bélyegkép|250px|jobbra|Az 1881-ben megnyílt Természetrajzi Múzeum a londoni Dél-Kensingtonban, 2006-ban Sir Richard Owen, a Bath-rend parancsnok-lovagja (Lancaster, 1804. július 20. – Richmond Park, London, 1892. december 18.) angol biológus, összehasonlító anatómus és őslénykutató.
Napjainkban leginkább a Dinosauria öregrend megalkotásáról és a természetes kiválasztódás útján történő evolúció elméletét kidolgozó Charles Darwinnal való szembenállásáról ismert. Egyetértett Darwinnal abban, hogy az evolúció megtörtént, de úgy gondolta, hogy jóval összetettebb módon ment végbe, mint ahogy azt a könyvében állítja. 1881-ben Owen közbenjárására hozták létre a londoni Természetrajzi Múzeumot.
Korai évek és karrier Owen Lancasterben született, és iskoláit a Lancaster Royal Grammar Schoolban kezdte meg. 1820-ban egy helybeli sebész és gyógyszerész tanítványa, majd 1824-ben az Edinburgh-i Egyetem orvostanhallgatója lett. Egy évvel később elhagyta az egyetemet és orvosi tanulmányait a londoni St Bartholomew's Hospitalban folytatta, ahol a kiváló sebész, John Abernethy hatása alá került. Úgy tervezte hogy a szokványos módon fog praktizálni, de egyre nyilvánvalóbbá vált az anatómiai kutatások iránti hajlama. Abernethy javaslatára a Királyi Sebészeti Akadémia (Royal College of Surgeons) múzeumának fenntartója, William Clift asszisztense lett. Mivel rokon lélekre talált benne, elhatározta hogy felhagy az orvosi pálya iránti törekvésével és életét a tudományos kutatómunkának fogja szentelni. A Hunterian Gyűjtemény számos fontos darabját preparálta, és eközben alapos ismeretekre tett szert az összehasonlító anatómia területén. Frissen szerzett tudása lehetőséget adott arra, hogy a múzeum valamennyi tudományos részlegét gazdagíthassa, emellett pedig nagy hasznára vált a kihalt állatok maradványaival kapcsolatos kutatásaiban. 1836-ban Hunterian professzorrá nevezték ki a Királyi Sebészeti Akadémián, 1849-ben pedig Clift utóda lett, majd 1856-ban, a British Museum természetrajzi részlegének főfelügyelői posztjára került. Rengeteg energiát fektetett nagy terve, a Nemzeti Természetrajzi Múzeum létrehozásába, amely végül a British Museum természetrajzi gyűjteményeinek egy új dél-kensingtoni épületbe, a Természetrajzi Múzeumba (Natural History Museum) történő áthelyezését eredményezte. Munkája befejezéséig, 1884-ig őrizte meg hivatalát, mikor kitüntették a Bath-rend parancsnok-lovagja címmel. Ezután csendesen élt a Richmond Parkban levő Sheen Lodge-ban, egészen 1892-ben bekövetkezett haláláig.
Késői karrierjét számos kritika érte amiatt, hogy nem becsülte mások munkáit, és emellett megpróbálta őket kisajátítani. Ez a folyamat 1846-ban érte el a tetőpontját, mikor a belemniteszekről szóló cikkéért Royal-éremmel tüntették ki. Owen nem volt hajlandó beismerni, hogy a felfedezés egy amatőr biológus, Chaning Pearce érdeme, aki négy évvel korábban jutott erre az eredményre. Ennek következményeként kizárták a Londoni Zoológiai Társaság (Zoological Society of London) és a Királyi Társaság (Royal Society) tanácsából.
Owen mindig sokat adott az ortodox tudós imázs és a status quo fenntartására. Richmond Parkban álló villáját a királyi családtól kapta ajándékba, az angol miniszterelnök, Robert Peel közbenjárására pedig a neve felkerült kormány által fizetett személyek listájára.
