Szendrői Kovách Gyula, Kovách Gyula Kálmán Lajos (Szeged, 1908. szeptember 2.Szegedi állami születési anyakönyv 1650/1908. – ?) magyar ügyvéd, országgyűlési képviselő (1939–1944).

Élete Kovách Géza Elemér honvéd huszár főhadnagy és Gräber Vilma Katalin római katolikus szülők gyermekeként született. Elemi iskoláit Nagyváradon, középiskoláit Nagykőrösön folytatta, melyek után a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatott jogi tanulmányokat; ezek lezárását követően jogi doktorátust is szerzett. Mint gyakorló ügyvéd, már korán csatlakozott a nyilaskeresztes mozgalomhoz, két nagy fővárosi tömeggyűlésnek is főrendezője volt.

Mint atléta, több egyéni bajnokságot nyert és csapatbajnoksági címek elnyerésének is részese volt, eleinte mint a Budapesti Egyetemi Atlétikai Klub, majd a Budai Torna Egylet, később pedig a Magyar Atlétikai Club tagjaként.

Az 1939-es országgyűlési választáson a budapesti II. választókerület lajstromos parlamenti képviselői mandátumainak egyikét szerezte meg, a Nyilaskeresztes Párt jelöltjeként. Az akkori országgyűlési almanach szerzője úgy méltatta, mint pártja egyik legalaposabban képzett közjogászát és a képviselőház jegyzőjét

Jegyzetek

Források Életrajza a Magyar Országgyűlési Almanach 1939-1944-ben. Hungaricana, hozzáférés: 2024. február 21. Kovách Gyula oldala a Magyar Nemzeti Névtér adatbázisában; hozzáférés: 2023. szeptember 8.

További információk A m[agyar] kir[ályi] belügyminiszter által igazolt nemesek 1867-1937. Szerk. és kiadta Gerő József. Bp., 1938. Kovács és Szegedi ny. Keresztény magyar közéleti almanach I-II. [3. köt. Erdély. 4. köt. Délvidék.]. Fel. szerk. és kiadó Hortobágyi Jenő. Bp., 1940 Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János

Kategória:1908-ban született személyek Kategória:Szegediek Kategória:Országgyűlési képviselők (1939–1944) Kategória:Magyar jogászok Kategória:Nyilaskeresztes Párt-tagok Kategória:A 20. században elhunyt személyek