A Dancing with the Stars című táncos show-műsor negyedik évada 2023. október 14-én vette kezdetét a TV2-n.
2023 márciusában Fischer Gábor bejelentette, hogy 2023-ban elindul a műsor negyedik évadja. A negyedik évad szereplőit szeptember 5-én mutatták be.
A két műsorvezető változatlanul Lékai-Kiss Ramóna és Stohl András volt. A negyedik évadban Bereczki Zoltán már nem volt zsűritag. Ördög Nóra, Szente Vajk és Juronics Tamás ebben az évadban is a zsűri tagjai voltak. A TV2 Play-en futó Dirty Dancing Live és a Dancefloor című háttérműsorokat ebben az évadban is Gelencsér Tímea vezette. Az évad nyolc részes volt, és szombatonként sugározta a TV2. A döntőre december 2-án került sor, ahol a negyedik széria győztes párosa Krausz Gábor és Mikes Anna lett.
Az évad újításai Az idei évadban már nem élő zenére táncolnak a párosok. A veszélyzónába idén kettő helyett, három páros került és közülük a zsűri mentett meg egyet, egyet pedig a közönség és a 4 tagú zsűri 3 tagúra csökkent. Emellett a döntőbe jutott párosokra az elődöntő végétől lehet szavazni emelt díjas telefonhívással.
Összesített eredmények Az évad újítása, hogy három páros került a veszélyzónába és közülük a zsűri mentett meg egyet, a másik kettő páros sorsa a már jól ismert kétperces villámszavazáson dőlt el. Az elődöntőben két páros került a veszélyzónába. A verseny során a TV2 Live applikációval és emelt díjas telefonhívással is lehet szavazni. Egy emelt díjas hívás 5 applikációs szavazatot ér.
A páros továbbjutott A páros benne volt az utolsó háromban és a zsűri juttatta tovább A páros benne volt az utolsó háromban/kettőben és a közönség mentette meg A páros kiesett # Párosok1. adás(október 14.) 2. adás(október 21.) 3. adás(október 28.) 4. adás(november 4.) 5. adás(november 11.) 6. adás(november 18.) 7. adás(november 25.) 8. adás(december 2.) Amatőrök Profik 1. Krausz Gábor Mikes Anna Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Veszélyzóna 1. helyezetteka döntőben 2. Marics Peti Stana Alexandra Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak 2. helyezetteka döntőben 3. T. Danny Lissák Laura Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak 3. helyezetteka döntőben 4. Radics Gigi Baranya Dávid Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Veszélyzóna Veszélyzóna Veszélyzóna Kiesteka 7. adásban 5. Hunyadi Donatella Bődi Dénes Továbbjutottak Továbbjutottak Veszélyzóna Továbbjutottak Továbbjutottak Veszélyzóna Kiesteka 6. adásban 6. Király Linda Suti András Továbbjutottak Továbbjutottak Továbbjutottak Veszélyzóna Veszélyzóna Kiestekaz 5. adásban 7. Szabó András "Csuti" Tóth Katica Továbbjutottak Veszélyzóna Továbbjutottak Veszélyzóna Kiesteka 4. adásban 8. Eszenyi Enikő Hegyes Bertalan Veszélyzóna Továbbjutottak Veszélyzóna Kiesteka 3. adásban 9. Sydney van den Bosch Ádám Csaba Továbbjutottak Veszélyzóna Kiesteka 2. adásban 10. Simon Kornél Szőke Zsuzsanna Veszélyzóna Kiestekaz 1. adásban
