A Harry Potter és a Tűz Serlege (eredeti cím: Harry Potter and the Goblet of Fire) 2005-ben bemutatott brit–amerikai fantasy kalandfilm, amely J. K. Rowling regényein alapuló a Harry Potter-filmek negyedik része. A mozifilm a Warner Bros. Pictures és a Heyday Films gyártásában készült.

A 2005. november 18-án mozikba került filmet (Magyarországon: december 1.) Mike Newell rendezte.

A film Harry Potter negyedik évét mutatja be a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában. Ebben a tanévben a Roxfort ad otthont a hagyományos varázslóversenynek, a Trimágus Tusának. Noha Harry nem jelentkezik, a Tűz Serlege rejtélyes módon őt is kiválasztja, mint a Roxfort iskola második számú résztvevőjét.

A bemutatóját követő három nap alatt a film 102 millió dollárt hozott az Amerikai Egyesült Államok jegypénztáraiban, a Harry Potter-sorozat legjobb eredményét produkálva, s világszerte 892 millió dolláros bevétellel zárt. Ezzel 2005 legsikeresebb, s egyben minden idők 9. legtöbbet hozó filmje lett. Az eddigi négy adaptáció között a második helyen áll a Harry Potter és a bölcsek köve mögött.

A Tűz Serlegét a legjobb díszlet Oscar-díjára jelölték 2006-ban, az elismerést azonban az Egy gésa emlékiratai kapta. A DVD-kiadás minden idők egyik leggyorsabban fogyó kiadványává vált.

Ez az első Harry Potter-film, aminek korhatárát "PG-13"-ra állapította meg az MPAA, szemben a korábbi PG-vel, míg Magyarországon ez a harmadik korhatáros rész a sorozatban.

Mottó: Sötét és nehéz idők várnak ránk

Cselekmény Bővebben: Harry Potter és a Tűz Serlege

Harryre – aki a negyedik évét kezdené a Roxfortban – minden éjszaka ugyanaz az álom tör rá: egy elhagyatott szobában Voldemort nagyúr, Féregfark, egy ismeretlen személy és egy Nagini nevű kígyó megölnek valakit, a nagyúr pedig küldetést ad a harmadik személynek, ami Harryvel kapcsolatos.

Mikor legutóbbi álmából felébred, Harry barátaival, Hermionéval, Ronnal és annak családjával indul a Kviddics Világkupa döntőjére. Csakhogy a döntő váratlan fordulatot vesz: mindenki menekülni kényszerül, ugyanis Voldemort halálfalói jelennek meg és az égre kerül a Sötét Jegy.

Miután a fiúk visszatérnek a Roxfort falai közé, megtudják: itt rendezik meg idén a Trimágus Tusát, amin három iskola vesz részt: a Roxfort, a Beauxbatons (igazgatója: Olympe Maxime és a Durmstrang (igazgatója: Igor Karkarov. Az iskolába új Sötét Varázslatok Kivédése tanár is érkezik, a "Rémszemnek" becézett Alastor Mordon. Rajta kívül Barty Kupor, a minisztérium egyik embere is megszáll az iskolában a verseny miatt. Harry és a hollóhátas Cho Chang többször "szemezget" egymással.

Mordon az első óráján bemutatja a diákoknak, melyek a főbenjáró átkok: az Imperius-átok (mellyel az áldozat követi az átok megidézésének parancsait), a Cruciatus-átok (mellyel kínozni lehet) és az Avada Kedavra (mely kivédhetetlen, gyilkolni lehet vele). A diákok ezen kívül megtudják, Mordonon több nem emberi dolog is van, amik segítik a támadások ellen, pl: mágikus műszem. Mordon az órája után megkéri Neville-t, maradjon még vele beszélgetni.

A Trimágus Tusára csak 17 év feletti diákok pályázhatnak, ám George és Fred mégis megkísérli, de nem sikerül. A Trimágus Tusa résztvevőit kihirdeti Dumbledore igazgató: a Durmstrangból Viktor Krum, a Beauxbatonsból Fleur Delacour, míg a Roxfortból a Hugrabugos Cedric Diggory. Csakhogy a Tűz Serlege meglepő módon Harry nevét is kidobja, így kénytelen ő is indulni a versenyen. Ron ezért elpártol tőle.

Harryt ezután egy újságíró, Rita Vitrol faggatja ki, majd egy üzenetet kap Siriustól, találkozzanak a Griffendél klubhelyiségében. Ott Sirius arca a tűzben jelenik meg, és elárulja keresztfiának: szerinte Barty Kupor, vagy a volt halálfaló, Igor Karkarov dobhatta be Harry nevét a Tűz Serlegébe. Később Hagrid megmutatja Harrynek, hogy mivel is kell szembeszállnia az első próbán: sárkányokkal.

