A Finta és Társai Építész Stúdió (rövidítve: Finta Stúdió) egy közel három évtizedes múlttal rendelkező generáltervezéssel, illetve építészeti- és belsőépítészeti tervezéssel foglalkozó építésziroda, mely 1995 januárjától kezdte meg működését ezen a néven, önálló cégként.
Története
A megalakulástól a kezdeti évekig A Finta Stúdió elődjének tekinthető szervezeti és "szellemi" értelemben is az 1966-ban megalakult építész műterem, amely egy nagy állami cégen belül, de jelentős önállósággal működött Dr. Finta József építész vezetésével. A Finta Stúdió 1995-ös megalakulásának idején már megalapozott és folyamatosan fejlődő szaktudással rendelkeztek tagjai.
Az 1998-ban robbanásszerűen növekvő munkamennyiség és létszám új vállalati struktúrát kívánt. Ekkorra már negyven építész és több, mint száz társtervező munkáját kellett figyelemmel kísérni, irányítani. A műterem belső élete is teljesen más kapcsolati, vezetési formát igényelt, mint a régi 15 fős műterem idején. Erre megoldásként egy ún. „Stúdiótanácsot” hoztak létre, melynek tagjai a Finta Stúdióban dolgozó – szakmai értelemben vett – „Társak”, a Stúdió számára meghatározó vezető tervezők.
A kezdeti évektől napjainkig A Stúdió építészeti és belsőépítészeti tervezéssel, illetve komplex generáltervezési feladatokkal folytatta tovább útját. Mára már olyan állandó csapattal és szaktervezői kapcsolatokkal rendelkezik, mely mérete és felkészültsége alapján alkalmassá teszi bármely léptékű és funkciójú épület komplex, világszínvonalú megtervezésére.
A hazánkban és külföldön megépült épületeik közül kiemelkedők a szállodák és irodaházak, emellett jelentős referenciákkal rendelkeznek a nagyméretű középületek terén is. Ezek között kiemelendő, hogy a Stúdió Magyarországon újonnan tervezett épületre elsőként nyert el LEED Gold minősítést, továbbá elsőként alkotott városközponti szituációban városi homlokzatú multifunkcionális bevásárlóközpontot.
Főbb épületek 1992 - Kempinski Hotel Corvinus, Budapest 1995 - Bank Center, Budapest 1997 - Rendőrkapitányság (ORFK-BRFK központja), Budapest 1999 - WestEnd City Center Bevásárlóközpont - Iroda - Hotel Hilton, Budapest 2000 - Akadémia Bank Center Irodaház, Budapest 2004 - ÁRKÁD Bevásárlóközpont, Pécs 2005 - Esztergomi Termél, Élmény és Gyógyfürdő, Budapest 2007 - Vásárcsarnok - Irodaház, Debrecen 2006 - Hotel Marriott rekonstrukció, Budapest 2009 - MTV Új Székház és Gyártóbázis, Budapest 2009 - Allee Újbuda Városközpont, Budapest 2009 - Debrecen Fórum Üzletközpont, Debrecen 2011 - K&H Bank Székház - Budapest Millenniumi Városközpont, Budapest 2015 - Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kollégiuma, Budapest 2016 - HELL Energy Székház, Szikszó 2017 - Hungexpo Rendezvényközpont Revitalizáció, Budapest 2017 - Hungexpo Fogadóépület, Budapest 2020 - Millennium Gardens irodaépület, Budapest
Jegyzetek
Kapcsolódó szócikkek
Finta József Magyar Építészirodák listája
További információk
A Finta és Társai Építésziroda honlapja
Források
Kategória:Építészirodák