Ingetraut Dahlberg (Köln, 1927. február 20. – Bad König, 2017. október 24.) német könyvtáros, filozófus, nevéhez fűződik a Information Coding Classification elnevezésű egyetemes osztályozási rendszer kidolgozása. Szerinte minden tartalomfeltárásnak fogalmi szinten kell történnie. Ő határozta meg a fogalom fogalmát. Munkásságának fő területe az osztályozás elmélete és gyakorlata.

Munkássága 1968–1970 között a FID/CCC (Központi Osztályozási Bizottság) megbízásából az ETO rendszer revízióján dolgozott. 1974-ben publikálta saját egyetemes rendszerét az Information Coding Classification-t (Információ Indexelő Osztályozás). Még ebben az évben megalapította az osztályozás nemzetközi folyóiratát az International Classification-t (ma Knowledge Organization), illetve az osztályozási társaságot (Gesellschaft für Klassifikation). A társaság konferenciáinak anyaga azóta is évente jelenik meg „Studien zur Klassifikation” (Osztályozási Tanulmányok) címmel. 1989-ben kilépett a társaságból, és új szervezetet alapított International Society for Knowledge Organisation (ISKO) néven, melyhez igazodva az International Classification folyóirat is új néven, Knowledge Organization címmel jelent meg.

Publikációi Grundlagen universaler Wissensordnung : Probleme und Möglichkeiten eines universalen Klassifikationssystems des Wissens (könyv) (München, 1974) () Prinzipien der Klassifikation : proceedings d. 1. Fachtagung d. Ges. für Klassifikation e. V., (könyv) (Münster, 1977. június 6.) () Klassifikation und Erkenntnis : 3. Fachtagung der Gesellschaft für Klassifikation (Königstein/TS., 1979. április 4–9.) (rövid sorozat: , és ) Die Pilotstudie DB-Thesaurus (1980) Klassifikation und Erkenntnis (1980) () Mensch und Gott (Frankfurt, 1980. november 26.) Who is who in classification and indexing (Frankfurt, 1983) () Automatisierung in der Klassifikation (Königwinter/Rhein, 5.–8. April 1983) International classification and indexing…; Reference tools and conferences in classification and indexing (1984) International classification and indexing…; Classification- and indexing systems : theory, structure, methodology; 1950–1982 (1985) Klassifikation als Werkzeug der Lehre und Forschung : Klassifikation, Ordnung des Wissens (Frankfurt/Main : Indeks-Verl., 1986) Compatibility and integration of order systems – kutatás és előadás az 1995. szeptember 13-15. között lezajlott TIP/ISKO konferencián (Varsó, 1995)

Jegyzetek

További információk Rövid szakmai életrajz Ingetraut Dahlberg:Ismeretszervezés a kilencvenes években: alapok, problémák, célok (cikk)

Kategória:1927-ben született személyek Kategória:2017-ben elhunyt személyek Kategória:Német filozófusok Kategória:Német könyvtárosok Kategória:Német nők Kategória:Kölniek