Bibliai tévedhetetlenség

A bibliai tévedhetetlenség vagy pontosabb szakkifejezéssel bibliai tévedésmentesség a Biblia tekintélyéről szóló zsidó és különösen keresztény teológiai tanítások egyik vitatott fogalma. Általános értelemben azt jelöli, hogy a Szentírás, amennyiben Istentől sugalmazott irat, nem tanít tévedést abban, amit a szent szerzők ténylegesen állítani akarnak. A fogalom szorosan összefügg a Szentírás sugalmazottságával, a kinyilatkoztatás természetével, a bibliai könyvek emberi szerzőségével, a kánon kialakulásával és az szentírásmagyarázat módszerével.New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, Gale – The Catholic University of America, Detroit, 2003. Lásd különösen: „Inerrancy, Biblical”; „Inspiration, Biblical”; „Revelation, Fonts of”.Donald K. McKim: Westminster Dictionary of Theological Terms. Westminster John Knox Press, Louisville, 1996, „inerrancy”; „infallibility”.

A magyar „tévedhetetlenség” szó több eltérő teológiai fogalmat fedhet. Az angol inerrancy vagy a latin inerrantia inkább „tévedésmentességet” jelent: azt, hogy a szöveg nem tartalmaz tévedést abban, amit állít. Az infallibility vagy latin infallibilitas ezzel szemben „tévedhetetlenség”: olyan isteni segítségből fakadó képesség vagy karizma, amely kizárja a tévedés lehetőségét bizonyos tanító aktusokban. A katolikus teológiában ezért megkülönböztetik a Szentírás sugalmazottságából következő igazságát és tévedésmentességét az Egyház tanítóhivatalának tévedhetetlenségétől.New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, 7. kötet, „Infallibility”, Gale – The Catholic University of America, Detroit, 2003, 447–455.

A fogalom értelmezése felekezetenként és irányzatonként különböző. A konzervatív evangéliumi protestantizmusban és a fundamentalizmusban gyakran a Biblia minden állításának teljes, történeti és ténybeli tévedésmentességét hangsúlyozzák, rendszerint az eredeti kéziratokra vonatkoztatva. A katolikus teológiában a Szentírás egészének isteni sugalmazottsága mellett kiemelt szerepe van annak, hogy a szent szerző mit akart állítani, milyen irodalmi műfajban tette ezt, és hogyan értendő a II. vatikáni zsinat Dei Verbum konstitúciójának megfogalmazása: a Szentírás „biztosan, hűségesen és tévedés nélkül” tanítja azt az igazságot, amelyet Isten üdvösségünk érdekében akart a szent iratokra bízni.II. vatikáni zsinat: Dei Verbum, 11–12.Pápai Biblikus Bizottság: Inspiration und Wahrheit der Heiligen Schrift. Das Wort, das von Gott kommt und von Gott spricht, um die Welt zu retten. Libreria Editrice Vaticana, 2014.

Fogalmi megkülönböztetések

A bibliai tévedhetetlenségről szóló vitákban több rokon fogalom különül el.

Sugalmazottság: az a tanítás, hogy a bibliai könyvek Isten Lelkének működése alatt keletkeztek. A keresztény teológiában ez nem feltétlenül jelent mechanikus diktálást, hanem azt, hogy Isten valódi emberi szerzőkön keresztül közli üdvözítő igazságát.Schütz Antal: Dogmatika. A katolikus hitigazságok rendszere. Szent István-Társulat, Budapest, 1937, I. kötet, 15. §. Tévedésmentesség (inerrancy): az a tanítás, hogy a Biblia nem téved abban, amit a sugalmazott szerzők ténylegesen állítanak. A vita fő kérdése az, hogy ez minden történeti, földrajzi és természeti részletre is kiterjed-e, vagy a Szentírás üdvösségi és teológiai rendeltetésével összefüggésben értendő. Tévedhetetlenség (infallibility): egyes protestáns szerzőknél a Szentírás megbízhatóságát jelenti hit és életgyakorlat dolgában; katolikus összefüggésben azonban gyakran az Egyház tanítóhivatalának bizonyos hitre és erkölcsre vonatkozó tanító aktusaira használt fogalom.Donald K. McKim: Westminster Dictionary of Theological Terms. Westminster John Knox Press, 1996. Bibliai literalizmus: olyan értelmezési irány, amely a bibliai szöveget közvetlen, szó szerinti értelemben olvassa. Nem minden tévedésmentességet valló keresztény literalista, és nem minden literalista dolgoz ki formális tévedésmentességi tant. A Szentírás világossága: főként protestáns teológiai fogalom, amely szerint a Szentírás üdvösséghez szükséges tanítása alapvetően érthető. Ez nem azonos a tévedésmentességgel, és nem zárja ki a nehéz helyek tudományos magyarázatát.

