A 2023-as atlétikai világbajnokságon a férfi diszkoszvetés selejtezőjét augusztus 19-én, döntőjét pedig augusztus 21-én rendezték meg Budapesten, a Nemzeti Atlétikai Központban.

A győztes a svéd olimpiai bajnok Daniel Ståhl lett, aki 71,46 méteres dobásával új világbajnoki csúccsal szerezte meg élete második világbajnoki címét.

Rekordok A versenyt megelőzően a következő rekordok voltak érvényben:

Világrekord74,08 mNeubrandenburg, Német Demokratikus Köztársaság1986. június 6.Világbajnoki rekord71,13 mEugene, Amerikai Egyesült Államok2022. július 19.

Verseny A mezőnyben ott volt az olimpiai bajnok Daniel Ståhl, illetve a címvédő Kristjan Čeh, valamint a korábbi kétszeres olimpiai bajnok Virgilijus Alekna fia, az aktuális Európa-bajnok 19 éves rendkívül tehetséges Mykolas Alekna, aki az előző világbajnokságon ezüstérmes volt.

A várakozásoknak megfelelően a világbajnoki címért ők hárman versenyeztek esélyesként, a selejtezőből is ők jutottak első három helyen a döntőbe. A döntő első körében Čeh 68,31 métert dobott és élre állt, ezt a teljesítményét a második körben 69,27 méteres dobásával túlszárnyalta. Mögötte ekkor Alekna és Ståhl állt, több mint 2 méterrel elmaradva. Negyedik dobásával a svéd atléta átvette a vezetést, Alekna is javítani tudott, de az élen álló kettőst megelőzni nem tudta. Utolsó kísérletére Čeh éppen 70 méter fölé került, amivel élre állt. Utolsóként a dobókörbe lépő Ståhl azonban 71,46 méteres világbajnoki csúccsal megszerezte az aranyérmet.

Eredmények Az eredmények méterben értendők. A rövidítések jelentése a következő: WR: világrekord CR: világbajnoki rekord NR: országos rekord PB: egyéni legjobb eredménye SB: 2023-ban az addigi legjobb eredménye DNS: nem indult a futamon x: érvénytelen kísérlet Q: eredmény alapján továbbjutott q: helyezés alapján továbbjutott Selejtező A selejtezőből a döntőbe vagy legalább 66,50 méteres dobással vagy a legjobb 12 helyezés megszerzésével lehetett jutni.

NévNemzetKísérletekEredmény123 1. A Daniel Ståhl 64,58 66,25 64,99 66,25 q 2. A Mykolas Alekna 66,04 x 63,99 66,04 q 3. B Kristjan Čeh 65,95 65,18 65,29 65,95 q 4. A Traves Smikle 65,71 64,32 64,30 65,71 q 5. B Lukas Weißhaidinger 64,34 65,61 64,20 65,61 q 6. B Andrius Gudžius 65,50 64,57 63,68 65,50 q 7. B Fedrick Dacres 65,50 64,57 63,68 65,50 q 8. B Alex Rose 65,50 64,57 63,68 65,50 q 9. B Matthew Denny 61,70 x 64,29 64,29 q 10. A Brian Williams 63,85 61,42 61,09 63,85 q, SB 11. A Henrik Janssen 61,96 62,97 63,79 63,79 q 12. B Connor Bell x 63,72 x 63,72 q 13. A Lawrence Okoye x x 63,66 63,66 14. B Turner Washington 59,99 63,57 62,87 63,57 15. A Sam Mattis 62,55 63,43 60,57 63,43 16. B Steven Richter 63,37 62,13 x 63,37 17. B Daniel Jasinski 62,54 63,36 x 63,36 18. A Philip Milanov 59,15 63,00 x 63,00 19. A Rojé Stona 62,67 x 61,69 62,67 20. A Martynas Alekna 58,44 62,57 58,06 62,57 21. B Simon Pettersson 62,53 x x 62,53 22. A Guðni Valur Guðnason 59,97 x 62,28 62,28 23. B Claudio Romero 62,24 61,60 x 62,24 24. A Apostolos Parellis 61,94 62,10 60,86 62,10 SB 25. B Oskar Stachnik 60,93 61,96 61,89 61,96 26. A Martin Marković x 61,88 61,37 61,88 27. A Victor Hogan 60,09 61,80 x 61,80 28. A Robert Urbanek 61,20 61,30 x 61,30 29. A Alin Firfirică x 61,03 x 61,03 30. B Szikszai Róbert 60,64 x x 60,64 31. A Moaaz Mohamed Ibrahim 60,40 57,81 60,11 60,40 32. A Lucas Nervi 58,76 57,31 58,66 58,76 33. B Mario Díaz 56,59 56,75 58,03 58,03 34. B Yasiel Sotero 55,39 55,89 53,88 55,89 35. B Juan José Caicedo x x 55,78 55,78

Döntő

NévNemzetKísérletekEredmény123456 Daniel Ståhl 63,01 66,58 x 69,37 67,56 71,46 71,46 CR Kristjan Čeh 68,31 69,27 x 67,89 66,69 70,02 70,02 Mykolas Alekna 65,23 67,08 64,37 68,85 68,07 68,07 68,85 4. Matthew Denny 66,39 x x 68,24 x 65,92 68,24 NR 5. Fedrick Dacres 65,74 64,60 66,72 x 63,89 x 66,72 6. Andrius Gudžius 65,95 66,16 x x 63,98 66,13 66,16 7. Lukas Weißhaidinger 63,57 65,19 62,85 65,20 65,54 x 65,54 8. Henrik Janssen 62,97 63,80 63,77 x x 62,27 63,80 9. Brian Williams 62,68 63,62 x 63,62 10. Connor Bell 63,23 x 62,21 63,23 11. Traves Smikle x 61,90 x 61,90 12. Alex Rose x x 61,69 61,69

Jegyzetek

Források Stahl regains world discus title with last-gasp record in Budapest

Kategória:2023-as atlétikai világbajnokság