Gerinctelenekről szóló művek Owen a Hunterian gyűjtemény katalogizálása közben nem csak az előtte álló preparációs munkára koncentrált, hanem új témák elemzésével is foglalkozott. Kiváltképp a Zoológiai Társaság kertjében elpusztult állatok érdekelték, majd 1831-ben, mikor a társaság tudományos eljárások publikálásával kezdett foglalkozni, a legtermékenyebb anatómiai szerzővé vált. Első jelentős publikációja a Tanulmány a gyöngyházszínű nautilusról (Memoir on the Pearly Nautilus, London, 1832), amely idővel klasszikussá vált. A továbbiakban, mintegy ötven éven át foglalkozott összehasonlító anatómiával és zoológiával. Emellett Owen volt az első, aki leírást készített a mára jól ismert többsejtű állatról, a vénuszkosárkáról (1841-ben és 1857-ben). Az endoparaziták körében tett legjelentősebb felfedezése (1835-ben) a Trichina spiralis (mai nevén: Trichinella spiralis), mely az emberi izomzatban egy potenciálisan halálos betegséget, trichinellosist okozhat (lásd még Sir James Paget). A pörgekarúakról (Brachiopoda) is készített néhány különleges és részletes tanulmányt, amelyekkel egyben megoldotta rendszertani besorolásukat is. A puhatestűek (Mollusca) közül a gyöngyházszínű nautilus mellett írt a kihalt csigás tintahalról (Spirula) (1850-ben) és más fejlábúakról is, továbbá az ő javaslatára osztották fel a Cephalopoda osztályt a Dibranchiata és a Tetrabranchiata rendre (1832-ben). A sok problémát okozó ízeltlábú, a patkósrák (Limulus), 1873-ban szintén szerepelt különleges tanulmányai között.
Halakról, hüllőkről és madarakról szóló művek Owen tudományos ismertetőinek legnagyobb részét a még terjedelmesebb, gerincesekről szóló írások teszik ki. A gerincesek összehasonlító anatómiája és fiziológiája (Comparative Anatomy and Physiology of Vertebrates, 3 kötet, London, 1866-1868), több saját kutatási eredményt tartalmaz, mint Georges Cuvier Leçons d'anatomie comparée című munkája óta megjelent bármely hasonló mű. A ma létező élőlények mellett különösképp érdekelték a kihalt fajok, és Cuvier nyomán a gerinces őslénytan egyik úttörőjévé vált. Pályafutása korai szakaszában átfogó és gazdagon illusztrált tanulmányokat készített az egykori és a ma élő állatok fogazatáról, melyeket Odontográfia (Odontography) címmel jelentetett meg (1840 és 1845 között). Az általa felfedezett labyrinthodontiák rendkívül összetett rágószerveiről is írt egy ismertetőt. A halakról szóló leírásai közül az általa Protopterusnak elnevezett afrikai tüdőshalról szóló segítette Johannes Peter Müllert a tüdőshalak (Dipnoi) alosztályának felfedezésében. Emellett rámutatott egy sor kapcsolatra a sugarasúszójú és a ganoid halak között, mely alapján létrehozta számukra a Teleostomi alosztályt.
bélyegkép|balra|A London News 1872-es portréja a középkorú Richard Owenről Legtöbb hüllő témájú munkája kihalt fajok csontvázairól szól, melyek közül a brit fajokkal kapcsolatosak egy külön sorozatban is megjelentek A brit hüllőfosszíliák története címmel (History of British Fossil Reptiles, 4 kötet, London, 1849-1884). A mezozoikum nagy szárazföldi hüllőcsoportjáról írt általános ismertetőjében ő javasolta a dinoszaurusz elnevezést ezekre az állatokra. Elsőként ő ismerte fel a kora mezozoikum furcsa (általa Anomodontiának elnevezett) hüllőinél a kétéltűekre és az emlősökre emlékeztető jellegzetességeket. Legtöbbjük maradványai 1845-től (a Dicynodonnal) kezdődően jutottak el hozzá Dél-Afrikából, és vizsgálatuk alapanyagul szolgált a A dél-afrikai hüllőfosszíliák katalógusa (Catalogue of the Fossil Reptilia of South Africa) című műhöz, melyet a British Museum jelentetett meg 1876-ban.
A madarakról írt tanulmányok közül legfontosabbak a kivifélékről (1840-1846), a kihalt új-zélandi moafélékről, az Aptornis nemről, a takahe-ről, a mauritius-szigeti dodóról és a nagy aukról szólók. Az Archaeopteryxről, a bajorországi Solnhofeni mészkőből előkerült fogas ősmadárról szóló (1863-as) monográfiája szintén korszakalkotónak számít.
Benjamin Waterhouse Hawkins Owen útmutatásai alapján készítette el az első életnagyságú dinoszaurusz szobrokat. Némelyik későbbi modell az 1851-es Világkiállításon került bemutatásra, később pedig a Crystal Palace London déli részébe való átköltöztetése után további 33-at hoztak létre. 1853 szilveszterén Owen a tudomány 21 neves képviselője számára bankettet rendezett az egyik betonból készült üreges Iguanodon szoborban.
Emlősökről szóló művek
Owen elővételi joggal rendelkezett a Londoni Állatkert elhullott állataira vonatkozóan. A felesége egyszer hazaérkezve egy frissen elpusztult orrszarvú tetemére talált a házuk bejárati folyosóján.
Az élő állatok iránti tisztelete jeléül Owen számos munkájában ismerteti a kloákásokat (Monotremata), az erszényeseket és az emberszabású majmokat. 1848-ban, néhány fosszília tanulmányozása közben elsőként ő ismerte fel, hogy a patások két csoportba a páros- és a páratlanujjúak rendjébe sorolhatók be. Az emlősökkel kapcsolatos írásai között találhatók olyan kihalt fajokról szólók is, melyeket Charles Darwin gyűjtött be Dél-Amerikában. Közéjük tartozik például a pampákról származó legősibb patás állat, a rágcsálókkal, a vendégízületesekkel és a növényevő cetekkel rokonságban álló Toxodon. Owen kihalt dél-amerikai emlősök iránti érdeklődése a Glyptodon nevű óriás tatu (1839) mellett két óriás őslajhár, a Mylodon (1842) és a Megatherium (1860) felfedezéséhez vezetett.
Ekkortájt Sir Thomas Mitchell fosszilizálódott emlőscsontokat fedezett fel az ausztráliai Új-Dél-Wales tartományban, melyek egy sor (1877-ben könyvként is megjelent) tanulmány alapjául szolgáltak Owen számára. A Diprotodon és az erszényes oroszlán, maradványai mellett kihalt óriás kenguruk és vombatok maradványaira is rátaláltak.
A nagy számú külföldről érkező anyag mellett, 1844 és 1846 között Owen a brit szigeteken található hasonló fosszíliák gyűjtésével is foglalatoskodott, melyből a Brit emlős- és madárfosszíliák története (History of British Fossil Mammals and Birds) című műve született, amit olyan későbbi tanulmányok követtek, mint például a A mezozoikumi formációk fosszilis emlőseinek monográfiája (Monograph of the Fossil Mammalia of the Mesozoic Formations, Palaeont. Soc., 1871). Egyik legkésőbbi munkája egy rövid tanulmány, amely Az ember ókora a Tilbury dokknál végzett ásatás során felfedezett emberi csontváz alapján (Antiquity of Man as deduced from the Discovery of a Human Skeleton during Excavations of the Docks at Tilbury, London, 1884) címmel jelent meg.
Owen és Darwin evolúció elmélete bélyegkép|jobbra|Sir Richard Owen és a Dinornis nevű ősmadár csontváza Charles Darwint, aki a Beagle-el tett felfedező útja során tetemes mennyiségű fajból álló gyűjteményre tett szert, 1836. október 29-én Charles Lyell mutatta be Owennek, aki vállalta, hogy megvizsgálja a Dél-Amerikában talált fosszilis csontokat. Owen Darwin sejtését megcáfolva bebizonyította, hogy a kihalt óriás rágcsálók és lajhárok inkább a területen ma élő fajokkal állnak rokonságban, mintsem az Afrikában található hasonló méretű állatokkal. Ezzel a felfedezéssel kezdődött meg a darwini természetes kiválasztódás elméletének kidolgozása.
Owen ez idő tájt Johannes Peter Müller hatására arról az elméletről kezdett beszélni, amely szerint az élő anyag „szervező energiával”, életerővel rendelkezik, ami a szövetek növekedését irányítja és meghatározza az egyed, valamint a faj élettartamát.
Darwin érthető módon hallgatott a saját elképzeléseiről, egészen 1838. december 19-éig, mikor a Londoni Geológiai Társaság titkáraként szemtanúja volt annak, hogy Owen és szövetségesei kigúnyolják egykori tanárát, Robert Edmund Grantet, lamarcki „eretnekségéért”. 1841-ben, miután az akkoriban megházasodott Darwin lebetegedett, néhány hozzá közel álló tudóstárs mellett Owen is meglátogatta őt, de Owen a transzmutációval szembeni tiltakozása miatt Darwin úgy döntött, továbbra is elhallgatja az elméleteit.