Az Inter Bratislava egy szlovák labdarúgócsapat Pozsony városából, 1940-ben alapították, jelenleg a szlovák harmadosztályban szerepel. A szlovák bajnokságot 2, a szlovák kupát pedig 6 alkalommal nyerték meg, illetve egyszer csehszlovák bajnokok lettek. Az Intertotó-kupát kétszer, a Közép-európai kupát egyszer nyerte meg a klub.

Története A klubot 1940-ben alapította ŠK Apollo Bratislava néven a pozsonyi Apollo (később Slovnaft) olajfinomító üzem. A klub először 1953-ban jutott fel a csehszlovák élvonalba Červená Hviezda (vörös csillag) néven, és első élvonalbeli szezonjában bronzérmes lett. Az 1958–59-es idény végén a klub csehszlovák bajnok lett, valamint indulhatott az 1959–1960-as bajnokcsapatok Európa-kupája küzdelmeiben. A klub neve 1962-ben Slovnaft Bratislava lett, valamint 1963-ban és 1964-ben is Intertotó-kupagyőzelmet ünnepelhetett. A klubra a hatvanas évek közepétől kezdtek el Inter Bratislavaként hivatkozni. Az évtized végén a klub kétszer is szerepelt a Közép-európai kupa döntőjében; 1969-ben a Teplice csapata ellen megnyerték, 1970-ben a Vasas csapata ellen elveszítették a finálét. A csehszlovák liga 1993-as felbomlásáig a klub – két szezon kivételével – stabil tagja volt az élvonalnak, az 1976-os Európa-bajnok csehszlovák válogatottban három Inter játékos is szerepelt (Barmoš, Jurkemik és Petráš). Csehszlovákia felbomlása után a klub a szlovák élvonalban kezdett el versenyezni, ahol első idényében ezüstérmes lett a csapat, a következő idényben pedig szlovák kupagyőztes lett. A klub 2000-ben és 2001-ben is szlovák bajnok és kupagyőztes lett. A 2006–2007-es szezon végén az Inter kiesett a szlovák élvonalból. A klub 2009-ben másodosztályú bajnokként visszajuthatott volna az élvonalba, azonban pénzügyi nehézségek miatt el kellett hogy adja élvonalbeli licenszét az FK Senica csapatának. A klub a 2010-2011-es idényt az ötödosztályban kezdte meg.

Sikerek

Corgoň Liga Bajnok: 1999–00, 2000–01 Második: 1993–94, 1998–99 Szlovák kupa Győztes: 1984, 1988, 1990, 1994–95, 1999–00, 2000–01 Második: 1976, 1979 Csehszlovák labdarúgó-bajnokság Bajnok: 1958–59 Második: 1960–61, 1974–75, 1976–77 Intertotó-kupa Győztes: 1962–63, 1963–64 Közép-európai kupa Győztes: 1968–69 Döntős: 1969–70

Nemzetközi kupákban való szereplések

Kiírás M Gy D V RG/KG GBEK ésUEFA-bajnokok ligája 12 5 3 4 16-17 -1 UEFA-kupa ésEurópa-liga 36 22 0 14 64-46 +18 Kupagyőztesek Európa-kupája 10 2 2 6 10-20 -10 Közép-európai kupa 24 12 5 7 58-35 +23 Összesen 82 41 10 31 148-118 +30

Korábbi elnevezések Klubnév Időszak ŠK Apollo Bratislava1940–1945 TKNB Bratislava1945–1948 Sokol SNB Bratislava1948–1952 TJ Červená Hviezda Bratislava1952–1962 TJ Slovnaft Bratislava1962–1965 TJ Internacionál Slovnaft Bratislava1965–1986 TJ Internacionál Slovnaft ZŤS Bratislava1986–1991 AŠK Inter Slovnaft Bratislava1991–2004 FK Inter Bratislava2004–

Híres játékosok

Jozef Barmoš Ladislav Jurkemik Ladislav Petráš Titus Buberník Ján Čapkovič Milan Dolinský Peter Fieber Kazimír Gajdoš Justín Javorek Kacsányi László Jaroslav Košnar

Mikuláš Krnáč Štefan Matlák Móder József Molnár László Molnár Pál Gustav Mráz Ladislav Pavlovič Lubomír Pokluda Adolf Scherer Szikora György Jiří Tichý

Vladimír I Weiss Vladimír II Weiss Vladimír III Weiss Molnár László Ľubomír Luhový Marek Čech Erik Čikoš Marián Čišovský Vratislav Greško Juraj Halenár Hornyák Zsolt

Tomáš Košický Marek Krejčí Ján Mucha Németh Szilárd Pinte Attila Tomáš Majtán Filip Šebo Rudolf Urban Rolf Landerl Baranyi Miklós José Carlos Chaves

Jegyzetek

További információk Az Inter Bratislava hivatalos honlapja.

Kategória:Szlovák labdarúgócsapatok Kategória:Pozsony Kategória:1940-ben alapított labdarúgócsapatok Kategória:Csehszlovák labdarúgás