Königsberg (németül hivatalosan Königsberg in Preußen, régies magyar nevén Königsberga), 1946 óta Kalinyingrád, lengyelül Królewiec, litvánul Karaliaučius, latinul Regiomontum a Balti-tenger partjához közel, a Prégel folyó a Friss túrzásba való torkolatánál fekvő egykori porosz, majd német kikötő- és kereskedőváros, hanzaváros, a Német Lovagrend, majd Poroszország és Németország egyik fontos tartományi és kulturális központja, 1701-től a porosz királyok koronázóvárosa, a 20. században a német hadiflotta egyik fontos bázisa. Lübeck mellett Königsberg marcipángyártása tett szert világhírnévre.
A Német Lovagrend által 1255-ben egy Twangste elnevezésű porosz település helyén Königsberg néven alapított egykori német város a német lovagrendi állam, majd a Porosz Hercegség fővárosaként, később a porosz királyok koronázóvárosaként, a Porosz Királyság fővárosának Berlinbe való 1701-es áthelyezése után pedig Kelet-Poroszország tartományi székhelyeként szolgált. Königsberg a Német Császárság 1871-ben történt alapításától 1945-ig a legkeletebbre fekvő német nagyvárosnak számított, amely a Kelet-Poroszországot a Németország többi részétől területileg elválasztó 1920-as Versailles-i békeszerződés értelmében kialakított lengyel korridor kialakítása után is meg tudta tartani az országon belüli fontos kulturális, gazdasági és közlekedési szerepét.
A második világháború alatti brit légitámadások és az 1945-ös königsbergi csata során szinte teljesen elpusztított, majd a Vörös Hadsereg által elfoglalt várost a potsdami konferencia értelmében Kelet-Poroszország északi felével együtt a Szovjetunió annektálta, megmaradt német lakosságát elűzte, történelmi épületállományának nagy részét szisztematikusan eltávolította és immár Kalinyingrád néven szovjet mintavárosként építette újjá. Kalinyingrád a Szovjetunió felbomlása óta Oroszország exklávéjának, a Lengyelország és Litvánia között található Kalinyingrádi terület (oroszul Калининградская область, Kalinyingrádszkaja oblaszt) székhelye.
Az 1544-ben alapított Albertina egyetemnek (Albertus-Universität zu Königsberg) is otthont adó egykori hanzaváros kiemelkedő jelentőséggel bírt a német kultúra és történelem számára. A városban élt és alkotott többek között Immanuel Kant, Lovis Cortinth, E. T. A. Hoffmann, Hannah Arendt, Käthe Kollwitz és Simon Dach. Poroszország 18. századi kulturális virágkorát a német történetírás a „königsbergi évszázadként" (németül Königsberger Jahrhundert [de]) tartja számon. A 13. és 20. század között többségileg németajkú város ugyanakkor fontos hatással volt a litván és lengyel kulturális fejlődésre is: 1547-ben Königsbergben jelent meg az első litván nyelven nyomtatott könyv, valamint 1551-ben az Új Testamentum első lengyel nyelvű fordítása is.
Fekvése bélyegkép|Königsberg és Kelet-Poroszország légi, tengeri, közúti és vasúti összeköttetései egy 1926-os térképen bélyegkép|Köngisberg 1905-ös digitalizált térképe Königsberg (és a mai Kalinyingrád) az édesvizű Friss-haffba (németül Frisches Haff; oroszul Калининградский залив – Kalinyingradskíj zaliv; lengyelül Zalew Wiślany) torkoló Prégel (németül Pregel, oroszul Прего́ля – Prególja; litvánul Prieglius) folyó mindkét partján fekszik. A Baltijszki-csatorna (korábban Pillaui-csatorna, németül Pillauer Tief, oroszul Балтийский пролив – Baltijszkij proliv) révén a város közvetlen kijárattal rendelkezik a Gdański (Danzigi)-öbölre, illetve a Balti-tengerre. Az egy 1510-ben dúló heves tengeri vihar eredményeként kialakult csatorna a Szambiai-félszigetet (németül Samland, oroszul Самбийский полуостров – Szambijszkij poluosztrov) választja el a Friss-túrzástól (németül Frische Nehrung, oroszul Балтийская коса – Baltijszkaja kosza, lengyelül Mierzeja Wiślana). A Szambia (vagy Számföld, németül Samland vagy Preußisches Paradies, oroszul Земланд – Zjemland) és Natangia (németül Natangen, oroszul Натангия – Natangija) történelmi vidékek határán fekvő város eredetileg hét halomra és a Prégel folyó két ága által közrefogott Kneiphof szigetre (németül Kneiphof, oroszul Кнайпхоф – Knajphof vagy újonnan остров Канта – osztrov Kanta, „Kant sziget") épült.
A város Kelet-Poroszország fővárosaként, illetve tengeri, közúti és vasúti útvonalak központjaként szoros összeköttetésben állt Németország és a Balti-térség más városaival. Königsberg légvonalbeli távolsága Berlintől 583 km, Rigától 335 km, Vilniustól 305 km, Gdańsktól 148 km, Moszkvától 1080 km, Szentpétervártól 826 km.
