A Zoothamnium a csillósok törzsébe tartozó protozoongénusz.
Története A Zoothamniumot eredetileg a Vorticellidae családba sorolta Ehrenberg 1838-ban. Később átsorolták a Sommer által 1951-ben leírt Zoothaminiidae családba. A központi szár egyedi, cikkcakkos mintájú összehúzódása tette ezt az átsorolást szükségessé. A Zoothamnium a Peritrichia alosztályba tartozó szesszilis élőlény, tehát egy vázaalakú, helytülő csillós. A génusz több mint 70 fajt tartalmaz. A fajok megkülönböztetése gyakran nehéz lehet az erős formabeli és funkcióbeli hasonlóságok miatt. A leggyakrabban említett fajok az alábbiak:
Zoothamnium alternans Zoothamnium arbuscula Zoothamnium arcuatum Zoothamnium bucciniiformum Zoothamnium duplicatum Zoothamnium florens Zoothamnium grossi Zoothamnium hentscheli Zoothamnium ignavum Zoothamnium intermedium Zoothamnium maximum Zoothamnium mucedo Zoothamnium nii Zoothamnium niveum Zoothamnium paraentzii Zoothamnium parahentscheli Zoothamnium parahiketes Zoothamnium pararbuscula Zoothamnium pelagicum Zoothamnium pluma Zoothamnium plumula Zoothamnium wangi Zoothamnium zhanjiangense
A faj édes-, brakk- és tengervízben 5–25 °C közt, 0–8 méteres mélységben gyakori. Nagy oldottanyag-tartalmú területeken élnek, ugyanis bomlástermékeket és anaerob baktériumokat fogyasztanak. Eutróf vizekben és az Atlanti-óceán északi részét határoló partokban a leggyakoribbak. Általában sok állatcsoport szimbiontái vagy parazitái, azonban egyes fajok szabadon élők vízi növények és élettelen szubsztrátok mellett. Bármilyen szilárd szubsztrát növekedési alap lehet. A kitinpáncélú evezőlábú rákok a fő érintett állatcsoport. A csillós csatlakozhat a kopoltyúkhoz, csökkentve az oxigénszállító képességét. Ez mechanikai akadály okozta hipoxiát és fejlődési elégtelenséget, továbbá feketekopoltyú-betegséget vagy felszíni tömődéses betegségeket okozhat. A Zoothamnium képes csökkenteni a gazda reprodukciós képességeit. A csatlakozás nem okoz hisztológiai károsodást, de ha túl sok a kolónia, a gazdaszervezet meghalhat. jobbra
Alakja A Zoothamnium-fajok elágazó kolóniákat alkotó csillósok. A kolóniaméret fajonként eltérő, néhánytól akár több száz zooidig is terjedhet. Alakjuk tölcsértől a gömbölyűig változhat, és a fő szárukhoz hátul kapcsolódik egy szár, mely lehetővé teszi, hogy több csillós kapcsolódjék egy észlelt ételforráshoz, vagy elmozduljon egy lehetséges veszélytől. A csillósok elülső végén kerek csillósor van. Az összes csillót összekötő fő szár egy kontraktilis spazmonémából áll, lehetővé téve, hogy az egy funkciós egységként működjék. Összehúzódáskor a kolónia mérete csökkenhet egy egységgé való cikkcakkos összehúzódásával. A protozoonok polimorfak lehetnek, vagyis egy sejtjük több alakot is felvehet. A szárakon lévők pálcaalakúak, a zooidok csillós szájszervének közelében lévők kis gömbökre hasonlítanak.
Az egyes csillós sejteknek három különböző formája van jelen a szárak végén, melyek alakja és funkciója is eltér:
A nagy makrozooidok, az érett, fejlett sejt, méretük 20-150 µm közt változhat, és rajsejtekké válhatnak, elhagyva a kolóniát. E sejtek nagyok és gömbölyűek, és az egész kolóniában számos helyen jelen lehetnek. A mikrozooidok táplálkozásra specializált kis sejtek, melyet a kolónia a szimbionta baktériumai és más szerves részecske elfogyasztásával tesz meg. Ezek kisebbek, oválisak, és több van belőlük a szár minden elágazásán. A kolónia végén specializált zooidok vannak, melyek megnyúlhatnak, és megkönnyíthetik a kolónia ivartalan szaporodását.
Életciklus A kolonizációt a rajsejtek kezdik. Miután körkörös csillósorok jöttek létre, az érett makrozooid rajsejtként elhagyhatja a kolóniát. Megfelelő szubsztrát megtalálása után egy kezdeti szárszakasz jön létre a sejt új kolonizációs ponthoz való csatlakozásáért.
Miután megállt, a kolónia fejlődni kezd. A szaporodás kettéhasadással történik. A terminális sejtek megnyúlnak és osztódnak. Az újonnan létrejött sejt a terminális zooiddal azonos ághoz kötődik, és mikrozooiddá válik.
A kolónia tovább nő, szükség esetén újabb ágak létrejöttével. A kolónia fejlődésével és az erőforrások csökkenésével a sejtek mindenhol kialakíthatnak csillókat, beleértve egy bazális csillókoszorút, makrozooidokká válhatnak, és leválhatnak a szárról, és máshová úszhatnak. A kolóniák nagyok is lehetnek, így a makrozooidoknak nem kell messze menniük további tápanyagért.
A kezdeti kolónia végül szeneszcens fázisba érkezhet, ahol lelassul vagy leáll a replikáció és a rajsejtek létrehozása. Ezután a mikrozooidok alulról felfelé haladva elhalnak. A baktériumok a megmaradt száranyagokat lebontják.
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:Csillósnemzetségek Kategória:Paraziták Kategória:1824-ben leírt taxonok