Az Alkotmányozó nemzetgyűlés (spanyolul: Convención costitucional) Chile alkotmányozó népképviseleti szerve volt 2021. július 4. és 2022. július 4. között. A testületet a 2020-as chilei népszavazás után hozták létre , hogy a konvent megválasztott tagjai új alkotmányt készítsenek elő.
Választása és összetétele
A választásokat 2021 májusában tartották meg, ahol 155 mandátumot kellett megválasztani.
Működése
A választások után a konvent júniusban ült össze, ahol megszavazták a elnökét és alelnökét, akiket a nemzetgyűlés abszolút többségével lehet megválasztani a tisztségekre. A működési szabályzatukat és a szavazások szabályait is kétharmdos többséggel lehet megszavazni. Ugyanúgy kétharmados többség kell hogy bármilyen döntés szülessen valamint azok a dolgok, amikben nem jut a gyűlés konszenzusra, azt kihagyják az alkotmány-tervezetből. A jelenleg hatályos chilei alkotmány leírja, hogy tisztelni kell a demokratikus berendezkedést, jogállamiságot illetve a nemzetközi megállapodásokat. A nemzetgyűlés 9 hónapra kapott időt hogy új alkotmányt fogalmazzon meg és javaslatokat tegyenek valamint, hogy elkészítse, a határidő egyszer 3 hónappal kitolható még. Abban az esetben ha az új alkotmány tervezetét jóváhagyja a nemzetgyűlés, vagy lejár az egyszeri 3 hónapnyi plusz idő, akkor a nemzetgyűlés feloszlatja magát.
Vezetése Vezetőség Tisztség NévKezdetVég Párt neveElnök María Elisa Quinteros Cáceres 2022. január 5. hivatalban független(Alkotmányozó Szociális Mozgalmak)AlelnökGaspar Domínguez Donoso2022. január 5.hivatalban függetlenTársalelnökökTomás Laibe Sáez2022. január 6.hivatalban Chilei Szocialista PártAmaya Alvez Marín2022. január 6.hivatalban Demokratikus Forradalom(Széles Front)Bárbara Sepúlveda Hales2022. január 6.hivatalban Chilei Kommunista Párt(Méltó Chile)Lidia González Calderón2022. január 6.hivatalban független(bennszülött közösségek,Yagán indián közösség képviselője)Natividad Llanquileo Pilquimán2022. január 6.hivatalban független(bennszülött közösségek,Mapuche közösség képviselője)
Elnökök N.º Név Kezdet Vég Párt neve — Carmen Gloria Valladares Moyano(helyettes) 2021. július 4. Nem politikai jelöltVálasztási Bíróságtitkára 1 Elisa Loncón Antileo 2021. július 4. 2022. január 5. független(bennszülött közösségek,Mapuche közösség képviselője) 2 María Elisa Quinteros Cáceres 2022. január 5. Hivatalban független(Alkotmányozó Szociális Mozgalmak)
Bizottságok Átmeneti
2021. júliusn 7-én a konvent második ülésén három bizottságot hoztak létre: a szabályozási, költségvetési és etikai bizottságot. Mind a három bizottságban kaptak mandátumot a bennszülött közösségek képviselői.
Július 16-án újabb 6 bizottságot hoztak létre: emberi jogi és történelmi igazságtételi; kommunikáció, tájékoztatás és átláthatósági; népképivseleti és területi egyenlőségi ; decentralizációs és egyenlőségi és az állampolgári részvételi bizottságot.
Szakbizottságok
Miután jóváhagyta a nemzetgyűlés azt általános házirendjüket, az alkotmányozási folyamat miatt különböző szakbizottságokat hoztak létre:
Politikai rendszer, Kormányzat, Törvényhozói hatalom és választási rendszer Alkotmányos alapelvek és demokrácia Államforma és területi joghatóságok Alapvető jogok Környezetvédelem és gazdasági modell Igazságügyi rendszer, a társadalmi kontroll önálló szervezetei és alkotmányos reform Tudomány, technológia, kultúra, művészet és örökségi értékek
Összetétele Koalíció ÖsszetételKoalíció neveSzavazatok számaSzavazatok %Mandátumok Előre Chile1,174,50220.5637 Méltóság Erősítése1,070,36118.7428 Népi Lista927,60316.2426 Megerősítő Lista825,39714.4525 Pártonkívüli képviselők473,1948.2911 Egyéb független politikus408,2897.157 Alkotmányozó Szociális Mozgalmak243,9864.273 függetlenek232,0204.061 Zöld Ökológiai Párt194,7833.410 Forradalmi Munkáspárt52,4210.920 Patrióta Unió42,1350.740 Keresztény Állampolgárok37,4790.660 Humanista Párt29,0840.510Érvényes szavazatok5,711,254100.00138Érvényes szavazatok5,711,25492.28Érvénytelen szavazatok187,7603.03Üresen hagyott lapok289,7134.68Szavazatok összesen5,973,695100.00Indián közösségek mandátumai Mapuche közösség217,884—7 Aymara közösség19,241—2 Diaguita közösség11,239—1 Lickanantay közösség6,772—1 Indigenous seats: Colla közösség2,138—1 Kecsuák közössége2,076—1 Rapa Nui közösség1,871—1 Chango közösség910—1 Kawésqar közösség249—1 Yaghan közösség61—1Érvényes szavazatok262,441100.0017Érvényes szavazatok262,44192.59Érvénytelen szavazatok5,3121.87Üresen hagyott lapok15,6865.53Szavazatok összesen283,439100.0017Választásra jogosultak/Résztvevők (%)1,239,29522.87Szavazatok összesenÉrvényes szavazatok5,973,69592.30Érvénytelen szavazatok193,0722.98Üresen hagyott lapok305,3994.72Szavazatok összesen6,472,166100.00Választásra jogosultak/Résztvevők (%)14,900,19043.43Source: SERVEL
Jegyzetek
Kategória:Chile történelme