Steven José Bryce Valerio (San José, 1977. augusztus 16. –) Costa Rica-i válogatott labdarúgó.
Pályafutása Klubcsapatban Pályafutását 1996-ban a Goicoechea csapatában kezdte. 1997 és 2000 között a Deportivo Saprissában játszott, melynek tagjaként két alkalommal nyerte meg a Costa Rica-i bajnokságot. 2000 és 2005 között az Alajuelense játékosa volt, melynek színeiben négy bajnoki címet szerzett és 2004-ben megnyerte a CONCACAF-bajnokok ligáját. A 2005–06-os idényben a ciprusi Anórthoszi Ammohósztu és a görög ÓFI Kréta csapatában szerepelt. Később játszott még a Brujas FC, az UCR a hondurasi Marathón és a szintén hondurasi Motagua csapatában. 2010-ben Ausztráliában a Brisbane Roar játékosaként fejezte be a pályafutását. A válogatottban 1998 és 2005 között 73 alkalommal szerepelt a Costa Rica-i válogatottban és 9 gólt szerzett. Bemutatkozására 1998 januárjában került sor egy Honduras elleni barátságos mérkőzés alkalmával. Részt vett a 2002-es világbajnokságon, ahol a Costa Rica-iak összes mérkőzésén csereként lépett pályára. Tagja volt a 2001-es és a 2004-es Copa Américán, illetve a 2000-es, a 2002-es, a 2003-as és a 2005-ös CONCACAF-aranykupán szereplő válogatott keretének is.
Sikerei, díjai Deportivo Saprissa Costa Rica-i bajnok (2): 1997-98, 1998–99 LD Alajuelense Costa Rica-i bajnok (4): 2000-01, 2001–02, 2002–03, 2004–05 CONCACAF-bajnokok ligája győztes (1): 2004 UNCAF-klubcsapatok kupája győztes (1): 2002 Costa Rica CONCACAF-aranykupa ezüstérmes (1): 2002 UNCAF-nemzetek kupája győztes (2): 1999, 2005 Jegyzetek
Külső hivatkozások
Kategória:1977-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Costa Rica-i labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Saprissa labdarúgói Kategória:Az Alajuelense labdarúgói Kategória:Az Anórthoszi Ammohósztu labdarúgói Kategória:Az ÓFI labdarúgói Kategória:A CD Marathón labdarúgói Kategória:A CD Motagua labdarúgói Kategória:Az Universidad de Costa Rica labdarúgói Kategória:A Brisbane Roar labdarúgói Kategória:A 2002-es világbajnokság labdarúgói