Ray McAnally (Buncrana, Donegal megye, Írország, 1926. március 30. – Wicklow megye, Írország, 1989. június 15.) többszörös BAFTA-díjas ír színpadi, film- és televíziós karakterszínész.

Egyik ismert szerepe Altamirano atya A misszió című 1986-os történelmi kalandfilmben.

Élete Származása Buncrana városban, Donegal megyében született, az Ír Szabadállam időszakában. A közeli Moville városban nevelkedett. Apja banktisztviselő volt. Ray a letterkenny-i St Eunan’s College-ba járt. Itt tizenhat éves korában írt egy zenés darabot „Madame Screwball”, melyet Ray saját rendezésében elő is adtak az iskola színpadán. Papnak szánták, meg is kezdte tanulmányait a maynooth-i St Patrick’s College szemináriumában. Két év múlva azonban otthagyta a papneveldét. 1947-ben színésznek szegődött a dublini Abbey színházhoz. Itt ismerte meg Ronnie Masterson ír színésznőt, akit 1951-ben feleségül vett.

Színészi pályája 1962-ben debütált a londoni West Enden, a Nice Bunch of Cheap Flowers vígjátékban. Nagy sikerrel szerepelt például a Piccadilly színházban, George szerepében a Nem félünk a farkastól c. drámában, Constance Cummings partnereként.

Gyorsan népszerűvé vált az 1960-as, 1970-es évek televíziós krimi és thriller sorozataiban, így a Bosszúállókban is. 1968-ban címszerepet kapott Spindoe c. akciófilm-sorozatban, ahol Alec Spindoe angol gengszterfőnök több év börtön után visszatér és kíméletlen harcban szerzi vissza hatalmát a versenytársaktól. A Spindoe filmes előzményében, a The Fellows című krimisorozatban is Ray játszotta Spindoe karakterét. Meggyőzően használta az angol nyelv megfelelő helyi akcentusait.

McAnally és felesége, Masterson később megalapították az Old Quay Productions kiadóvállalatot, és válogatást adtak ki az 1960-as és 1970-es évek klasszikus színházi közvetítéseinek felvételeiből.

McAnally rendszeresen fellépett a dublini Abbey színház előadásain és az ír irodalmi fesztiválok eseményein. Emellett az 1980-as években színvonalas és díjnyertes filmalkotások főszerepeiben is megjelent. Roland Joffé rendező 1986-os A misszió című drámájában Altamirano bíboros szerepéért BAFTA-díjat kapott. BAFTA-díjra jelölték 1988-ban a BBC A Perfect Spy című televíziós kémfilm-sorozat Rick Pym-szerepéért. 1989-ben újabb BAFTA-díjat nyert A Very British Coup című kémfilm-minisorozatbeli alakításáért. Élete utolsó évében Jim Sheridan rendező A bal lábam című Oscar-díjas filmdrámájában ő játszotta az idős Mr. Brownt, a mozgássérült főszereplő, Christy Brown (Daniel Day-Lewis) apját. Alakításáért 1990-ben posztumusz BAFTA-díjat ítéltek meg neki.

Magánélete és halála 1951-ben feleségül vette Ronnie Masterson (1926–2014) ír színésznőt. A 70-es években szétköltöztek, de hivatalosan sohasem váltak el, Masterson a felesége maradt McAnally haláláig. Négy gyermekük született, Conor, Aonghus, Máire és Niamh. (Conor producer az Egyesült Államokban, Aonghus az ír rádió és televízió moderátora és producere).

Később élettársi kapcsolatot létesített Britta Smith ír színésznővel. Az 1980-as évek elején birtokot vásárolt Wicklow megyében, Woodenbridge község közelében, itt építette fel lakóházát.

Ötvenes életéveiben (1970-es évek végén) szívproblémái miatt bypass műtéten esett át. 63 éves korában, 1989. június 15-én hirtelen szívrohamban hunyt el woodenbridge-i otthonában, ahol barátnőjével, Britta Smith-szel együtt lakott. Búcsúztatását számos hírneves vendég részvételével a dublini Saint Mary’s székesegyházban tartották, innen kísérték a Glasnevin temetőbe. A menet az Abbey Színház előtt vonult el, amelynek McAnally örökös társulati tagja volt.

