A Gyáli út Budapest IX. kerületében található, a Könyves Kálmán körutat köti össze a Nagykőrösi úttal.

Története

A Gyáli út 1900-ban nyílt meg.Ráday, i. m., 207. o. Északi határa ekkor még az Üllői útnál volt, 2013-ban az Üllői út és a Könyves Kálmán körút közötti részét Albert Flórián (1941–2011) labdarúgóról nevezték el. A Könyves Kálmán körúttól délre kezdődik valójában egy szűk útként, és – csak gyalogosok által használható – aluljáróban halad át a Ferencváros vasútállomás vágányai alatt. Ezután az út különféle nagyobb létesítmények között haladva éri el a Határ utat. Egy felüljárón halad át felette, és belecsatlakozik a Nagykőrösi útba.

Ferencváros vasútállomás Üllői út felöli, keleti váltókörzeténél a Gyáli út megszüntetett szintbeni kereszteződése mellett 1955-ben épült a gyalogos-aluljáró, 1996-ban pedig az M5-ös autópálya fővárosi bevezető szakaszának felüljárója.Dél-Budapest közlekedésének fejlesztése 1995-1996 (FŐMTERV tájékoztató prospektus)

Érdekesség, hogy a Gyáli út mellett, a Zombori utca 2. és a Füleki utca 1/b között létezett egy Gyáli köz is korábban, azonban ez területrendezés miatt ma már nem található meg. A Gyáli út 26. és 28. szám közé tervezték a Gyáli teret, kialakítása később elmaradt.

Nevezetes épületek, épületegyüttesek

Kép Név Építés ideje Elhelyezkedés Megjegyzés Ferencvárosi MÁV-telep tisztviselőházak 1910-es évek 15/a-e.<small> Tervező: valószínűleg Prokisch János.Budapesti tisztviselőtelepek 1880–1945, Ingatlanfejlesztő Kerekasztal Egyesület, Budapest, 2022, 50. o. Merényi Gusztáv Kórház 1898 17.<small> Magyar Királyi Posta- és Távirda telepe 1910-es évekGottdank Tibor: A Fleischl-dinasztia: építészek a bányászokért (epiteszforum.hu, 2020. máj. 17.)1912-es térképen 18-22.<small> A létesítmény része a Posta Kísérleti Állomás és a Puskás Tivadar Távközlési és Informatikai Technikum. Tervezte: Fleischl Róbert. Az anyagszertár csarnokát Barát Béla és Novák Ede tervezte 1924–1925-ben.http://ady.kispest.hu/aktual/20091012.htm Székesfővárosi kislakásos bérházak, i. m., 17. o. („Nyolcház”) 1909 21-23.<small> Épültek Bárczy István kislakás- és iskolaépítési programja keretében. Tervező: Orczy Gyula. elemi iskola 1910, 130. o. 25.<small> Jelenleg (2023) használaton kívül áll. Korábban az Irinyi János Gimnázium működött benne. Épült Bárczy István kislakás- és iskolaépítési programja keretében. Tervező: Löllbach Kálmán. Székesfővárosi kislakásos bérház 1927Liber Endre: Középítkezések Budapesten 1920–1930, Budapest Székesfőváros Házinyomdája, Budapest, 1930, 27-31. o. 30.<small> Épült Liber Endre kislakásépítési programja keretében. METRO Ferencváros 1994 35-37.<small> Üzletház. FKF Zrt. központi telephelye 36.<small>

Jegyzetek

Forrás

Kategória:Budapest IX. kerületének utcái és terei