A Nemzetközi Világítástechnikai Bizottság (franciául Commission internationale de l'éclairage, angolul International Commission on Illumination, németül Internationale Beleuchtungskommission) a fény, a világítás és a színelmélet kutatása és fejlesztése céljára létrehozott intézmény. A Magyar Nemzeti Bizottságot a Magyar Elektrotechnikai Egyesülettel együttműködésben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vezeti. A Magyar nemzeti Bizottság otthona a Világítás Háza. Előzőleg a budapesti VI. kerület Eötvös utca 11/a-ban működött, onnan a IV. kerület Árpád útra költözött.
Jogköre Feladata a látás, a fény, a megvilágítás, a képi megjelenítés és a színelmélet elvi és gyakorlati kérdéseinek kutatása és az eredmények közzététele.
A nemzetközi mérésügy vonatkozásában felelős a hét fotometriai alapmértékegység etalonjának, illetve definíciójának megfogalmazásáért, amelyet átvesz a Nemzetközi Súly, és Mértékügyi Hivatal, így ezen a vonalon törvényalkotói szerepe is van. Magyar vonatkozásban ez a mérésügyi törvényben (1991. évi XLV. tv) jut érvényre.
Szabványalkotói tekintetben együttműködésben áll a Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottsággal is (joint publicactions; társult közlemények formájában). A CIE által alkotott szabványokat átveszi a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet, ennek következményeként a magyar Világítástechnikai Szótár (MSZ 9620-1991 Fénytechnológia terminológia) formájában hatályos. A szabvány harmadik kiadása tartalmazza a vonatkozó bejegyzés meghatározását angolul és franciául, megnevezését csehül, németül, arabul, olaszul, koreaiul, flamandul, lengyelül és portugálul. A második kiadás tartalmazta a meghatározást németül és oroszul, a megnevezést lengyelül és szerbül; ezeket azóta elhagyták. A világítástechnikai szabványt a következő témakörökbe rendezik.
CIE S 017:2020 Megnevezés IEC 60050:845 MSZ 9620-1991 17-21 Sugárzástechnikai mennyiségek és mértékegységek 845-21 845-01 17-22 Látás, színérzékelés 845-22 845-02 17-23 Színmérés 845-23 845-03 17-24 Emisszió, optikai tulajdonságok, anyagi tulajdonságok 845-24 845-04 17-25 Radiometria, fotometria és színmérés eszközei, érzékelők 845-25 845-05 17-26 Fotobiológia, az optikai jelenségek egészségügyi vonatkozásai 845-26 845-06 17-27 Fényforrások 845-27 845-07 17-28 Lámpák elektromos alkotóelemei és kiegészítői 845-28 845-08 17-29 Mesterséges és természetes világítás 845-29 845-09 17-30 Lámpatestek és alkotórészeik 845-30 845-10 17-31 Vizuális jelzések, informatika (Közlekedési világítás) 845-31 845-11 17-32 Képfeldolgozás, színek alkalmazása (management) 845-32 nincs
Nemzetközi kapcsolatrendszere Kapcsolatrendszere áll a különféle országok nemzeti bizottságaiból, valamint az együttműködő szervezetekből, amelyekkel (joint document) társult dokumentumokat (többnyire szabványokat) bocsátanak ki.