A teljes vagy plenáris tévedésmentesség hívei szerint a Biblia minden állítása igaz, amennyiben helyesen értelmezzük. A korlátozott vagy funkcionális tévedésmentesség hívei szerint a Szentírás tévedhetetlenül teljesíti isteni rendeltetését — Isten kinyilatkoztatását, az üdvösség útjának közlését és a hitbeli-erkölcsi tanítást —, de nem tekintendő modern értelemben vett természettudományos, kronológiai vagy történettudományi kézikönyvnek.Gregory A. Boyd – Paul Rhodes Eddy: Across the Spectrum: Understanding Issues in Evangelical Theology. 3. kiadás, Baker Academic, Grand Rapids, 2022, 3–31.

Teológiai alapja

A bibliai tévedésmentesség tanának közvetlen alapja a Szentírás sugalmazottságának tana. A keresztény teológia klasszikus megfogalmazása szerint Isten a szent iratok elsődleges szerzője, az emberi szerzők pedig valódi szerzőként, saját nyelvüket, műveltségüket, stílusukat, történeti helyzetüket és irodalmi eszközeiket használva írtak. A sugalmazás ezért nem szükségszerűen mechanikus diktálásként értendő, hanem olyan isteni működésként, amely az emberi szerző értelmét, akaratát és írói tevékenységét úgy vezeti, hogy az emberi mű maradjon, ugyanakkor Isten szavának hordozója legyen.Schütz Antal: Dogmatika, I. kötet, 15. §.Pápai Biblikus Bizottság: Szentírásmagyarázat az Egyházban. Ford. Székely István, ellenőrizte Tarjányi Béla. Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest, 1997.

Ez a kettős szerzőség magyarázza, hogy a Szentírás értelmezésében egyszerre szükséges a filológiai, történeti és irodalmi vizsgálat, valamint a teológiai olvasat. A Biblia az üdvtörténetben keletkezett irategyüttes; ezért az egzegézisnek számolnia kell a kéziratok történetével, az ókori nyelvekkel, a szövegek műfajával, a szerkesztési folyamatokkal és a korabeli világképpel.Pápai Biblikus Bizottság: Szentírásmagyarázat az Egyházban, 1997.

A tomista teológiai nyelvben a sugalmazás úgy írható le, hogy Isten mint első ok nem rontja le a másodlagos ok, vagyis az emberi szerző saját tevékenységét, hanem lehetővé teszi és rendezi azt. Így a szentíró nem puszta passzív eszköz, hanem olyan emberi szerző, akinek írói működése Isten gondviselő és sugalmazó cselekvése alatt áll.Aquinói Szent Tamás: De veritate, q. 12, a. 2; Summa theologiae, II–II, q. 171–174.

Bibliai szöveghelyek

A tévedésmentesség tanát a keresztény hagyomány több bibliai helyhez kapcsolja. A legtöbbet idézett szöveg a 2Tim 3,16, amely szerint az egész Írás „Istentől sugalmazott” és hasznos a tanításra, feddésre, jobbításra és nevelésre. A teljes tévedésmentesség hívei szerint ez a sugalmazottságból a Szentírás igazságára következtet. Kritikusok szerint a szöveg közvetlenül a Szentírás hasznosságáról és isteni eredetéről beszél, de önmagában nem határozza meg a későbbi kánon egészének tévedésmentességi tanát.C. H. Dodd: The Authority of the Bible. London, 1960, 25.Raymond E. Brown – Joseph A. Fitzmyer – Roland E. Murphy szerk.: The New Jerome Biblical Commentary. Prentice-Hall, Englewood Cliffs, 1990, „Church Pronouncements”.

A konzervatív protestáns érvelés másik fontos alapja, hogy Jézus és az apostolok nagy tekintéllyel idézik az Ószövetséget. Ilyen hely például Mt 5,18, ahol Jézus a törvény legkisebb részletének beteljesedéséről beszél, vagy Jn 10,35, ahol az Írás „fel nem bontható” tekintélyét említi. Pál érvelése Gal 3,16-ban szintén gyakran szerepel a teljes verbális sugalmazás és részletekig terjedő tekintély mellett felhozott példák között.Norman L. Geisler szerk.: Inerrancy. Zondervan, Grand Rapids, 1980.

