A Rossz társaság (eredeti cím: Bad Company) 2002-ben bemutatott cseh–amerikai akcióvígjáték, melynek rendezője Joel Schumacher, producere Jerry Bruckheimer. A főbb szerepekben Chris Rock és Anthony Hopkins látható.

A 2001. szeptember 11-ei terrortámadásokhoz való kapcsolódása miatt vált híressé. Többek között ez volt az utolsó nagyszabású produkció, amelyet az egykori Világkereskedelmi Központban forgattak. Cselekménye, amely évekkel a támadások előtt íródott, különböző szerb–balkáni szélsőségesekről szól, akik – köztük egy afganisztáni férfivel – New Yorkban terveznek egy nagyszabású merényletet.

Megjelenési dátumát a 2001 végi időpontról 2002 nyarára tették át, hasonlóan több más, terrorizmushoz vagy erőszakos bűncselekményekhez kapcsolódó projekthez, köztük Az igazság nevében című filmhez. Az Amerikai Egyesült Államokban 2002. június 7-én mutatták be a mozikban.

Cselekmény Gaylord Oakes (Hopkins) és Kevin Pope (Rock) CIA-ügynökök egy fegyverkereskedő lebuktatásán dolgoznak. Amikor megpróbálják csapdába csalni Kevint, ő megmenekül, azonban rövid időn belül meghal, Oakes életét megmentve. Oakes a küldetés sikeres befejezésére törekszik, ám hirtelen érdekes információra bukkan. Kevinnek van egy ikertestvére, Jake Hayes, akiről ő maga nem tudott, de mindketten más-más családban nőttek fel. A CIA azonnal elindul a másik testvér felkutatására. Jake Hayes azonban teljesen más, mint néhai ikertestvére. Jake (Rock) szélhámos és nem igazán él példás életet.

A derbijegyeket áruló Jake megtudja, hogy barátnője (Washington) Seattle-be készül, volt barátjához megy dolgozni. A férfi megpróbálja ezt megakadályozni, de nem jár sikerrel. Oakes odamegy és elmagyarázza Jake-nek, mi történt. Jake-et megpróbálják Kevinhez hasonlatossá formálni, elsajátíttatva vele egy új idegen nyelvet, egy új beszédstílust, valamint egy számára idegen kultúrát. Amikor a dolgok balul sülnek el, Jake barátnőjét elrabolják, így Jake-re és Oakes-re vár egy nagy közös balhé.

Szereplők SzínészSzerepMagyar hang Anthony Hopkins Gaylord Oakes CIA ügynök Reviczky Gábor Chris Rock Jake Hayes / Kevin Pope CIA ügynök / Michael Turner Görög László Peter Stormare Adrik Vas Vass Gábor Gabriel Macht Seale CIA ügynök Dózsa Zoltán Kerry Washington Julie Benson Gubás Gabi Garcelle Beauvais Nicole Bognár Gyöngyvér Matthew Marsh Dragan Ađanić Koncz István Dragan Micanovic Michelle `A Kalapács` Petrov Tóth Roland John Slattery Roland Yates László Zsolt Michael Ealy G-Mo Shea Whigham Wells CIA ügynök (stáblistán nem szerepel) Charlie Day drogos (stáblistán nem szerepel)

A film készítése A Rossz társaságot részben Prágában forgatták. A jelenetet, amelyben a bőröndbomba átadására került sor, a Chotěšovi apátságban vették fel.

Bemutató és bevételi adatok Eredetileg 2001. december 25-én került volna a mozikba, de a 2001. szeptember 11-i támadások miatt a film bemutatását elhalasztották, tekintettel arra, hogy a film egy New York-i terrortámadásról szólt.

A film nem tudta visszahozni költségvetését a mozikasszáknál, mindössze gyűjtött az Egyesült Államokban és más területeken, így világszerte összesen termelt.

Filmzene A hip-hop, alternatív és R&B számokat tartalmazó filmzene 2002. június 4-én jelent meg a Hollywood Records kiadásában. A Billboard 200-as listán a 98., a Top R&B/Hip-Hop Albums listán pedig a 11. helyen végzett.

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:2002 filmjei Kategória:Amerikai akcióvígjátékok Kategória:Cseh akciófilmek Kategória:Cseh filmvígjátékok