Előzmények
A CIE mostanában szabványkibocsátó intézményként ismeretes. Előzménye mégis a nemzetközi mérésügyhöz köthető. Mivel a Nemzetközi Méteregyezmény valójában diplomáciai szerződés, az eredeti dokumentumai francia nyelvűek. Az ezzel kapcsolatos dokumentumokat a tag és társult államok törvénybe iktatják, és az illetékes ország területén érvényesek; jogharmonizációs eljárások következtében a világ minden országában egységesek. Kezdetek 1900-ban a párizsi világkiállítás alkalmából rendezték a Nemzetközi Gáz Kongresszust (Le Congrès International de l'Industrie du Gaz). Megjegyzendő, hogy a XX. század elején világszerte általános volt a gázvilágítás. Vezető ipari szakértők javasolták ekkor a Fotometriai Bizottság (Commission Internationale de Photométrie) létrehozását. A kezdeti bizottság tagjai Franciaország, Nagy-Britannia, Ausztria-Magyarország, Belgium, Olaszország, Hollandia, Svájc és az Amerikai Egyesült Államok. 1903 júniusában Zürichben kongresszust szerveztek a zürichi Polytechnikum (jelenleg Műszaki Főiskola) helyiségeiben. Megállapodásban rögzítették, hogy a három hivatalos nyelv a francia, az angol és a német. A második kongresszust némi késéssel 1907 júliusában Zürichben a Hotel Bellevue helyiségeiben rendezték. Ebben az időben a fő téma a gázvilágítás és a fényforrás kérdése volt (Violle gyertya, amelyet egyébként 1881-ben hoztak létre). Ezen az ülésen hangzott el a fényforrásnak a platina dermedéspontja által meghatározott definíciója. Ugyanakkor került előtérbe az Ulbricht-féle integrálógömb, amelyet a Physikalisch-Technische Reichsanstalt dolgozott ki Charlottenburgban . Megvizsgálták a szénszálas izzót is fényforrás-etalonként való alkalmazásra. Ez 1909-ben amerikai gyertya, francia verzióban bougie decimale volt érvényben a Hefner gyertyával egyidőben. Az 1911-ben Zürichben (a Politchnikum épületében) megtartott konferencia rendeltetése volt egységesíteni a fényforrás etalonokat. Szóba került a fényforrásnak kalorimetriai eszközökkel való meghatározása is. Ebben az időben több méréstechnikai célra is használható érzékelőt ismertek: a fotocellát, fotoelektromos jelenséget (Henri Becquerel), valamint a szelén fényelemet. Ausztria-Magyarország részéről H. Strache nyújtott be javaslatot, amely szerint a fényforrás etalonjának az emberi látás adatain kell alapulnia. Ez lépett érvénybe valójában 1924-ben a jelenleg is ismert láthatósági függvény V(λ) formájában. Ugyanezek a kérdések kerültek napirendre Torinóban a Nemzetközi Elektrotechnikai Kongresszus ülésén is (1911 szeptember). Az amerikai Gáz Társulat javasolta a különféle tevékenységeknek egy intézménybe való tömörítését. Ez Berlinben valósult meg 1913-ban.
Az alapítás A brit Clifford Copland Paterson (National Physical Laboratory) fogalmazta meg egy új nemzetközi intézmény alapszabályát (alkotmányát), amelyet 1913 augusztusában a berlini konferencia elé terjesztettek. A dokumentumok nyelve francia volt. Az új intézmény neve Commission Internationale de l'Eclairage. Professzor T. Vaultier volt eddig az időpontig az Nemzetközi Gáz Kongresszus elnöke, majd ezután egészen 1921-ig a CIE első elnöke, 1921-től az amerikai Edward P. Hyde. National Bureau of Standards Az alapító okirat szerkesztésénél már számításba vették a nemzeti bizottságok létrehozását is. A CIE elnöke Vautier, a vezetőség tagjai Hyde (USA), Kusminsky (Ausztria), Bunte (Németország) és C.C. Paterson (Nagy Britannia). A főtitkár kinevezése elmaradt, és ezt a tisztséget csak az első világháború után töltötték be.
Tevékenysége 1921, az első munkaértekezlet
Dr. Hyde a Francia Nemzeti Bizottsággal együttműködve szervezte meg a Gáz Társaság hatodik konferenciáját Párizsban, amelyet 1921 július 5-én nyitott meg Trocquer francia közmunkaügyi miniszter. A zárónyilatkozatot 24 képviselő alkotta meg a következő témakörökben: heterokromatikus fotometria meghatározások és jelölések világítás gyárakban és iskolákban gépjárművek világítása
Meghatározták a világítástechnika három alapvető mennyiségének értékét és mértékegységét: fényáram, fényerősség és megvilágítás. a fényerősség egységének neve bougie internationale (nemzetközi gyertya). Németország ezen az ülésen nem volt jelen, és ezt az elnevezést soha nem fogadta el. A dokumentumot 1923-ban hozták nyilvánosságra Recueil des Travaux et Comte Rendu des Séances címen (Tevékenységek és Döntések Jegyzőkönyve) .
Témák Az RGB és XYZ 1924 és 1931 között megszilárdult; ezeket a mai napig így használjuk, bár az RGB használata jelentősen visszaszorult. Az sRGB színteret nem a CIE fogalmazta meg, hanem az IEC 61966-2-1:1999 tárgya. Megfogalmazták a láthatósági függvényt és az alapszíningereket a 2 fokos látószögű éleslátás zónájára. Létrehozták a Nemzetközi Világítástechnikai Szótárat (International Lighting Vocabulary), ennek magyar megfelelője az MSZ9620 szabvány. Ennek jelenlegi harmadik kiadása 2020-ban jelent meg.
A további erőfeszítések a 10 fokos látóterületre (kiegészítő színmérő észlelő), majd az egyenközű színazonosító rendszerek (színterek) megfogalmazására irányultak.
