Vic Dickenson amerikai harsonás. Karrierje az 1920-as években indult; majd Count Basie-vel (1940-1941), Sidney Bechettel (1941) és Earl Hines-szal folytatódott.

Pályakép

Dickenson kőműves lett volna, mint az apja, de miután megsérült egy létráról leesve, az apja, elvetette ezt. 1922-től orgonálni tanult, majd egyes helyi zenekaroknál harsonázni kezdett. 1930 decemberében debütált Luis Russell zenekarának énekeseként. Az 1930-as évek elején csatlakozott Blanche Calloway zenekarához. 1947 és az 1950-es évek közepe között saját együtteseket vezetett.

1957-ben szerepelt a „The Sound of Jazz” című televíziós műsorban Count Basie-vel, Coleman Hawkinsszal, Roy Eldridge-el, Gerry Mulligannel és Billie Holiday-jel.

Felvételei készültek még Jimmy Rushing, Coleman Hawkins, Pee Wee Russell, Benny Carter, Lester Young, és Count Basie mellett is. 1953-ban felvette a The Vic Dickenson Showcase-t a Vanguard számára; Ed Hall klarinétozott, Ruby Braff trombitált).

Dickenson munkamániás volt. Tagja volt a „The World's Greatest Jazz Band”-nek, és a New York-i The Roosevelt Grill házizenekarnak. Ugyanazon a helyen egy kisebb zenekarban is fellépett, itt Bobby Hackett trombitás mellett szerepelt. Dickenson 1984-ben New Yorkban halt meg 78 éves korában, rák következtében.

Diszkográfia

Vic Dickenson Showcase, Vol. 1 (1953) Vic Dickenson Showcase, Vol. 2 (1954) Vic Dickenson Septet, Vol. 1 (1954) Vic Dickenson Septet, Vol. 2 (1954) Vic Dickenson Septet, Vol. 3 (1954) Vic Dickenson Septet, Vol. 4 (1954) Vic's Boston Story (1957) Mainstream (1958) Newport Jazz Festival All Stars (1959 ) with Buck Clayton, George Wein, Pee Wee Russell, Bud Freeman, Champ Jones and Jake Hanna In Holland (1974) French Festival, (Nizza, 1974) Gentleman of the Trombone (1975) Vic Dickenson Quintet (1976) Plays Bessie Smith: Trombone Cholly (1976) Roy Eldridge & Vic Dickenson With Eddie Locke & His Friends (1978) New York Axis: Phil Wilson & Vic Dickenson (1980) Just Friends (1985) Live at Music Room (1996) Backstage with Bobby Hackett: Milwaukee 1951 (2000) Swing That Music (2002)

Jegyzetek

Források https://www.allmusic.com/artist/vic-dickenson-mn0000170688/biography https://www.bluenote.com/artist/vic-dickenson/

Kategória:Amerikai dzsesszzenészek Kategória:Harsonások Kategória:1906-ban született személyek Kategória:1984-ben elhunyt személyek