Karel Krautgartner csehszlovák klasszikus- és könnyűzenész. Klarinétos, szaxofonos, hangszerelő, zeneszerző, karmester, tanár.

Pályakép

Krautgartner a morvaországi Mikulovban született egy postamester családjában. 1930-ban kezdett zongorázni. 1935-ben, miután Brnoba költözött.

Krautgartner elsősorban a rádiózás és a dzsessz iránt érdeklődött. Klarinétozni Stanislav Krtičkatól tanult. Fúvós tudását később kölni és düsseldorfi egyetemek oktatójaként kamatoztatta.

1936-ban Krautgartner megalapította a „Quick Band” diákzenekart. 1942-ben aláírta első profi szerződését a brnoi Gustav Brom zenekarának szaxofonosaként. 1943-ban létrehozta a Dixie Clubot és hangszerelni elkezdett Benny Goodman és Glenn Miller stílusban. 1945-55 között a Dixie Club magja fokozatosan Prágába költözött, és a Karel Vlach zenekar tagjai lettek.

Krautgartner jelentős pozíciót szerzett a szaxofonszekció vezetőjeként, és saját szerzeményeivel kezdett közreműködni. 1956-ban együtt Karel Velebnývel megalapította a Karel Krautgartner Quintettet. Az együttes különböző felállásokban játszott modern dzsesszt, swinget, dixielandet és népszerű énekeseket kísért.

1958-tól 1960-ig fellépett az All star zenekarral és a Studio 5-tel. Krautgartner 1960-68 között a Csehszlovák Rádió Tánczenekarának vezetője lett.

Csehszlovákia szovjet megszállása után 1968-ban Ausztriába emigrált, és az ORF Big band vezető karmestere lett. Később a németországi Kölnbe költözött. 1982-ben halt meg Németországban.

Diszkográfia

Dzsessz Případ ještě nekončí CD. Prague, RADIOSERVIS. FR 0131-2 Karel Krautgartner a Jazzový orchestr Čs. rozhlasu CD. Prague, RADIOSERVIS. FR 0132-2 Docela všední, obyčejný den CD. Prague, RADIOSERVIS. FR 0179-2 Jazz kolem Karla Krautgartnera LP. (Supraphon, 1965)

Klasszikus Igor Stravinsky: L' Histoire du Soldat, Octet for Winds, Symphony for Winds, Ebony Concerto... CD. Supraphon SU 3168-2 911, 1999. Alekszandr Konsztantyinovics Glazunov: Saxophone Concerto. CD. Supraphon Archive SU 3968-2, 2009.

Jegyzetek

Források https://www.deezer.com/en/artist/4398392 https://www.cdandlp.com/en/karel-krautgartner/artist/ 48 album

Fordítás

Kategória:Cseh zenészek Kategória:Cseh dzsesszzenészek Kategória:1922-ben született személyek Kategória:1982-ben elhunyt személyek Kategória:Szaxofonisták Kategória:Hangszerelők