1948 Hunterlab 1960 UCS (uniform chromaticity scales, egyenközű színtér) CIELUV. 1964 U*V*W* 1976 CIELUV L* u* v* 1976 CIELAB L* a* b* LMS (long medium short) az emberi színérzékelő receptor spektrálisan helyes leírása, a trikromatikus színinger összetevők meghatározása r(λ), g(λ), b(λ); x(λ), y(λ), z(λ)
a színkülönbségi mérőszámok meghatározása. Ezek a vonatkozó rendszerhez illeszkedve a ΔE jelet használják a megvilágítás színhőmérsékletével kapcsolatos számítások. Ebben a tekintetben az 1931-es A, B és C mellé megjelentek a daylight (nappali fény) színhőmérsékleti sorozat, amelynek elemeit a korrelált színhőmérsékletekkel jelölik. Az általános nappali világítás jelölése például D65, ahol a 65-ös szám a 6500 K színhőmérsékletre utal (a 6500 K hőmérsékletű abszolút feketetestre; ideális sugárzóra, hivatalos nevén full radiator) végül az emberi látás adaptációs tulajdonságainak leírása.
Osztályok A divíziók közül kettő feleslegessé vált, és megszűnt. Ahol van, vagy volt magyar munkatárs, azt itt jelezzük. 1. Látás és szín (Nagy Balázs Vince) 2. Fény és sugárzás mérése (Csuti Péter) 3. Belsőtéri világítás és tervezés (Filetóth Levente) 4. Közlekedési világítás és jelzések (Schwarz Péter) 5. Kültéri világítás és alkalmazások (megszűnt)(Schwarcz Péter) 6. Fotobiológia és fotokémia (Balázs László) 7. A világítás általános vonatkozásai (megszűnt) 8. Képi technológiák (Samu Krisztián)
Műszaki bizottságok
Angolul Technical Committee, jele TC. Minden feladatra külön bizottságot hoznak létre.
Általános közgyűlések
A négyévenkénti (quadrennial) konferenciákat (session) folyamatosan sorszámozzák a Commission Internationale de Photométrie megalakulásától kezdve; 1913-tól Commission Internationale de l'Éclairage néven sorszám időpont helység ország 1 1903 Zürich Svájc 2 1907 Zürich Svájc 3 1911 Zürich Svájc 4 1913 Berlin Németország 5 1921 Párizs Franciaország 6 1924 Genf Svájc 7 1927 Bellagio Olaszország 8 1931 Cambridge Nagy-Britannia 9 1935 Berlin Németország 10 1939 Scheveningen Hollandia 11 1948 Párizs Franciaország 12 1951 Stockholm Svédország 13 1955 Zürich Svájc 14 1959 Brüsszel Belgium 15 1963 Bécs Ausztria 16 1967 Washington Amerikai Egyesült Államok 17 1971 Barcelona Spanyolország 18 1975 London Egyesült Királyság 19 1979 Kyoto Japán 20 1983 Amszterdam Hollandia 21 1987 Velence Olaszország 22 1991 Melbourne Ausztrália 23 1995 Új Delhi India 24 1999 Varsó Lengyelország 25 2003 San Diego Amerikai Egyesült Államok 26 2007 Peking Kína 27 2011 Sun City Dél-afrikai Köztársaság 28 2015 Manchester Egyesült Királyság 29 2019 Washington Amerikai Egyesült Államok 30 2023 Ljubljana Szlovénia Hegedűs János, Schwarz Péter, Nagy Vince Balázs. Urbin Ágnes, Poppe András, Lipák Gyula, Pizág Bertalan
A CIE történetének leírása tartalmazza a közgyűlések nevét. Köztük Magyarországot képviselték: 1913 Berlin: Hugo Julius Strache(Ausztria–Magyarország közös képviselőjeként) 1935 Berlin: Urbanek János 1939 Scheveningen: Pogány Béla Magyar Életrajzi Lexikon 1963 Bécs: Szigeti György 1967 Washington: Urbanek János 1971 Barcelona: Szigeti György 1983 Amsterdam: Schanda János, Ezt a laboratóriumot Schanda János alapította, a szöveg utal rá Nagy Elemér 1983 Velence: Debreczeni Gábor dr Schanda János két quadrenniumon át (nyolc éven át) volt a CIE műszaki igazgatója (angolul: Executive Secretary) Érdekesség: a Szovjetunió első képviselője Michel Châtelain francia származású orosz elektromérnök volt (Михаил Андреевич Шателен 1866-1975), a GOELRO terv vezetője.
Elnökök
A CIE elnökeinek listája a 29-ik konferencia adatai alapján