Az 1929–1933 közötti nagy gazdasági világválság vagy világgazdasági válság a tőkés világ történelmének legsúlyosabb túltermelési válsága volt, ami nagyarányú és hosszú munkanélküliségben, a termelés és a jövedelmek zuhanásában és gazdasági csődök sorozatában nyilvánult meg.
A válság kitörése – súlyos előjelek után – az 1929. októberi New York-i tőzsdekrachhoz kapcsolódik.
1929 és 1932 között az egész világ bruttó hazai terméke becslések szerint 15%-kal csökkent. Összehasonlításul a 2008-ban kirobbant gazdasági világválság idején a világ GDP-je kevesebb mint 1%-kal esett vissza.Roger Lowenstein, "History Repeating", Wall Street Journal Jan 14, 2015
A visszaesés az Amerikai Egyesült Államokban indult és onnan terjedt el, de az egyes országokat különböző mértékben érintette. Néhány gazdaság a 30-as évek derekára már a helyreállás jeleit mutatta. Más országokban viszont a hatásai egészen a második világháborúig érezhetők maradtak.
A gazdag és a szegény országokban egyaránt estek a jövedelmek, csökkentek az árak, az adóbevételek, a profitok. A nemzetközi kereskedelem volumene több mint 50%-kal csökkent, a munkanélküliség az Egyesült Államokban 23%-ra, más országokban egészen 33%-ig emelkedett.
A gazdasági csapások a városokat és a vidéket egyaránt érintették. A nagyvárosokban a nehézipar visszaesése okozott súlyos munkanélküliséget, az építkezések is leálltak. A mezőgazdaságot az árak zuhanása sújtotta, az Egyesült Államokban 60%-kal csökkentek a gazdák bevételei.
A gazdasági válság okait a gazdaságtörténészek egy része a New York-i tőzsdekrachra vezeti vissza. Mások arra mutatnak rá, hogy a gazdasági problémák már ezelőtt jelentkeztek, csökkentek az árak és nehezedett az új termékek eladása a túltermelés és a nagy jövedelmi különbségek miatt."Great Depression" , Encyclopædia Britannica + Egyes országok gazdasági mutatói, 1929–1932Jerome Blum, Rondo Cameron, Thomas G. Barnes, The European world: a history (2nd ed 1970) 885 pp. Egyesült Államok Egyesült Királyság Franciaország Németország Ipari termelés −46% −23% −24% −41% Nagykereskedelmi árak −32% −33% −34% −29% Külkereskedelem −70% −60% −54% −61% Munkanélküliség +607% +129% +214% +232%
Előzményei Az 1920-as évek második felében az Egyesült Államokban óriási mértékben fellendült a termelés. A futószalagokról milliószámra kerültek le a gépkocsik. Új acélművek épültek, egész városok nőttek ki a földből. Új iparágak jöttek létre: a villamossági gépipar, a repülőgépipar és a vegyipar új ágai. A bérszínvonal is lényegesen emelkedett. A mezőgazdaságot gépesítették, a termelés ott is évről évre nőtt. Az amerikai gazdaság nagy fölénybe került a többi tőkés országgal szemben, exportja állandóan túlszárnyalta a behozatalt. A bevételi többlet eredményeként az amerikai bankok világszerte nagy hiteleket nyújtottak cégeknek és államoknak, és e hitelek nyomán tovább nőtt az amerikai export.
Az első világháború alatti magas árak az azt követő, 1920–1921-es gazdasági válság alatt már lemorzsolódtak. Ezután a termelés – az aranystandard körülményei között – stabil árak mellett növekedett. A tökéletesebb technika és a növekvő termelés viszont csökkentette a költségeket, és ez a nyereségek növekedésévei járt együtt. Emelkedtek a részvényárfolyamok, a befektetők nagy jövedelmekre tettek szert. A növekvő jövedelmek fellendítették a lakásépítést és ezzel a telekspekulációt is. A tőzsdéken a határidős ügyeleteknél szinte még tőkebefektetésre sem volt szükség a jelentős nyereséghez.