Váratlan halála miatt több készülő film szereposztását meg kellett változtatni. Jim Sheridan rendező filmdrámájában, A rétben a főszereplő Bull McCabe szerepét (melyre eredetileg McAnallyt szerződtették) Richard Harrisnek adták át, aki remekelt a szerepben, és Oscar-díj-ra jelölték érte. Alan Dossor rendező First and Last című tévéfilmjében is McAnally alakította volna a főszereplőt, aki idős korában nekiindul a Land’s End-től John o’ Groats-ig vezető ezermérföldes nemzeti túraútnak. A film egy része elkészült McAnallyvel, de halála miatt az egészet újra kellett forgatni, Joss Ackland főszereplésével.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1957 Professor Tim Hugh O’Cahan 1958 She Didn't Say No! Jim Power Sea of Sand Hardy őrmester 1959 Szövetség az ördöggel Shake Hands with the Devil Paddy Nolan 1961 The Naked Edge Donald Heath Murder in Eden Sharkey felügyelő 1962 Billy Budd Billy Budd William O’Daniel tengerész 1965 He Who Rides a Tiger árvaházi felügyelő 1970 Tükörútvesztő The Looking Glass War helyettes államtitkár Ujréti László 1971 Quest for Love Jack Kahn 1972 A kulcsszó: Félelem Fear Is the Key Ruthven Láng József 1979 The Outsider MacWhirter 1980 The Sleep of Death Carmingac felügyelő 1982 Angel Bloom 1984 Cal Cal Cyril Dunlop Haraszin Tibor 1985 No Surrender Billy McRacken 1986 A misszió The Mission Altamirano atya Avar István Szersén Gyula 1987 A negyedik záradék The Fourth Protocol Karpov tábornok Láng József Empire State Frank A szicíliai The Sicilian Trezza Úri passziók White Mischief Morris Konrád Antal 1988 Piszkos munka Taffin O’Rourke Szabó Ottó Pajzán kísértetek High Spirits idős Plunkett Horkai János Kertész Péter 1989 A bal lábam – Christy Brown története My Left Foot: The Story of Christy Brown Mr. Brown Kránitz Lajos Vénusz Péter Venus Peter nagyapa Nem vagyunk mi angyalok We’re No Angels börtönigazgató Gera Zoltán

Televízió 1967: The Fellows, tévésorozat; Alec Spindoe 1968: Spindoe, tévésorozat; Alec Spindoe 1967–1968: Bosszúállók, tévésorozat, két epizódban; Arcos / Creswell 1974: Dial M for Murder, tévésorozat; Sanford 1975: Public Eye, tévésorozat; Tyson 1975–1976: Crown Court, tévésorozat; Robert E. Scard / Jimmy Biddle 1987: A Perfect Spy, tévé-minisorozat; Rick Pym 1987: A bor nem válik vízzé (Last of the Summer Wine), tévésorozat; csavargó 1988: A Very British Coup, tévé-minisorozat; Harry Perkins 1988: Hasfelmetsző Jack (film) (Jack the Ripper), tévé-minisorozat; Sir William Gull 1989: Szép remények (Great Expectations); Mr. Jaggers

Díjai és jelölései 1987: Evening Standard British Film Award, a legjobb főszereplőnek, A Misszió c. filmben 1987: BAFTA-díj a legjobb férfi mellékszereplőnek, A Misszió c. filmben 1988: RTS Television Award, a legjobb férfi szereplőnek, A Perfect Spy sorozatban 1988: BAFTA-díjra jelölték, a legjobb főszereplőnek, A Perfect Spy sorozatban 1989: BAFTA-díj, a legjobb főszereplőnek, A Very British Coup c. filmben 1989: Jacob’s Award, a legjobb főszereplőnek, A Very British Coup c. filmben 1990: BAFTA-díj (posztumusz), a legjobb mellékszereplőnek, A bal lábam c. filmben.

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:1926-ban született személyek Kategória:1989-ben elhunyt személyek Kategória:Ír színészek Kategória:BAFTA-díjasok