A maci ír 1. – írásmunkafüzet az általános iskola 1. osztálya számára (Tankönyvkiadó, 1985) Kun Magda: Fát ültetek – foglalkoztató könyv (A kis természetbarát – sorozat)

Díjai, elismerései Szocialista kultúráért (1988) MIS lengyel gyermekújság nemzetközi 1. díj (Mosolygó Mackó-díj, 1989) Források

Napút, 1999. december 1. (1. évfolyam, 10. szám) Sóti Klára Gyöngy Kálmán: Magyar karikaturisták adat- és szignótára 1848-2007. Karikaturisták, animációs báb- és rajzfilmesek, illusztrátorok, portrérajzolók. Budapest, Ábra Kkt. (2008) Kortárs Magyar Művészeti Lexikon. Főszerkesztő: Fitz Péter. Bp., Enciklopédia Kiadó (1999-2001) Privát Ki Kicsoda. Szerk. Szigeti Sándor. Budapest, Haas & Singer (1992)

Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Magyar festők Kategória:1930-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kispestiek