Az értékpapírok árfolyama 1923-at 100-nak véve a részvényárfolyamok 1928 elejére 200-ra, 1928 végén közel 300-ra, 1929 harmadik negyedévében pedig 375-re emelkedett. A spekulációs lázat a bankok is elkapták.dr. Monori Kovács Gyula: A világgazdaság újabb jelenségei. 1929. V. füzet. 11. o. idézi
A válság Túltermelés A válság első jelei a gabonapiacon jelentek meg. A korszerű technika segítségével sok új földterületet vontak művelés alá. A vasutak kiépülésével és a tengeri szállítás fejlődésével Kanada, Argentína és Ausztrália is bekapcsolódott a gabona világpiacába. A Szovjetunió 1928-ban már szintén exportőrként lépett fel ezen a piacon. A fizetőképes kereslethez viszonyítva túl sok gabona került a piacra, az árak zuhanni kezdtek. A New York-i tőzsdén ugyan egy darabig még emelkedtek az árfolyamok, de 1929 októberében bekövetkezett az összeomlás.
Tőzsde Még 1928 januárjában a Federal Reserve (FRS vagy Fed, az USA jegybankrendszere) úgy értékelte, hogy a részvénypiaci árak túlságosan magasak és túlzottak a spekulációk is, így 3,2%-ról 5%-ra emelte az alapkamatot. A bankok is megszigorították a spekulációs ügyletekre folyósított hiteleiket, hogy korlátokat szabjanak a nagyarányú tőzsdespekulációnak, de nem ez a fékezés okozta a krachot. Az árfolyam nagyfokú esésének fő oka az összeomlás előtt kialakult indokolatlanul magas részvényárfolyamokban keresendő.
Az amerikai kamatemelés odavonzotta a nemzetközi tőkét, válaszul a többi országban is emelték az alapkamatot, ami pénzszűkéhez és az árak csökkenéséhez, deflációhoz vezetett.
1929. október 24-én, a „fekete csütörtökön” az amerikai részvénypiac a nyitáskor 11%-os eséssel indult. A stabilizálási kísérletek eredménytelenek maradtak, és október 28-án, hétfőn további 12%-os esés következett be. A pánik a következő napon tetőzött további 11%-os eséssel. A befektetők ezrei mentek tönkre, dollármilliárdok szálltak el, sok részvényt semmilyen áron nem lehetett eladni. A piac később mutatott némi emelkedést, de aztán hosszan tartó lejtmenet indult. 1930. április 17-től 1932 július 8-ig a részvénypiac értékének csaknem 90%-át elvesztette.https://fred.stlouisfed.org/graph/?g=qj2m , https://fred.stlouisfed.org/graph/?g=qj2l. Nagybankok jelentettek csődöt, ami az egész bankszektor összeomlását okozta. 1930 novembere és decembere során 608 amerikai bank ment csődbe és 550 millió dollár betét veszett oda. Százezrek vesztették el állásukat, üzemek zártak be, vállalkozások csődöltek be, a termelők kezén mérhetetlen mennyiségű felesleg maradt, amit nem lehetett értékesíteni, mert nem volt vásárlóerő.
Hitelek A tőzsdei árfolyamok azok alá az alsó határok alá estek, melyeken a bankok az értékpapírok vásárlását meghitelezték. A részvénytulajdonosoknak most már el kellett adniuk a hitelek törlesztése végett. Ez tovább nyomta az árfolyamokat. Az értékpapírokból származó bevételek már nem fedezték az azokra felvett hiteleket. A bankok emiatt felmondták a hiteleket és behajtották minden rövid lejáratú kinnlevőségüket. Ennek következtében terjedt át a válság Európára is.
Az Egyesült Államokból a hitelek főleg német bankokon keresztül jutottak el Európába. Az amerikai kamatlábak az európaihoz viszonyítva alacsonyak voltak, de rövid határidejűek. A német gazdaságnak viszont hosszú lejáratú hitelekre volt szüksége, mert a pénzt elsősorban új iparvállalatok felépítésére fordították. A német bankok tehát rövid lejáratú hiteleket vettek fel az Egyesült Államokban, belföldön pedig hosszú lejáratú hiteleket nyújtottak. Ez nagy kockázatot jelentett, aminek csökkentése érdekében a bankok a rövid lejáratú hitelként felvett összegek egyharmadát Amerikában helyezték ki, rövid lejáratra. Ez ugyan alig hozott kamatot, viszont úgy vélték, hogy jó fedezete lesz a németországi kockázatoknak. Az amerikai tőzsdepánik körülményei között azonban ez a fedezet nem volt elég. A gazdaságból nem sikerült akkora összegeket kivonni, hogy a hiteleket visszafizessék. Az amerikai bankok hiteleiket aranyban és devizában követelték vissza, Németország pedig ilyen mennyiségű arannyal és devizával nem rendelkezett.