Átlag zsűri pontszámok Helyezésátlag alapjánHelyezés a versenybenPárosAdásonkénti pontszámokÖsszpontszámTáncok számaÁtlag12345671.2.Marics Peti és Stana Alexandra23252727+=57+=58245927,22.3.T. Danny és Lissák Laura202228+27=57+=242926,83.4.Radics Gigi és Baranya Dávid2423252729+29= 29+=57238926,44.1.Krausz Gábor és Mikes Anna222223262627+27=54+29=229925,45.5.Hunyadi Donatella és Bődi Dénes19232724 +=162723,146.6.Király Linda és Suti András22232224 113522,67.8.Eszenyi Enikő és Hegyes Bertalan2119 2464321,38.7.Szabó András (Csuti) és Tóth Katica192024 844219.9.Sydney van den Bosch és Ádám Csaba 342179.10.Simon Kornél és Szőke Zsuzsanna 17117
A jelzik a legmagasabb pontszámot az adott héten A jelzik a legalacsonyabb pontszámot az adott héten
Legmagasabb és legalacsonyabb zsűripontszámú produkciók Az egyes táncok legmagasabb és legalacsonyabb pontszámú produkciói a zsűritagok pontozása alapján. TáncPárosLegmagasabbpontszámPárosLegalacsonyabbpontszámProdukciókszámaamerican smoothKrausz Gábor és Mikes Anna261bécsi keringőKrausz Gábor és Mikes Anna27Szabó András (Csuti) és Tóth Katica193cha-cha-chaMarics Peti és Stana Alexandra30Szabó András (Csuti) és Tóth Katica216charlestonMarics Peti és Stana Alexandra30Király Linda és Suti András243country táncSzabó András Csuti és Tóth Katica201hiphopT. Danny és Lissák Laura28Marics Peti és Stana Alexandra253jiveT. Danny és Lissák LauraKrausz Gábor és Mikes Anna27Eszenyi Enikő és Hegyes Bertalan195kortársT. Danny és Lissák Laura301néptáncSydney van den Bosch és Ádám Csaba171pasodobleRadics Gigi és Baranya Dávid29T. Danny és Lissák Laura207quickstepRadics Gigi és Baranya DávidT. Danny és Lissák Laura27Sydney van den Bosch és Ádám Csaba174rumbaKrausz Gábor és Mikes Anna29Simon Kornél és Szőke Zsuzsanna176salsaRadics Gigi és Baranya Dávid29Eszenyi Enikő és Hegyes Bertalan213sambaT. Danny és Lissák Laura30Király Linda és Suti András225showdanceRadics Gigi és Baranya Dávid29Krausz Gábor és Mikes Anna223slowfoxMarics Peti és Stana Alexandra 281tangóT. Danny és Lissák Laura30Hunyadi Donatella és Bődi Dénes194
Adások
1. adás (október 14.)
Téma: Mindenki táncol! # Páros Tánc Zene Zsűri pontszámok Eredmény 1Krausz Gábor és Mikes Annashowdance"Introvertált dal" – Azahriah87722Továbbjutottak2Hunyadi Donatella és Bődi Dénestangó"Padam Padam" – Kylie Minogue66719Továbbjutottak3T. Danny és Lissák Laurapasodoble"220 felett" – Neoton Família76720Továbbjutottak4Király Linda és Suti Andrássamba"Buttons" – Pussycat Dolls77822Továbbjutottak5Szabó András (Csuti) és Tóth Katicabécsi keringő"Hold My Hand" – Lady Gaga66719Továbbjutottak6Simon Kornél és Szőke Zsuzsannarumba"Demons" – Imagine Dragons75517Kiestek7Sydney van den Bosch és Ádám Csabaquickstep"You Can’t Hurry Love" – Dixie Chicks66517Továbbjutottak8Radics Gigi és Baranya Dávidcha-cha-cha"Dance The Night" – Dua Lipa88824Továbbjutottak9Marics Peti és Stana Alexandrajive"Blinding Lights" – The Weeknd88723Továbbjutottak10Eszenyi Enikő és Hegyes Bertalansalsa"Don’t Go Yet" – Camila Cabello77721Utolsó előttiek
2. adás (október 21.)
