Az évszázadnyi tudást felhalmozó BHG Híradástechnikai Vállalat a telefónia – és általában a távközlés – magyarországi fellegvára volt. Készült itt telefonközpont és telefonkészülék; rádióadó, rádióvevő és antenna; vezetékes és vezeték nélküli átviteltechnikai berendezés; de még lendkerekes játékautó is.
A vállalat a rendszerváltozás után nem volt már versenyképes, 2000-ben privatizálták. JogutódjánakCégjegyzékszám: 01-10-048975 fő tevékenysége: saját tulajdonú ingatlan adásvétele.
Története A kezdetek Egger Bernát – bécsi vállalata eredményes működésétől és a távíró magyarországi elterjedésétől ösztönözve – 1872-ben Budapesten az V. ker. Dorottya utca 9. számú házban távírdaszerelő műhelyt nyitott, ahol kezdetben nyolc munkást foglalkoztatott. Az iparengedélyt 1874-ben kapta meg. A magyar híradástechnikai nagyipar kezdetét ettől az időponttól szokás számolni. A cég 1896-ban Egyesült Villamossági Rt néven részvénytársasággá alakult, majd 1906-ban az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt (EIVRT) nevet vette fel. A Telefon- és Távirda Főosztály 1928-ban Standard Villamossági Rt. néven kivált a cégből.
Standard Villamossági Rt. A Standard tulajdonosa a részvénytöbbség megszerzésével az ITT (International Telephone and Telegraph Co.) lett. Az 1933-ban kezdődött politikai feszültség hatására az Ericsson Magyar Villamossági Rt.-t – rendelésállományával és alkalmazottaival együtt – a Standard vette át.
A gyárat 1949 decemberében kártérítés nélkül államosították, igazgatóját – Geiger Imrét – koncepciós perben kémkedéssel vádolták, halálra ítélték, és 1950-ben kivégezték. Ugyanebben a perben a műszaki igazgatót – Kozma Lászlót – tizenöt éves börtönbüntetésre ítélték, de négy évvel később közkegyelemben részesítették.
Beloiannisz Híradástechnikai Gyár Beloiannisznak, a görög kommunista mozgalom egyik vezető alakjának nevét 1952-ben vette fel a vállalat. Steffens Oszkár vezetésével 1956-ban készítettek egy crossbar-gépet, amelyet 1958-ban a brüsszeli világkiállításon is bemutattak; és később a Teréz központban is használták. Ez volt az ECR család kapcsológépe is. 1964-ben a BHG átadta az átviteltechnikai berendezések fejlesztését és gyártását a Telefongyárnak, a mikrohullámú fejlesztést–gyártást az Orionnak. 1968-ban 18 millió dolláros szerződést írtak alá az LM Ericssonnal. A szerződés alapján az Ericsson az AR központcsalád licencét adta át, valamint szállított összesen 60 ezer ívpontkapacitást a különböző típusokból. Így írt magáról a vállalat 1976-ban: „A telefon ma már nemcsak kényelmünket szolgálja, hanem nélkülözhetetlen munkaeszköz. Vállalatunknál az ügyintézés, munkaszervezés és sok egyéb lebonyolításra váró munka hatékony elintézése elképzelhetetlen telefon nélkül, és a lakások telefonellátásának növelésére is egyre nagyobb az igény. A telefon használatával igen sok idő és energia takarítható meg. Vállalatunk mindezek elősegítésére gyártja a telefonközpontokat.”
BHG Híradástechnikai Vállalat A korszellemet követve 1977-ban a nevéből elhagyták Beloiannisz nevét, de a rövidítését (BHG) megtartották. A vállalat ötszáz fős Fejlesztési Intézetét 1978-ban alapították. Az 1980-as években gyorsan terjedt az elektronikus vezérlésű alközpont (QA, EP), ami nagymértékben támaszkodott a korábban Molnár Pál által kifejlesztett ruralrendszerre. Molnár Béla, Pató Lajos, Mikics László, Makay Attila és Haffner János a BHG fejlesztésű és gyártású MAT512 típusú, 64 kByte memóriakapacitású kisszámítógépre alapozta az alközpontok fejlesztését. 1986-ban a veszteséges Hiradótechnikai Vállalatot (HTV) is hozzácsatolták,A BHG emlékére (lazarbibi.blog.hu, 2006) ezzel a foglalkoztatottak összlétszáma elérte a csúcsát, -at.
