Dunthorpe az Amerikai Egyesült Államok északnyugati részén, Oregon állam Multnomah megyéjében elhelyezkedő statisztikai település, Portland elővárosa. A 2020. évi népszámlálási adatok alapján 1704 lakosa van.

Története A területet 1916 januárjában a Ladd Estate Company vásárolta meg a felszámolás alatt álló Oregon Iron & Steel Companytől egy dollárért. A hasznosítást szigorú feltételek mellett engedélyezték: csak lakóházak és ólak épülhettek (de sertést és kecskét nem tarthattak), a telekár minimum háromezer dollár volt, afrikai és mongol származásúak csak szolgaként élhettek itt, valamint tilos volt alkoholt értékesíteni.

Látnivalók A Willamette folyó nyugati partján fekvő sziklán található az 53 ezer négyzetméter területű Elk Rock Gardens birtok. A terület a 2,4 hektáros angolkertje mellett liliomfaféléiről ismert.

Oktatás A település a Riverdale-i Tankerület hatókörzetében fekszik.

Az 1900-as évek elején Oregon állam kötelezővé tette, hogy minden tankerületnek legyen általános és középiskolája is, a kisebb körzeteket pedig összevonták. A középiskola számára vásárolt épület felújítása alatt a diákok a szomszédos Marylhursti Egyetemen bérelt termekben tanultak.

2002 szeptemberében a középiskola a korábban oktatási célokra kialakított, de soha nem használt épületbe költözött. A 2008 novemberi népszavazáson elfogadták az általános iskola bővítéséről szóló 21,5 millió dolláros javaslatot; 2009 júliusában a régi épületet elbontották, 2010-ben pedig az eredetivel megegyező stílusban újjáépítették.

Nevezetes személyek Bob Packwood, szenátor Brandin Cooks, amerikaifutball-játékos Channing Frye, kosárlabdázó Clyde Drexler, kosárlabdázó Danny Glover, színész LaMarcus Aldridge, kosárlabdázó Linus Torvalds, a Linux fejlesztője Maurice E. Crumpacker, politikus Terry Porter, kosárlabdaedző William McCormick, az USA új-zélandi nagykövete

Jegyzetek

Fordítás

További információk HomeTownLocator

Kategória:Multnomah megye települései