Téma: Tánc a Föld körül # Páros Tánc Zene Zsűri pontszámok Eredmény 1Király Linda és Suti Andráspasodoble"Queen of Kings" – Alessandra Mele87823Továbbjutottak2T. Danny és Lissák Laurasalsa"Cuba" – Gibson Brothers87722Továbbjutottak3Eszenyi Enikő és Hegyes Bertalanjive"Je veux" – Zaz76619Továbbjutottak4Szabó András (Csuti) és Tóth Katicacountry tánc"Mr. Lonely" – Midland / "That Don't Impress Me Much" – Shania Twain / "Cotton Eye Joe" – Rednex67720Utolsó előttiek5Radics Gigi és Baranya Dávidtangó"Por una cabeza" – Horacio Rivera88824Továbbjutottak6Marics Peti és Stana Alexandrarumba"A Love Before Time" – Coco Lee89825Továbbjutottak7Sydney van den Bosch és Ádám Csabanéptánc"Zöld erdőben de magos" – Zűrös Banda65617Kiestek8Hunyadi Donatella és Bődi Dénessamba"Jogi" – Panjabi MC78823Továbbjutottak9Krausz Gábor és Mikes Annaquickstep"L’Italiano" – Toto Cutugno88622Továbbjutottak
3. adás (október 28.)
Téma: Több, mint tánc # Páros Tánc Zene Zsűri pontszámok Eredmény 1Marics Peti és Stana Alexandrahiphop"JUMPIN" – Pitbull88925Továbbjutottak2Király Linda és Suti Andráscha-cha-cha"Flowers" – Miley Cyrus78722Továbbjutottak3Hunyadi Donatella és Bődi Dénesrumba"Úgy szeretném meghálálni" – Kovács Kati77721Utolsó előttiek4Szabó András (Csuti) és Tóth Katicapasodoble"I Wanna Be Your Slave" – Måneskin88824Továbbjutottak5Krausz Gábor és Mikes Annasamba"Ego" – Willy William87823Továbbjutottak6Radics Gigi és Baranya Dávidbécsi keringő"Ne engedj el" – Radics Gigi87823Továbbjutottak7Eszenyi Enikő és Hegyes Bertalantangó"Look What You Made Me Do" – Taylor Swift88824 Kiestek8T. Danny és Lissák Laurajive"Wake Me Up Before You Go-Go" – Wham!99927Továbbjutottak
4. adás (november 4.)
Téma: Disney 100 Extra produkció: Kardffy Aisha – Kívánság # Párosok Tánc Zene Rajzfilm Zsűri pontszámok Eredmény 1Radics Gigi és Baranya Dávidsamba"Ringat a víz" – Vass Gábor A kis hableány88925Továbbjutottak2Hunyadi Donatella és Bődi Dénespasodoble"Erős légy!" – Stohl András, F. Nagy Zoltán, Hollósi Frigyes,Vincze Gábor Péter, Kálloy Molnár Péter, Auth Csilla Mulan99927Továbbjutottak3T. Danny és Lissák Laurarumba"Egy új élmény" – Miller Zoltán, Janza Kata Aladdin109928Továbbjutottak4Szabó András (Csuti) és Tóth Katicacha-cha-cha"Gyermekember" – Ákos Tarzan77721Kiestek5Krausz Gábor és Mikes Annaamerican smooth"Szépség és a szörny" – Galambos Erzsi A szépség és a szörnyeteg99826Továbbjutottak6Király Linda és Suti Andráscharleston"Ma ő a főhős" – Tunyogi Bernadett, Janza Kata, Náray Erika,Fehér Adrienn, Tisza BeaHerkules89724Utolsó előttiek7Marics Peti és Stana Alexandrashowdance"Un Poco Loco" – Anthony González, Gael García Bernal Coco99927Továbbjutottak
5. adás (november 11.)