A hanyatlás A BHG 1986-ban egymilliárd forintért megvásárolta az ADS (Austrian Digital System)Az ADS a DMS100 ausztriai adaptációja volt. licencét és know-how-ját a Northern Telecom kanadai cég osztrák partnerétől, az Austria Telecomtól.A BHG tárgyalt az Ericcsonnal is a licencvásárlásról, de végül csak az Austria Telecom vállalta, hogy az akkor még COCOM tiltás alatt lévő digitális telefonközpontokra — a két évvel későbbre várt könnyítésekben bízva — áruszállítási és licencszerződést kössön. Ezzel egyidőben Magyar Posta tíz központot is rendelt 100 ezer vonallal ugyancsak az Austria Telecomtól, ezeket Szombathely, Sopron, Zalaegerszeg és Székesfehérvár körzetében, valamint Budafokon és a belföldi távhívó központban szerelték fel 1989–90-ben. Az 1990-es parlamenti választás után kiírt, úgynevezett rendszerválasztó tenderen a svéd Ericsson és a német Siemens központja lett a nyertes, így a BHG – amelyik az ADS gyártásába további egy milliárd forintot invesztált – sorsa megpecsételődött. A KGST-piacokA BHG főleg a Szovjetunióba, Csehszlovákiába és a Német Demokratikus Köztársaságba szállított központokat. elvesztésével a cég bevételei tovább apadtak, 1995 után már csak vegetált, 2000-ben egy ingatlankezelő vállalkozás „privatizálta”. A belőle kivált, ma is működő BHG Alkatrészgyártó Kft. őrzi nevét.
Emlékezete balra|bélyegkép|BHG-emléktábla Az Újbuda Önkormányzata által állíttatott emléktáblát – több száz volt dolgozó jelenlétében – 2023. április 27-én avatta fel dr. László Imre kerületi polgármester és a BHG utolsó vezérigazgatója, Mikics László.(A Fehérvári út 68. alatti egykori gyárépület falán található tábla érdekessége, hogy a gyár logója alatt egy QR-kód található, amely erre a Wikipédia-szócikkre mutat.)
Iparvágány A gyár áruszállítását egy iparvágány szolgálta, amelyet a telephely felszámolása után elbontottak. Érdekesség, hogy az iparvágány a 47-es villamos vonalából ágazott ki, nem közvetlenül a vasútból.https://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/bhg/index.htmlhttps://vasutallomasok.hu//terk/bp1987.jpg (Akárcsak a szomszédos Budalakk Festék- és Műgyanta Gyár esetében.)
Gyártmányai Telefonfőközpont Az előfizetők közötti telefonforgalmat bonyolítja le.
7A (forgógépes) bélyegkép|balra|7A1 csoportválasztó gépe
A Posta hosszas tanulmányozás után 1922-ben döntött a Standard Villamossági Rt. által ajánlott Rotary 7A1 típusú automata központ mellett. Az első központ 1928. elején a budai Krisztina volt, 5 000 vonallal. A 7A2 jelű, továbbfejlesztett változat – amelyik már 20 000 szóló és 20 000 ikervonalat kapcsolt –, két vonalkereső és három csoportválasztó fokozattal rendelkező, regiszteres központ volt.
EC (keresztrudas, elektromechanikus vezérléssel)
Az ECR (Elektronikus Crossbar Rurál) központcsaládot a vidéki (rurál) hálózat számára fejlesztették ki az 1960-as években. Kapcsolóeleme az ikerhidas gép, vezérlése pedig egyaránt tartalmaz elektronikus és jelfogós elemeket. A legkisebb végközpont 20, a legnagyobb szektorközpont 2000 előfizetőt szolgált ki. Az észak-balatoni mintahálózatot Veszprém környékén 1968 elején helyezték üzembe, majd a Sopron és Gyöngyös környéki falvak is ECR központokat kaptak. Szegeden 1972-től egy ECT500-as tranzitközpontot (Elektronikus Crossbar Tranzit) is kipróbáltak. Az Ericsson szintén keresztrudas, AR központcsaládja licenszének megvásárlásával az EC családot nem fejlesztették tovább.
ATSz „kolhozközpont” (jelfogós) A szovjet rurál telefonhálózat részére 1961-től gyártott – és 1966-ban a termelés 60%-át kitevő – „tapadó jelfogós” központ. A tapadó jelfogókat az áramfogyasztás minimalizálása érdekében alkalmazták. Lényege az volt, hogy a telefonközpontban olyan (Siemens típusú) jelfogókat alkalmaztak, amelyeken egy, a horgonyra szerelt állandó mágnes rögzítette a jelfogó meghúzott helyzetét, miután a gerjesztő tekercs rövid áramimpulzust kapott. Ugyanezen a jelfogón egy második gerjesztő tekercsre ellenkező polaritású áramimpulzust adva, a jelfogó elengedett. Így pl. beszédállapotban a központ nem igényelt áramot – a mikrofontáplálás áramán kívül. A kapcsolómező – és részben a beszédáramkör – ilyen tapadó jelfogókból épült fel.