Az európai nagy bankok közül először a nagyhírű régi osztrák Credit-Anstalt omlott össze, 1931. május 11-én bezárta pénztárait. A Darmstädter und Nationalbank, Németország egyik legnagyobb bankja július 11-én zárt be. A Bank of England szeptember 21-én letért az aranyalapról. Ezt követte Svájc, Norvégia, Dánia, Finnország, Portugália, Kanada, Egyiptom, India és Japán. Gyakorlatilag minden nemzetközi adósságtörlesztés megszűnt.
Herbert Hoover amerikai elnök 1931. július 6-án egy évi halasztást jelentett be valamennyi nemzetközi adósságra, erkölcsi lépésként az adósok helyzetének könnyítésére, de a helyzeten ez sem segített már.
A túltermelési válság kirobbanását másfél évvel követően az egész világ pénzrendszere összeomlott, ami elmélyítette a nemzetgazdaságok válságát. A vezető tőkés országok fizetési mérlege passzívvá vált, és ezt a passzívumot már nem lehetett sem a kereskedelmi mérleggel, sem aranyexporttal kiegyenlíteni. A csőd mélysége nem volt egyforma, és a mélypont is más-más időpontban következett be, a hitel-kitettségük függvényében.
Az Egyesült Államok a válság éveiben is megtartotta vezető szerepét, mivel a legtöbb tőkével rendelkezett, de pénzügyi helyzete megingott. Kereskedelmi mérlege a válság nyomán javult, fizetési mérlege viszont – a dollár árfolyamának 1933-ban bekövetkezett esése miatt – passzívvá vált. Beszüntették a külföldi emissziót, 1934-ben már egyetlen külföldi értékpapír sem került kibocsátásra az Egyesült Államok értékpapírpiacán. Csak a dollár árfolyamának 1934-es stabilizációja eredményeként indult meg a korábban elmenekült külföldi tőkék visszaáramlása.
Külkereskedelem Az Egyesült Államok 1930 nyarán a tőzsdeválság hatásainak enyhítése jegyében elfogadta a Smoot–Hawley Tariff Act nevű vámtörvényt, ami radikálisan megnövelte az importra kivetett vámokat. A vámszínvonal 1828 óta nem látott szintre emelkedett.WWS 543: Class notes, 2/17/10, Paul Krugman, February 16, 2010, Presentation, slide 4 A lépés azonnali válaszintézkedéseket indukált Kanadában és más országokban. Mindezek nyomán az amerikai külkereskedelem volumene a válság évei alatt 67%-kal csökkent. Gazdaságtörténészek egybehangzó véleménye szerint ez a törvény nagyban hozzájárult a válság elmélyüléséhez.
Ipar és mezőgazdaság
Az Egyesült Államokban a fogyasztás és beruházás egészen a 30-as évek közepéig csökkent, annak ellenére, hogy a hitelkamatok alacsonyak voltak. 1930 májusára az autók eladása az 1928-as szint alá csökkent. Az árak is csökkentek, de a bérek 1930-ig megtartották szintjüket. 1931-ben viszont elindult egy deflációs spirál, azaz a fogyasztói árak és a bérszínvonal csökkenése egymást erősítve haladt előre.
A gazdálkodók még rosszabb helyzetbe kerültek a zuhanó terményárak és a Great Plains vidékén tomboló aszály, majd a Dust Bowl nevű jelenség, a porviharok elhatalmasodása miatt. A válság csúcsán az itteni farmok 10%-a gazdát cserélt a szövetségi támogatás ellenére.
Az aranystandard elhagyása Az aranystandard nagyban hozzájárult a válság elmélyüléséhez és nemzetközi terjedéséhez. Még azok az országok is, melyeket eleinte nem érintett közvetlenül a pénzpiaci válság, kénytelenek voltak csatlakozni a kamatemelésekhez és ezzel a deflációs politikához, mivel ellenkező esetben az arany kiáramlott az országukból. Az aranystandard fenntartása tehát együtt járt a pénzkínálat és az árszínvonal csökkenésével.Peter Temin, Gianni Toniolo, The World Economy between the Wars, Oxford University Press, 2008, , p. 106Randall E. Parker, Reflections on the Great Depression, Elgar publishing, 2003, , p. 22.
A kormányzatok fokozatosan felismerték az aranystandard tarthatatlanságát. Elsőként 1931-ben az Egyesült Királyság, majd Japán és a skandináv országok, utána 1932–33-ban Olaszország és az Egyesült Államok hagyták el ezt az közgazdasági eszközt, és engedték meg valutájuk leértékelődését. Náluk a válság gyorsabban enyhült, mint Franciaországban és Belgiumban, ahol a legtovább kitartottak mellette.