A Roxfortban a diákok mind kigúnyolják Harryt, ám amikor Draco pálcát is rántana ellene, Mordon megvédi őt: fehér menyétté változtatja Malfoyt. Ezután az irodájában segíteni próbál a fiúnak a versennyel kapcsolatban. Az első próbán Harrynek a Magyar Mennydörgő nevű sárkány jut, amitől el kell lopni a tojását, seprűje. Seprűje, a Tűzvillám segítségével meg is szerzi azt.

A próba után Ron kibékül vele, majd részt vesznek az iskolai bálon. Ron elkeseredettségére Hermione Viktor Krummal megy a bálba. Harry és Ron Parvati, illetve Padma Patilt viszik a bálba. Hagrid a Beauxbatons igazgatójáért, Olympe Maxime-ért van oda. Harry sem olyan lelkes, hisz Cho Cedriccel, Harry ellenfelével ment a bálba.

Cedric segítségével Harry megtudja, hogy vízi lényekkel kell megküzdenie egy tóban. Neville varangydudvát ad Harrynek, aminek segítségével lélegezni tud a víz alatt, így teljesíti is a próbát: 1 óra alatt kimenti Ront, sőt még Fleur húgát is. A próba után azonban Ronnal, Hermionéval és Hagriddal a Tiltott Rengetegben rátalál Barty Kupor holttestére.

A haláleset miatt Cornelius Caramel, a Mágiaügyi Miniszter meglátogatja Dumbledore-t. Amíg beszélgetnek, Harry egyedül marad az igazgató irodájában, majd a Merengőbe nézve a múltba utazik vissza, Igor Karkarov, halálfaló tárgyalására. Az eseményt átélve Harry megtudja, hogy Piton régen halálfaló volt, és hogy Karkarov adta fel ifjabb Barty Kuport, aki a Cruciatus-átokkal kínozta Neville Longbottom szüleit. Dumbledore-nak a jelenben elmondja Harry, ifjabb Barty Kupor az a bizonyos harmadik személy az álmaiban, Voldemort és Féregfark mellett. Az igazgatóiból való távozás után Perselus Piton megállítja Harryt, és ismeretlen okból megfenyegeti: ha még egyszer lopni próbál a főzeteiből, megjárja.

Eljön az utolsó próba ideje is: a négy versenyzőnek meg kell találnia egy labirintusban a Trimágus -kupát aki ezt először megteszi, nyer. A versenyből azonban Fleur és Krum kiesik, Harry és Cedric pedig egyszerre érinti meg a kupát Amint ezt megteszik, egy elhagyatott temetőben találják magukat, ugyanis a kupa egy zsupszkulcs volt. Érkezésük után Harry sebhelye sajogni kezd. Voldemort és Féregfark jelenik meg, és végeznek Cedric-kel, az Avada Kedavra átokkal.

Voldemort látványosan feltámad. Halálfalók jelennek meg, köztük Draco apja, Lucius Malfoy és Crak és Monstro szülei. Voldemort elárulja Harrynek, az anyja védőbűbája miatt nem tudta megölni kiskorában, majd párbajra hívja. Voldemort és Harry küzdelmét végül Harry szüleinek, Cedricnek és még néhány embernek a szelleme zavarja meg. Voldemort figyelmét elterelve Harry odaugrik a zsupszkulcshoz és Cedric holttestével visszatér a labirintus bejáratához.

Kitör a pánik a nézők közt, Harryt Mordon rángatja az irodájába. Ott derül ki, hogy Mordon valójában ifjabb Barty Kupor, aki megszökött az Azkabanból. Elárulja: ő dobta be Harry nevét a serlegbe, és azért segített neki, hogy eljusson Voldemorthoz. Mikor azonban megpróbálna végezni Harryvel, Piton, McGalagony és Dumbledore jelenik meg, majd elfogják a Mordon bőrébe bújt halálfalót. Piton veritaszérumának köszönhetően megtudják, az igazi Mordon a szobában levő utazóládában van fogva tartva.

Év végén Dumbledore búcsúbeszédet mond Cedric Diggoryért, a másik két iskolai tanulói pedig elhagyják a Roxfortot. A tanév véget ér, ám néhány emberen kívül senki nem hisz Voldemort visszatérésében.