ATSz-K (keresztrudas) Az ATSz-K 100/2000 típusjelű rurál telefonközpontot 1966 óta gyártották szovjet dokumentáció alapján – kizárólag szovjet exportra. A gyár 1966 és 1990 között összesen 2,24 millió fővonal kapacitású telefonközpontot szállított a Szovjetunióba. A nyolcvanas években a gyár termelésének mintegy harmadát adta. A nyolcvanas évek végén a jelfogós regisztereket elektronizálták, és a központot – a PCM átviteltechnikai végberendezésekkel és a szünetmentes tápáramellátó rendszerrel együtt – szabványos konténerbe szerelték.
AR (keresztrudas) Az Ericssontól 1968-ban vásárolt licenc az ARF nagyvárosi-, az ARM távhívó-, az ARK rurál-központ és az ARL vonalkoncentrátor gyártását és továbbfejlesztését engedélyezte. Az első központokat (ARF: Lágymányos és Vác, ARK: Érd, ARM: József interközpont) még az Ericsson szállította, de a BHG szerelte. A vállalat 1971–86 között mintegy 1,5 millió AR-vonalat gyártott, melynek 57 százaléka került belföldre, 42 százaléka szocialista exportra. A tőkés (fejlődő országokba irányuló) export mindössze 1% volt.
LOTRIMOS Az AR-központok üzemvitelét segítette az 1984-ben BNV-nagydíjat nyert, multiprocesszoros vezérlésű LOTRIMOSLocal and TRansit Remote Integrated Measuring and Observation System — magyarul: Integrált Üzemfelügyeleti Rendszer Helyi és Távhívó Központokhoz rendszer, amely az egyes áramkörök tartási idejét mérve találta meg a hibás áramköröket.
ER (elektronikus)
bélyegkép|Az utolsó ER256 telefonközpont ünnepélyes lekapcsolása
A 200–1000 előfizetői vonal bekötésére alkalmas ER256 típusú tároltprogram-vezérlésű elektronikus rurál végközpont az EP512 alapvető rendszertechnika jellemzőit megtartva vezérlőrendszerében jelentett előrelépést: a korábbi miniprocesszorra alapozott vezérlőrendszert egy mikroprocesszorra alapozott vezérlőrendszer váltotta fel.
A telefonhálózatban az ARK511 és ARK 522 központok kiváltására készült; a felettes központhoz MFC-R2 jelzésrendszerrel csatlakozott, rendelkezett harántirányokkal is.
Többéves fejlesztés után az első központ Tarjánban ment üzembe 1989-ben; az utolsót 2005-ben Jósvafőn kapcsolták le.
Telefonalközpont Jelentős helyet foglaltak el a termékek között már kezdettől a vállalatok, intézmények belső forgalmát ellátó automata alközpontok: lépésenként működő (szelektoros), forgógépes (Rotary), tisztán jelfogós, később kvázielektronikus, végül teljesen elektronikus technológiával.Magyarországon előbb működött automata alközpont (7D-PBX, 1926), mint főközpont (7A1, 1928).
STB (közvetlen vezérlésű) Az STBSTandard Beloiannisz család tagjai: STB-6 2/6 vonalkapacitású, az STB-11 2/10 vonalkapacitású és az STB-18 3/18 vonalkapacitású. Az STB-55 típusnak 5/100, 10/100, 10/150, 10/200 és 20/200 kapacitású változatai voltak.
7D-PBX (forgógépes) A kisvárosokban használt 7D főközpont alközponti változata – erre utal a nevében a PBXPBX: Private Branch Exchange rövidítés –, amely nagyobb intézmények, gyárak belső (házi) és helyi (városi) telefonforgalmát bonyolította le. Legkisebb kiépítésben 20 fővonal és 200 mellékállomás volt a kapacitása. Ez a központ kapcsolta a „K” hálózatteljes nevén Közigazgatási Távbeszélő Hálózat forgalmát. A MÁV saját hálózatának is ez a központ adta a gerincét: 1948 és 1963 között 26 helyen létesült 7D-PBX központ, összesen 8400 vonal kapacitással.
RA (jelfogós) A Steffens Oszkár által feltalált D típusú ún. huzalrugós jelfogó-típusra épült az RA alközponti család, melynek csengetőáramköre és hangjelzése elektronikus, telepfeszültsége –48 V. A család tagjai: RA-8, RA-15 és RA-24; kapacitásuk rendre 2/6, 3/12 és 4/20 (fővonal/mellékállomás). Az RA-15 és az RA-24 típusnak billentyűs kezelőkészlete van. A központ változatait 1968-1980 között gyártották hazai és csehszlovákiai alkalmazásra.
RX (jelfogós) Az Ericsson-licensz alapján gyártott LME típusú jelfogókra épülő 2/6, 3/15 és 5/30 kapacitású RX alközpontok váltották fel az RA-családot, amelyeket – többek között – Irakba is exportáltak.
CA (keresztrudas)