A kritikai bibliatudomány egyes megállapításai nehezítik a pusztán deduktív érvelést. A 2Tim szerzősége a modern kutatásban vitatott, a kritikai kutatók jelentős része a pásztori leveleket deuteropaulinusnak, vagyis Pál nevében írt későbbi iratoknak tartja; a 2Pét szerzőségét szintén sok kutató vitatja. Konzervatív szerzők ezzel szemben védik az apostoli szerzőséget vagy legalábbis a levelek korai és hiteles hagyományhoz való kötődését. A sugalmazottság tana szempontjából a kérdés felekezetenként eltérően jelentkezik: a katolikus és ortodox hagyományban a kánoni elfogadás és az Egyház hagyománya is döntő, míg sok protestáns érvelés nagyobb hangsúlyt helyez az apostoli szerzőségre és a Szentírás önmagát tanúsító tekintélyére.Raymond E. Brown: An Introduction to the New Testament. Doubleday, New York, 1997, 668–690, 767–770.Bart D. Ehrman: The New Testament: A Historical Introduction to the Early Christian Writings. Oxford University Press, Oxford, 2012.

Felekezeti álláspontok

Zsidó hagyomány A mai judaizmus nem egységes a Biblia (azaz a Tanakh) tévedhetetlenségének kérdésében. A Tóra és a Tanakh tekintélye alapvető, de a keresztény értelemben vett bibliai tévedésmentesség fogalma nem ugyanabban a dogmatikai formában jelenik meg.

A rabbinikus hagyomány a szóbeli Tóra, a midrás, a Talmud és a kommentárirodalom révén értelmezi az Írást, és nagy jelentőséget tulajdonít a szöveg részleteinek, de nem a modern evangelikál „tévedhetetlenség” fogalmi keretében.H. Chaim Schimmel: The Oral Law: The Rabbinic Contribution to Torah Shebe'al Peh. 2., javított kiadás, Feldheim Publishers, Jerusalem, 1996, 19–21.

Míg az ortodox irányzatok szentként és isteni eredetűként tisztelik, a liberálisabb ágak szerint a szövegek emberi közvetítéssel jöttek létre, így tartalmaz hibákat. A liberális zsidó irányzatok (reform, neológ és rekonstrukcionista judaizmus) szerint a Biblia nem tévedhetetlen, és nem is szó szerint diktált isteni ihletés.

A brit reformjudaizmus alapvető hittételei explicit módon kijelentik: „Hisszük, hogy a Tóra emberi alkotás – amelyet őseink írtak, és az önmagukról, valamint az Isten életükben betöltött szerepéről alkotott kép inspirált – tehát egy értelemben 'isteni', de teljesen emberi alkotás.”

Példaként a teremtéstörténet szó szerinti értelmezését sok mai zsidó vallási közösség (konzervatív és reform) is elveti és allegóriaként értelmezik azt. Magyarázatuk alapján bár a Biblia hét napról beszél, az ókori világban a 7-et a tökéletesség számának, a hét napot pedig egy folyamat ideális hosszának tekintették. A "hét nap" mértékegysége azonban itt inkább a folyamat tökéletességére vonatkozó megállapítás, mintsem időt meghatározó kronológia.

Katolikus álláspont

A katolikus tanítás szerint a Szentírás Istentől sugalmazott, ezért mindazt, amit a sugalmazott szerzők állítanak, a Szentlélek állításának kell tartani. A II. vatikáni zsinat Dei Verbum konstitúciója úgy fogalmaz, hogy a Szentírás könyvei „biztosan, hűségesen és tévedés nélkül” tanítják azt az igazságot, amelyet Isten üdvösségünk érdekében akart a szent iratokra bízni.II. vatikáni zsinat: Dei Verbum, 11.

E megfogalmazás értelmezése a zsinat után viták tárgya lett. Egyes teológusok szerint a zsinat a tévedésmentességet a hitre és erkölcsre, illetve az üdvösségre közvetlenül vonatkozó részekre korlátozta. Mások szerint a zsinat nem a Szentírás egyes részeit akarta kivonni a sugalmazottság és igazság köréből, hanem azt határozta meg, hogy a Biblia igazsága üdvtörténeti és teológiai rendeltetésű. A Pápai Biblikus Bizottság 2014-es dokumentuma ez utóbbi irányban értelmezi a kérdést: a Szentírás egészében sugalmazott, de az általa közölni kívánt igazság az üdvösség rendjéhez kapcsolódik.Pápai Biblikus Bizottság: Inspiration und Wahrheit der Heiligen Schrift, 2014.

A katolikus egzegézis a Szentírást a Szenthagyománnyal és a tanítóhivatallal összefüggésben értelmezi. A Dei Verbum 12. pontja szerint a magyarázónak kutatnia kell, mit akartak a szent írók közölni, figyelembe véve az irodalmi műfajokat, a korabeli kifejezésmódokat, valamint az egész Szentírás egységét, az Egyház élő hagyományát és a hit analógiáját.II. vatikáni zsinat: Dei Verbum, 10–12.

Ortodox álláspont