A Jazztelen egy magyar power blues-rock zenekar. A zenekar diszkográfiája 3 stúdióalbumból és számos videóklipből áll. A zenekar legutóbbi nagylemeze az Itthon Otthon, mely 2023-ban jelent meg.
Története A Jazztelen 2013-ban alakult Bűdi Szilárd (ének, szájharmonika, basszusgitár), Géczy Viktor (gitár) és Kottler Ákos (dob) alapításában. Géczy Viktor a Rockbook.hu-nak 2015 környékén adott interjújában kiemelte, a színpadra lépést pár éves munka előzte meg, mi alatt kialakult a zenekar felállása, hangszerelése, valamint megalakultak az első dalok is. Elmondása szerint "rádióbarát" blues-rock zenét alkottak meg, mely egy power-trióban ötvözi a gitárszólókat, a szájharmonikát és az energikus dobot.
A zenekar 2016 elején került a köztudatba, amikor a Kowalsky meg a Vega előzenekaraként 10 helyszínen turnéztak országszerte.
2017-ben megjelent első nagylemezük A végtelenbe és még tovább címmel, majd 2019-ben a második stúdióalbum, a Takács Zoltán producerrel, a SuperSize Recording stúdióban rögzített Rocksztárok bűne. A nyolc dalt tartalmazó lemez kiadója a Music Fashion Art & Management.
2022 őszén a zenekarban Géczy Viktor gitárost Bűdi László váltotta.
2023. július 9-én a zenekar közös koncertet tartott Hoboval a Rock Café Gardenben Hajdúszoboszlón, ahol Bálint Csaba (Szókimondó magazin) koncertbeszámolója alapján Jazztelen-, Hobo Blues Band- és Hobo-dalok egyaránt elhangzottak.
2023. október 13-án megjelent a zenekar harmadik nagylemeze, a Tom-Tom Records kiadónál megjelent Itthon Otthon. A lemezbemutató koncertet november 24-én, a Muzikum klubban tartották, Budapesten. A lemez előmunkálata még Géczy Viktor gitárossal indult, aki három dalban szerzőként és gitárosként szerepel.
Zenei stílus és hatás A Jazztelen zenéjére nagy hatással voltak a 80-as évek magyar rock-blues ikonjai (pl. Hobo Blues Band) de az időszak nemzetközi előadói (Led Zeppelin, The Rolling Stones, Deep Purple, Jimi Hendrix) mellett az újkori nagyok (The Winery Dogs) is.
Tagjai
Jelenlegi tagok Bűdi Szilárd – ének, basszusgitár, szájharmonika (2013–napjainkig) Kottler Ákos – dob (2013–napjainkig) Bűdi László – gitár (2022–napjainkig)
Korábbi tagok Géczy Viktor – gitár (2013–2022)
Idővonal
Diszkográfia Stúdióalbumok Év Cím Kiadó 2017 A végtelenbe és még tovább Music Fashion Art & Management 2019 Rocksztárok bűne Music Fashion Art & Management 2023 Itthon Otthon Tom-Tom Records
Jegyzetek
További információk A Jazztelen hivatalos oldala
Kategória:Magyar könnyűzenei együttesek Kategória:2013-ban alakult együttesek Kategória:Magyar bluesegyüttesek