François Nicoullaud (François Pierremarie Nicoullaud) Port-Tewfik (Szuez, Egyiptom), 1940. július 24. – Párizs, 2021. március 20.) francia karrierdiplomata, politikai elemző, nukleáris szakértő, korábbi magyarországi nagykövet.

Élete 1961-ben szerzett diplomát a Párizsi Politikai Tanulmányok Intézetében (Institut d’études politiques de Paris), majd 1964-ben lépett be a francia Külügyminisztérium kötelékébe. 1967-től 1969-ig Franciaország ENSZ-képviseletén dolgozott beosztott diplomataként, majd 1970 és 73 között elvégezte az École nationale d'administrationt. 1973-tól 1975-ig Franciaország chilei nagykövetségén dolgozott másodtitkárként, ahol az 1973-as chilei katonai puccs után több száz menekültet fogadtak be a követség épületébe, a diplomaták látogatták a börtönöket, erőfeszítéseket tettek az emberi jogok védelme érdekében. 1978-ig Nyugat-Berlinben, a francia katonai parancsnokságra delegálták, majd visszatért Párizsba, és 1986-ban különböző beosztásokban dolgozott a külügyben, ahol elsősorban atom- és űrügyekkel foglalkozott. Két évig, 1988-ig Mumbaiban (akkor: Bombay) a Franciaország főkonzulátusának vezetője volt.

Első nagyköveti megbízatása révén 1993-ban Franciaország budapesti nagykövetsége vezetője lett (megbízólevelének átadása: 1993. október 19.). Mint akkoriban elmondta: Kelet-Európával elsősorban a Nyugat-Berlinben töltött időszakban foglalkozott, és bár Magyarországgal kifejezetten nem volt kapcsolata, a magyar kultúrát és a magyar irodalmat már ismerte akkoriban. Az itt töltött három és fél év alatt Budapesten segítette a gazdasági kapcsolatok fejlesztését, melynek során távozásakor Franciaország a befektetések nagyságrendjét tekintve a harmadik legfontosabb gazdasági partnere lett hazánknak (az USA és Németország után, de például Ausztria és Olaszország előtt). Szoros kapcsolatokat épített ki a Franciaországban élő emigráns magyar közösséggel, hogy onnan is támogatást kapjanak a Magyarország és Franciaország kapcsolatai, ezen belül kiemelten jó viszonyt ápolt Fejtő Ferenccel. Megtanult magyarul, és – mint távozásakor megemlítette – a hortobágyi slambuc volt a kedvence. A Párizsi Magyar Intézet Baráti Egyesületének elnöki tisztét 2008-ig töltötte be.

Ezt követően ismét a Quai d'Orsay-ban (a francia külügy) dolgozott nemzetközi együttműködési és oktatási vonalon. 2001-ben lett Franciaország teheráni nagykövete, majd 2005-ben innen távozva nyugdíjba vonult, de aktív maradt: könyvet írt, tanított az Institut des hautes études de Défense nationale katonai iskolában, blogot vezetett, és több alapítvány, egyesület életében vett részt.

Művei Le Turban et la Rose, journal inattendu d’un ambassadeur en Iran, Ramsay, 2006 à contre-courants francia nyelvű blogja, ahol utolsó bejegyzésében a magyarokról ír

Jegyzetek

Kategória:1940-ben született személyek Kategória:2021-ben elhunyt személyek Kategória:Párizsiak Kategória:Francia diplomaták Kategória:Franciaország követei és nagykövetei Magyarországon Kategória:Franciaország követei és nagykövetei külföldön Kategória:A Becsületrend lovagjai