Döbrököz község Tolna vármegyében, a Dombóvári járásban.

Fekvése

Döbrököz Dombóvártól 10 kilométerre északkeletre fekvő, Tolna vármegye délnyugati részében. Keresztülfolyik rajta a Kapos. Közigazgatási területén áthalad a Hőgyész-Dombóvár közötti 6532-es út is, de a központján csak az abból kiágazó 65 159-es számú mellékút húzódik végig.

A települést a hazai vasútvonalak közül a érinti, amelynek egy megállási pontja található itt: Döbrököz vasútállomás, amely a község központja közelében, a Kapos jobbparti oldalán helyezkedik el, közúti elérését a 65 159-es út végétől induló 65 356-os számú mellékút biztosítja.

Története

A település környéke már a bronzkorban is lakott hely volt, a falu határában található ún. Tüszküs-hegy környékén őskori leletek kerültek elő. Az első földvárat az Apor, vagy a Szák nemzetség építette, amit egy 1309-ben kelt oklevél bizonyít. Százharminc évvel később a vár a Szerecsen-família birtokába került. A legutolsó családfő – János – halála után annak özvegye, szekcsői Herceg Katalin Werbőczy Istvánhoz ment feleségül. Az esküvőt Döbröközön tartotta a pár és a népes vendégsereg. A Magyarország nádorává megválasztott, ám a vagyonától később megfosztott Werbőczyt a budai várat 1541-ben elfoglaló törökök a magyarok főbírájává nevezték ki. Halála után fia, Imre komoly sereget toborzott, amellyel 1542-ben Kászon basa csapata ellen vonult, és le is győzte a kozári csatamezőn. Néhány esztendővel később azonban már ő és katonái sem tudtak ellenállni a túlerőnek, a török elfoglalta a döbröközi várat, ami aztán 142 éven keresztül a kezén is maradt.

A török had kiűzése után a terület gróf Esterházy Pál nádor tulajdonába került, aki 1712-ben Cserénfai Istvánt bízta meg a rácdúlás miatt elnéptelenedett falu újbóli betelepítésével. Döbrököz fejlődésnek indult, ám a vár elvesztette védelmi szerepét és falainak nagy részét az 1820-as években lebontották. Ebben az időben a községet katolikus vallású magyarok lakták, akiknek a többsége szőlő- és dohánytermesztéssel foglalkozott, a különböző mesteremberek pedig céhekbe tömörültek.

Néhány évtizeddel később a jobbágyok felszabadításának és a községet is érintő Budapest-Pécs vasútvonal megépítésének köszönhetően jelentősebb fejlődésnek indult a falu, melynek lakói zömmel a mezőgazdaságból éltek, vagy a dombóvári vasúti üzemekben vállaltak munkát. Döbrököz utolsó birtokosa – Esterházy Pál herceg – 1938-ban a településnek adományozta a várromot és annak környékét.

Közélete Polgármesterei 1990–1994: Szabó István (független) 1994–1998: Szabó István (független) 1998–2002: Szabó István (független) 2002–2006: Szili Lajosné (független) 2006–2010: Szili Lajosné (független) 2010–2014: Szili Lajosné (független) 2014–2019: Farkas Edit Gizella (független) 2019–2024: Farkas Edit (független) 2024– : Farkas Edit (független)

Népesség A település népességének változása:

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 88,4%-a magyarnak, 6,1% cigánynak, 3% németnek, 0,2% románnak mondta magát (11% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 66%, református 2,6%, evangélikus 0,6%, felekezeten kívüli 13,6% (16,3% nem nyilatkozott).Döbrököz Helységnévtár

2022-ben a lakosság 92%-a vallotta magát magyarnak, 4,6% németnek, 3% cigánynak, 0,2% horvátnak, 0,1-0,1% szerbnek, románnak, ruszinnak és örménynek, 2% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 48,8% volt római katolikus, 2% református, 0,5% evangélikus, 0,2% görög katolikus, 0,2% ortodox, 1,6% egyéb keresztény, 1% egyéb katolikus, 15,1% felekezeten kívüli (30,5% nem válaszolt).Döbrököz Helységnévtár

Nevezetességei Katolikus templom Döbrököz első templomáról csak a 18. század derekáról maradtak fenn adatok. Ezt a templomot, amikor a jelenlegi templomot építeni kezdték, 1900-ban bontották el, de nem maradt róla sem rajz, sem fénykép. Az új templom építéséhez jelentős mértékben járult hozzá a község korábbi plébánosa, Páhy István, aki 1868-ban végrendelet nélkül meghalt, és hagyatékának egyharmada a templomra maradt. Az új neoromán stílusban épült döbröközi templomot Kirschstein Ágoston, bécsi műépítész tervezte, akinek tervei szerint épült a pécsi székesegyház is.

Zsidó temető A községben a 19. század közepétől a holokausztig élt egy kis zsidó közösség, amelynek temetője máig létezik, tagjait 1944-ben elhurcolták, ahonnan a legtöbben nem tértek vissza.

Várrom A várat a 14. században említik először, 1534-ben Werbőczy István tulajdonába került. A törökök kiűzése után a megmaradt romokat magtárrá alakították. Tinódi Lantos Sebestyén itt írta meg a Werbőczy Imre sikerét hozó kozári ütközet történetét.

Híres emberek Itt született Éry Márton (1865–1937) alispán, országgyűlési képviselő.

Képek

Források https://web.archive.org/web/20070807145707/http://kincsestar.radio.hu/harangok/dhdobrokoz.php

Jegyzetek

További információk

Pais Dezső 1943: Doborgaz, Döbrököz. Magyar Nyelv 39

Kategória:Tolna megye települései Kategória:Tolna vármegye települései