Maciej Musiał (Varsó, 1995. február 11. –) lengyel színész, televíziós műsorvezető.
Élete és pályafutása 1995. február 11-én született Varsóban. Szülei, Anna és Andrzej Musiał szintén színészek.
A XXVIII. számú Jana Kochanowskiego Középiskolában érettségizett (2014), ezt követően egy rövid ideig filozófiát hallgatott a Varsói Egyetemen. 2016-ban felvételt nyert a karakkói Állami Színművészeti Akadémiára, ahol 2019-ben diplomázott.
2004-ben, gyerekként állt először a kamerák elé, hogy eljátszhasson egy rövid szerepet a Plebanii egyik epizódjában. 2007-ben a Prawo miasta című krimi két epizódjában tűnt fel, majd nem sokkal később szerepet kapott a Futro című filmben és a Hotel pod zyrafa i nosorozcem tévésorozatban. Amikor 2011-ben Dorota Kośmicka-Gacke producer felkérte Tomek Boski szerepére a Rodzince.pl vígjáték-sorozatba, még csak 15 éves volt. Ez volt az a szerep, aminek köszönhetően igazi hírnevet szerzett, közben 2013 és 2017 között a The Voice of Poland tehetségkutató műsor házigazdája volt.
A Netflix 2018 novemberében debütáló 1983 című nyolcrészes disztópikus sorozatának nem csak főszereplője, hanem producere és – Joshua Long ötletgazda mellett – társalkotója is volt. Az Andrzej Sapkowski lengyel író fantasy regényei alapján készült 2019-es, ugyancsak netflixes Vaják című sorozatban Sir Lazlót játszotta.
Filmográfia Film Év Cím Szerep Megjegyzések 2007 Futro Konrad Makowiecki 2011 Baby sa jakies inne fiú a buszon Mój biegun Johnny 2012 Offline Kacper Tarski rövidfilm 2013 Dom na koncu drogi Piotr 2014 Dzien dobry, kocham cie! Iwo 2018 Milosc jest wszystkim Daniel 2023 Parasztok(Chłopi) Jaś magyar hangja: Czető Roland
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 2004 Plebanii fiú a templomban 1 epizód 2005–2020 Teatr Telewizji több szerep 4 epizód 2007 Prawo miasta Maciek Gralczyk 2 epizód 2008 Hotel pod żyrafą i nosorożcem Janek Miłobędzki 13 epizód 2008–2020 Ojciec Mateusz Michal Wielicki 44 epizód 2010 Nowa Adam Szyma 1 epizód 2011 Ranczo fiú 1 epizód 2011–2020 Rodzinka.pl Tomek Boski 266 epizód 2012 Prawo Agaty Sebastian Wróblewski 1 epizód 2012–2013 Hotel 52 Łukasz 20 epizód 2012–2015 Krew z krwi Franek Majewski 18 epizód 2014 A becsület ideje Czas honoru ’Apacz’ 12 epizód 2018 1983 1983 Kajetan Skowron 2019 DNA Tadek 1 epizód Pułapka Artur 3 epizód Vaják The Witcher Sir Lazlo 2022 1899 1899 Olek 2024–2025 Halálos kötelék Sleboda Sebastian Strzygon 6 epizód
Jegyzetek
További információk
Kategória:1995-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Lengyel színészek Kategória:Varsóiak