Téma: Retro Party # Párosok Tánc Zene Zsűri pontszámok Eredmény 1Hunyadi Donatella és Bődi Dénesjive"Kockahas" – Venus88824Továbbjutottak2Krausz Gábor és Mikes Annapasodoble"Bye Bye Bye" – ’N Sync99826Továbbjutottak3Király Linda és Suti Andrásrumba"Un-Break My Heart" – Toni Braxton78722Kiestek4Radics Gigi és Baranya Dávidquickstep"I'm So Excited" – The Pointer Sisters99927Utolsó előttiek5T. Danny és Lissák Laurahiphop"Takarítónő" – Animal Cannibals910928Továbbjutottak6Marics Peti és Stana Alexandrasamba"Bamboleo" – Gipsy Kings1010929TovábbjutottakPárbaj7Király Linda és Suti Andrássamba"Tic, Tic Tac" – Carrapicho +1 +1 +2Krausz Gábor és Mikes Anna +1 +18Hunyadi Donatella és Bődi Dénestangó"Voulez-Vous" – ABBA +1 +1 +2Radics Gigi és Baranya Dávid +1 +19Marics Peti és Stana Alexandra jive"Casino Twist", "Csavard fel a szőnyeget" – Hungária +1 +1 +2T. Danny és Lissák Laura +1 +1
6. adás (november 18.)
Téma: Egyéjszakás kaland Extra produkció: Liptai Claudia, Molnár Andrea, Csonka András, Kolovratnik Krisztián – Hölgyválasz # Párosok Tánc Zene Zsűri pontszámok Eredmény 1Marics Peti és Stana Alexandrapasodoble"You Shook Me All Night Long" – AC/DC99927Továbbjutottak2Hunyadi Donatella és Bődi Dénescha-cha-cha"Last Friday Night (T.G.I.F.)" – Katy Perry78722Kiestek3Krausz Gábor és Mikes Annabécsi keringő"Világítótorony" – Berkes Olivér99927Továbbjutottak4T. Danny és Lissák Laurakortárs"Tattoo" – Loreen10101030Továbbjutottak5Radics Gigi és Baranya Dávidshowdance"Unholy" – Sam Smith, Kim Petras9101029Utolsó előttiek Édes hármas6T. Danny, Lissák Laura és Mikes Annaquickstep"Ünnepélyesen fogadom" – Anna and the Barbies999277Hunyadi Donatella, Bődi Dénes és Baranya Dávidhiphop"Talk Dirty" – Jason Derulo feat. 2 Chainz998268 Marics Peti, Stana Alexandra és Lissák Lauracharleston"No Diggity" – Blackstreet, Dr. Dre101010309Radics Gigi, Baranya Dávid és Bődi Dénessalsa"Hol van az a lány" – Fekete Vonat feat. Dr. BRS x Halott Pénz x Monkeyneck101092910Krausz Gábor, Mikes Anna és Stana Alexandracha-cha-cha"Blurred Lines" – Robin Thicke feat. T.I., Pharrell Williams108927
7. adás – Elődöntő (november 25.)
Téma: Legendák éjszakája # Párosok Tánc Zene Zsűri pontszámok Eredmény 1Krausz Gábor és Mikes Annajive"Ő még csak 14" – Locomotiv GT99927Utolsó előttiek5rumba"Dream On" – Aerosmith10109292Radics Gigi és Baranya Dávidpasodoble"Circus" – Britney Spears9101029Kiestek6charleston"Wannabe" – Postmodern Jukebox9910283T. Danny és Lissák Laurasamba"Bailando" – Enrique Iglesias ft. Descemer Bueno, Gente de Zona10101030Továbbjutottak7tangó"S&M" – Rihanna101010304Marics Peti és Stana Alexandracha-cha-cha"The Way You Make Me Feel" – Michael Jackson10101030Továbbjutottak8slowfox"Most élsz" – Máté Péter910928
8. adás – Döntő (december 2.) A döntőben a zsűri már nem pontozott, csak szóban értékelték a produkciókat, kizárólag a nézői szavazatokon múlt a párosok sorsa. A döntős párosokra emelt díjas telefonhívással már az elődöntő végétől szavazhattak a nézők.
Téma: Finálé (a zsűri által választott tánc, eddig még be nem mutatott tánc, az első adás tánca) Extra produkciók: