Az UNESCO Világörökség Bizottsága az 1981. október 26-30. között Sydney-ben megtartott 5. ülésszakán az alábbi helyszíneket nyilvánította a világörökség részévé: 250px Mamut-barlang Nemzeti Park Természeti (VII)(VIII)(X) Védett terület: 21 191 ha, hivatkozás: 150 Kentucky államban a Glenn folyó partjánál a 212 km² területű Mamut-barlang Nemzeti Parkban található karsztvidék rejti a világ legnagyobb ismert barlangrendszerét. Már eddig is több mint 590 km összhosszúságú járatot fedeztek fel, és még mindig vannak ismeretlen, esetleg több száz kilométernyi folyosó. A járatok tekintélyes méretű termekben öblösödnek ki, amelyekben föld alatti tavak, esetleg zuhatagok találhatók. A barlangrendszert két föld alatti folyó is keresztezi.A barlangok kialakulásához szükséges geológiai folyamatok a mai napig működnek. A mészkőalakzatokat, a függő cseppköveket a csepegő víz évmilliók alatt hozta létre, a kalcitlerakódásokból oszlopok alakultak ki. A barlang a hozzá tartozó nemzeti parkkal együtt több mint kétszáz olyan állatfajnak ad otthont, amelyek kifejezetten barlangrendszerek vidékén fordulnak elő, közülük 42 faj teljesen alkalmazkodott az állandó sötétséghez. Közéjük tartozik a barlangi vakhal, a Kentucky-barlangi rák és a barlangi tücsök. A terület ezen kívül különböző szalamandra- és békafajoknak is otthont ad, valamint számos denevérfaj menedéke. A barlangot körülvevő nemzeti park mérsékelt égövi lombhullató erdejében elsősorban tölgyfa él. 250px Olympic Nemzeti Park Természeti (VII)(IX) Védett terület: 369 659,8 ha, hivatkozás: 151 A Seattle közelében elterülő, 362 848 hektárnyi parkot nyugaton a Csendes-óceán, északon a Juan de Fuca-szoros, délen egy széles csatorna határolja. A félsziget közepén emelkedik ki az Olympic-hegység, közepén a 2428 méter magas Olympus-heggyel. A nemzeti park erdőkkel körülvett, alpesi rétekkel és jégfedte hegycsúcsokkal tarkított vidék. Különleges fekvése egyedülálló bioszférát hozott létre, legfontosabb jellegzetessége a mohákkal borított fákból álló mérsékelt égövi esőerdő. A park két részre osztható, egy hegyvidéki területre és egy óceánpart melletti sávra. A hegyvidékes részen mintegy hatvan gleccser található, ezek az egyenlítőhöz legközelebb eső kétezer méter alatt induló gleccserek a világon. Az erdők nagyrészt tűlevelű fákból állnak (erdei fenyők, lucfenyők, cédrusok), és többek között havasi kecskéknek, jávorszarvasoknak, pumáknak, feketemedvéknek és hódoknak adnak otthont. Az erdők komoly kereskedelmi értéket képviselnek, a védett területen kívüli fák gyakorlatilag teljes egészében feldolgozásra kerülnek. Az óceáni partszakasz megközelítőleg száz kilométer hosszú, itt tengeri sünök, kagylók, rákok és madarak élnek. Az óceánba ömlő folyókban édesvízi a torkolatnál sósvízi halfajok találnak menedéket. 250px Los Glaciares Nemzeti Park Természeti (VII)(VIII) Védett terület: 726 927 ha, hivatkozás: 145A látványos hegyekkel, gleccserekkel, jeges tavakkal borított nemzeti park az Andok szívében a chilei határ közelében terül el. 13 gleccsere csak egy része a nagy kiterjedésű patagóniai jégmezőnek, amely az Antarktiszt leszámítva a világ legnagyobb összefüggő jégtömege. A jégmezőn összesen 47 nagyobb gleccser található, míg további 200 a fő jégtáblától függetlenül helyezkedik el. A nemzeti park legmagasabb hegye a 3375 méter magas Monte Fitz Roy a terület északi részén magasodik nem messze a szintén több mint 3000 méteres Cerro Torrétól. Látványos gránitcsúcsaik kőtüskékhez hasonlóak. Két legfontosabb tava az Argentino és a Viedma, főleg a 160 kilométer hosszú Argentino-tó, amelybe három gleccser jégtömbjei zúdulnak. Ezek közül legnagyobb a Perito Moreno-gleccser, amely 60 méter magasan tornyosul a tó vízszintje fölé. A park állatvilága főleg madarakból áll, az itt élő mintegy száz faj között hattyúk, kacsák, ludak, flamingók, kondorkeselyűk és Darwin-nanduk találhatók. 250px Nagy-korallzátony Természeti (VII)(VIII)(IX)(X) Védett terület: 34 870 000 ha, hivatkozás: 154Az Ausztrália északkeleti partjainál húzódó Nagy Korallzátony a világ legnagyobb korallzátonya. Ez egyben a világ legnagyobb természeti építménye, amelyet korallpolipok alakítottak ki mintegy nyolcezer év alatt. A poliplárvák a vízfelszín közeli szirtekre telepszenek, mészvázat választanak ki, telepeket hoznak létre, majd pusztulásuk után mészvázuk maradványain a lárvák egy újabb nemzedéke talál élőhelyet. A közel kétezer kilométer hosszú zátonyrendszer a parttól 15-200 kilométer távolságra követi a kontinens keleti partvonalát, kiterjedése meghaladja a húszezer négyzetkilométert. A zátonyt alkotó megközelítőleg kétezerötszáz korallszirtet és ötszáz korallszigetet ezerötszáznál is több halfaj, körülbelül ötezer fajta puhatestű, továbbá szivacsok, tengeri rózsák tengeri férgek és héjas állatok népesítik be. Az egyes zátonyok két fő csoportra oszthatók, a sugaras növekedés következtében kialakuló teraszos vagy foltszerű, valamint az erős áramlatok közelében kialakuló úgynevezett falzátonyok. A területen a mai napig fedeznek fel eddig ismeretlen fajokat. A Nagy Korallzátonyhoz tartozó szigetek egy részén erdők nőnek, madarak élnek és édesvízi patakok erednek. 250px Kakadu Nemzeti Park Vegyes (I)(VI)(VII)(IX)(X) Védett terület: 1 980 994,92 ha, hivatkozás: 147A Darwin várostól 250 kilométerre fekvő nemzeti park megközelítőleg húszezer négyzetkilométeren terül el. A parkban megtalálható Ausztrália madárfajainak egyharmada és emlősfajainak egyötöde. Itt él a Föld legnagyobb hüllője a sósvízi krokodil is. A táj változatos, homokkő falakból, árterekből, monszunerdőkből, szavannákból, és árapály-síkságokból áll. A folyó tölcsértorkolatát mangrovefák borítják. A természetvédelmi terület több mint ötvenezer éve folyamatosan lakott, nemzetközi elismertségre a 20. század közepén tett szert, amikor az ásatások során kőkorszaki szerszámokat tártak fel. A történelem előtti időkben élő vadászó-gyűjtögető népcsoportoktól a ma is élő bennszülött népekig barlangfestményeken és sziklába vésett alakzatokon örökítették meg életük eseményeit. A nemzeti park képe az évszakok változásával nagymértékben átalakul, az esős évszak idején több száz négyzetkilométeres árterek keletkeznek. Ilyenkor a part menti sávokat élénk színű növények borítják, és népes madárkolóniáknak adnak otthont. 250px Willandra-tóvidék Vegyes (III)(VIII) Védett terület: 240 000 ha, hivatkozás: 167 Az Új-Dél-Wales délnyugati részén található Willandra-tóvidék az itt feltárt negyvenezer éves településnyomokról és emberi maradványokról nevezetes. Amikor a tavakat tápláló folyó elapadt fokozatosan minden egyes tó független rendszerré vált, sósvízű tóvá vált, majd kiszáradt. A tóvidék fontos mérföldkő az emberi faj ausztráliai fejlődésének tanulmányozásában, a helyszínen részben rekonstruálható hogyan hatott egymásra az ősember és a változó természeti környezet. Az itt feltárt legfontosabb leletek közé tartoznak 35-45 ezer éves emberi csontvázak, 18 ezer éves szerszámok és egy 30 ezer éves tűzrakóhely. A szerszámokat a Homo sapiens sapiens, azaz a modern ember használta, és itt tárták fel legrégebbi nyomait Ausztráliában. A területen korábban a Mungo-tó partvidéke húzódott, azonban ez a tó megközelítőleg 15 ezer évvel ezelőtt kiszáradt. Az ásatások során számos jó állapotban fennmaradt állatfosszíliát is feltártak. Napjainkban a terület legjellegzetesebb állata Ausztrália legnagyobb madara az emu. 250px Nimba-hegy Természeti Rezervátum és közös világörökségi helyszíne Veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára került: 1992 Természeti (IX)(X) Védett terület: 17 540 ha, hivatkozás: 155Az Elefántcsontpart és Guinea határán fekvő, a környező szavannák fölé magasodó Richard-Molard-hegy a két ország legmagasabb pontja és a 180 négyzetkilométeres rezervátum központja. A terület földrajzilag egyedülálló és mintegy kétszáznegyven endemikus fajnak ad otthont. A rezervátumot csaknem teljesen érintetlen erdő borítja, az alacsonyabb lejtőkön lombhullató fák találhatók, ezer méternél magasabban hegyvidéki erdők, míg a csúcs közelében hegyi szavanna terül el. A rezervátumban él a fokozottan veszélyeztetett Mount Nimba-varangy, az elevenszülő varangy, valamint csimpánzok, elefántok, bivalyok, antilopok, oroszlánok, hiénák és cerkófok. Az alacsonyabb területeket lápvidék borítja, ez keselyűk, kígyók, kétéltűek menedéke. A rezervátum élővilágát vasércbányászat fenyegeti, ezen kívül nagy kárt okoznak az elefántcsontparti menekültek is akik orvvadászattal foglalkoznak. Ennek következtében a rezervátum 1992-ben felkerült a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára 250px Notre-Dame-székesegyház (Amiens) Kulturális (I)(II) Védett terület: 1,54 ha, puffer zóna: 115 ha, hivatkozás: 162A Picardia régió fővárosában álló Notre Dame-katedrális az egyik legnagyobb 13. századi, gótikus stílusban épült székesegyház. A templom hatalmas méreteiről, valamint figurális díszítéseiről nevezetes és sértetlenül vészelte át a háborúkat. A háromhajós, bazilika szerkezetű épület alapterülete 7700 négyzetméter, hossza 145 méter, hosszházának magassága 42,3 méter. A jelenlegi épület helyén egy román stílusú templom állt, ami 1218-ban egy tűzvészben elpusztult. A mostani templom építését Évrard de Fouilloy püspök kezdeményezésére 1220-ban kezdték meg. A Robert de Luzarches tervei alapján épült templom főhajója 1245-re elkészült és a 13. század végére már állt az épület nagy része. 1292 és 1375 között a székesegyházat az oldalhajók támpillérei közé épített kápolnákkal bővítették. A nyugati homlokzatot három portál, két négyszögletes, csúcs nélküli torony és egy hangsúlyos rózsaablak díszíti. A portálok ívei alatt elhelyezkedő timpanonokon az Ó- és Újszövetségből vett jeleneteket ábrázoltak. 250px Arles római kori és román stílusú műemlékei Kulturális (II)(IV) Védett terület: 65 ha, hivatkozás: 164 Az ókorban stratégiailag fontos helyen fekvő Arles legrégebbi római épületei az i. e. 1. században épültek. Közéjük tartozik az aréna, a színház és a fórum alatt kialakított folyosórendszer, amit feltehetően gabonatárolásra használtak. A 33 széksoros színház tízezer, míg az aréna húszezer ember befogadására volt képes. Utóbbi 136 méter széles és 107 méter hosszú, a legnagyobb ma is álló ókori aréna és egészen az 5. századig rendeztek benne gladiátorküzdelmeket és állatviadalokat. A település még a 4. században is virágzott, ebből a korból maradt fenn a Constantinus kori fürdő, ami eredetileg egy 200 méter hosszú palotához tartozott. A települést sírkertek vették körül, ezek közül a régészetileg legfontosabb a Les Alyscamps-temető, amely jó állapotban megmaradt szarkofágjaival betekintést enged a kor temetkezési szokásaiba. A város a 11. és a 12. században újra virágkorát élte, ekkor emelték jelentős román stílusú építményeit. Egész Provence egyik legfontosabb román kori műemléke, a falakon belül álló Saint Trophie-templom figyelemre méltó portáljával és kolostorával is ekkor épült. Szintén jelentős az 1040-ben alapított Saint Honorat-kolostor ami a Santiago de Compostelába vezető zarándokút egyik fontos állomása lett.