Szereplők

Színész Szereplő Magyar hang Daniel Radcliffe Harry Potter Gacsal Ádám Rupert Grint Ron Weasley Berkes Bence Emma Watson Hermione Granger Szabó Luca Robbie Coltrane Rubeus Hagrid Hollósi Frigyes Michael Gambon Albus Dumbledore professzor Makay Sándor Maggie Smith Minerva McGalagony professzor Kassai Ilona Warwick Davis Filius Flitwick professzor Szokol Péter Alan Rickman Perselus Piton professzor Tahi Tóth László Brendan Gleeson Ifjabb Barty Kupor (Alastor Mordon alakjában) Alastor "Rémszem" Mordon Csuja Imre David Tennant Ifjabb Barty Kupor Tarján Péter Ralph Fiennes Voldemort Forgács Péter Timothy Spall Peter Pettigrew Tahi József Jason Isaacs Lucius Malfoy Szakácsi Sándor Gary Oldman Sirius Black Széles Tamás Geraldine Somerville Mrs. Lily Evans Kovács Nóra Adrian Rawlins Mr. James Potter Csankó Zoltán Predrag Bjelat Igor Karkarov R. Kárpáti Péter Frances de la Tour Olympe Maxime Bokor Ildikó Roger Lloyd-Pack Idősebb Barty Kupor Harsányi Gábor Miranda Richardson Rita Vitrol Solecki Janka Margery Mason Büfés boszorkány a Roxfort Expresszen Várnagy Katalin Shirley Henderson Hisztis Myrtl Huszárik Kata Robert Pattinson Cedric Diggory Seder Gábor Clémence Poésy Fleur Delacour Árkosi Katalin Stanislav Ianevski Viktor Krum Fesztbaum Béla Jeff Rawle Amos Diggory Besenczi Árpád Bonnie Wright Ginny Weasley Csifó Dorina James Phelps Fred Weasley Kováts Dániel Oliver Phelps George Weasley Chris Rankin Percy Weasley Petrik Péter David Bradley Argus Frics Varga Tamás Robert Hardy Cornelius Caramel Versényi László Tom Felton Draco Malfoy Borbíró András Jamie Waylett Vincent Crak Előd Botond Josh Heardman Gregory Monstro Bíró Attila Matthew Lewis Neville Longbottom Hám Bertalan Devon Murray Seamus Finnigan Stukovszky Tamás Alfie Enoch Dean Thomas Baradlay Viktor Shefali Chowdhury Parvati Patil Patkó Csenge Afshan Azad Padma Patil Katie Leung Cho Chang Tamási Nikolett William Melling Nigel Wolpert Penke Bence

Forgatási helyszínek A film legnagyobb részt a Leavesden Film Studiosban forgott. Emellett az alábbi helyszíneket használták az alkotók:

Ashridge Estate, Hertfordshire, Anglia, Egyesült Királyság Knebworth House, Hertfordshire, Anglia, Egyesült Királyság (köztük a bál lépcsős jelenete) Black Park, Iver, Buckinghamshire, Anglia, Egyesült Királyság Divinity School, Bodleian Library, Broad Street, Oxford, Oxfordshire, Anglia, Egyesült Királyság Beachy Head, Eastbourne, East Sussex, Anglia, Egyesült Királyság Glenfinnan Viaduct, Fort William, Highlands, Skócia, Egyesült Királyság (Roxfort Expressz) New College, Holywell Street, Oxford, Oxfordshire, Anglia, Egyesült Királyság Steall Falls, Skócia, Egyesült Királyság Virginia Water, Surrey, Anglia, Egyesült Királyság Beckley Park, Oxfordshire, Anglia, Egyesült Királyság

Filmzene A Harry Potter és a Tűz Serlege hivatalos filmzenealbuma 2005. november 15-én került a boltokba. Az előző hárommal ellentétben ezúttal nem John Williams a szerző; a számos jól ismert dallam megalkotóját Patrick Doyle váltotta fel. Ennek oka Williams zsúfolt munkanaptára. Ő készítette 2005-ben a Star Wars III. rész: A Sith-ek bosszúja és Steven Spielberg Világok harca-verziójának zenéjét is.

Dallista The Story Continues Frank Dies The Quidditch World Cup The Dark Mark Foreign Visitors Arrive The Goblet of Fire Rita Skeeter Sirius Fire Harry Sees Dragons Golden Egg Neville's Waltz Harry in Winter Potter Waltz Underwater Secrets The Black Lake Hogwarts' March The Maze Voldemort Death of Cedric Another Year Ends Hogwarts' Hymn Do the Hippogriff This Is the Night

Az utolsó három számot nem Doyle komponálta. A filmben felhangzó dalok a báljelenetben hallhatóak, mikor a The Weird Sisters nevű banda játszani kezd. A "Do the Hipogriff" Jarvis Cocker és Jason Buckle munkája, míg a "This Is the Night" és a "Magic Works" Cocker szerzeménye.

Eltérések a korábbi filmekhez képest

Az alábbiakban csupán néhány különbség olvasható a számos közül.

A Roxfort kastélyának kültere és a környezete minden filmadaptáció esetében változik. A Harry Potter és a Tűz Serlege új változtatásai a következők.

Az előcsarnok megváltozott. Ezúttal van udvara, óratoronnyal. Az előcsarnokot kibővítették, a márványlépcsők elválasztják a nagytermet és a főtornyot. A bagolyház most egy különálló, magas torony, számos szinttel egy kődombon. Két új völgy került a filmbe. Az egyik, ahol a sárkányok arénája helyezkedik el. Ez egyvonalban található a bagolyház tornyával. A továbbiakban ez az új völgy egy vízesés. A második, ahol a hatalmas kiterjedésű Trimágus-labirintus lelhető fel. Ez a nagyterem mögött, Hagrid kunyhóján túl van.