Vizei Prégel-ágak A város meghatározó eleme a Prégel folyó, melynek két ága, az északi Új Prégel (németül Neuer Pregel vagy samländischer Pregel, oroszul Новая Преголя – Novaja Pregolja) és a déli Öreg Prégel (németül Alter Pregel vagy natangischer Pregel, oroszul Старая Преголя – Sztaraja Pregolja), amelyek a Kneiphof sziget után egyesülnek egy ággá és érik el a várostól pár kilométerre nyugatra a Friss-haffot. A Második világháború előtt az Öreg Prégel utolsó, a Kneiphof nyugati felét határoló rövid szakaszát Hundegatt [de] néven ismerték.
Tavak A városképet szintén nagyban meghatározza a két nagyméretű, még a Német Lovagrend idejéből származó mesterséges (egykori halas-) tó, a belvárosig benyúló Kastély-tó (németül Schloßteich [de], oroszul Нижний пруд – Nyizsnyij prud vagy Замковый пруд – Zamkovij prud) és az északi külvárosok képét meghatározó Felső-tó (németül Oberteich, oroszul Ве́рхний пруд – Vérhnij prud). A Felső-tó az Alsó-tóba, onnan a kanalizált Katzbach patakon át a Prégelbe ömlik. A két tó, különösképpen a központibb fekvésű Alsó-tó fontos szerepet töltött be különösen a Második világháború előtti idők társadalmi életében. Az akkori Schloßteich partjait előkelő promenádok, sörteraszok, kávézók és nagy füvesített rétek szegélyezték, számos egyetemi diákszervezet és evezőklub rendelkezett itt klubházakkal (lásd: a Königsbergi Egyetem diákszervezeteinek listáját [de]). A háborúban a tópart majdnem minden épülete megsemmisült, a társadalmi és sportélet nem éledt újjá. Mindkét tó ma erősen szennyezett.
Történelme Kezdetek
bélyegkép|Porosz törzsi területek a 13. században A Balti-tenger partján fekvő, a Visztula és a Nyeman (litvánul Nemunas, lengyelül Niemen, németül Memel) folyók által határolt történeti vagy Ó-Poroszország néven számontartott területet egészen a 13. századig a balti nyelvcsaládhoz tartozó lett, litván, illetve a mára már kihalt porosz őslakosság lakta. A hagyományosan marha- és lótenyésztéssel, szórványosan földműveléssel foglalkozó pogány, számos törzsre tagozódó poroszok a 9. században a Prégel folyó torkolatvidékén, a későbbi Königsberg helyén alapítottak egy Twangtse nevű erődöt, melyhez egy falu és egy a vikingek és a lübecki kereskedők által frekventált kikötőhely tartozott. bélyegkép|A Német Lovagrend terjeszkedése a Baltikumban (13. század) A poroszok a X. századtól megélénkülő folyamatos támadásaival komoly gondokat kezdett okozni a szomszédos déli területek lengyel uralkodóinak: A porosz törzsek elfoglalták Mazóviát, és egészen a mai Varsó területéig nyomultak. A mazóviai fejedelem képtelen volt egyedül megvédeni országát a porosz törzsekkel szemben, ezért 1225-ben a fejedelemségbe hívta a Német Lovagrendet. Ez a lovagrend egyike volt a szentföldi keresztes háborúk nyomán létrejött három nagy lovagrendnek, 1199-ben alapították Akkóban. A Lovagrend korábban az erdélyi Barcaságban megpróbált magának államot alapítani, de II. András magyar király 1225-ben kiűzte őket onnan. A lengyel uralkodónak tett szolgálataikért cserébe – amelyhez hozzátartozott a pogány poroszok megtérítése is – a lovagok viszont megkapták a Visztulától keletre eső ún. kulmi területet (németül Kulmerland, lengyelül Ziemia chełmińska) és más, korábban a poroszok által birtokolt területeket, mely a későbbi lovagrendi állam magját képezte. A lovagrend akkori nagymestere, Salzai Hermann, (németül Hermann von Salza) megszerezte a császárság és a pápaság támogatását, mivel nagy szerepet játszott a két hatalom kibékítésében. 1226-ban a lovagrend megkapta II. Frigyes német-római császár kezéből a rimini aranybullát, amellyel jogot szerzett a Baltikumban való letelepedésre, s ez biztosította a Német Lovagrend hatalmát Poroszország felett. Az ötven éven keresztül folytatott háborúk és térítések eredményeként a lovagok végül 1230-ban megalapították saját lovagrendi államukat (németül Deutschordensstaat) Marienburg (Malbork) székhellyel. Ez az állam sajátos, páratlan képződmény volt a korabeli Európában, egyszerre volt egyházi és világi, német és európai. IX. Gergely pápa 1234-ben a rieti-i bullában „örök időkre” a lovagrendnek adományozta a területet.
Lovagrendi időszak (1255–1525)
bélyegkép|Königsberg települései 1255-ben A német keleti kolonizáció (németül deutsche Ostsiedlung vagy Drang nach Osten) folyamatának részeként a lovagrend számos várost alapított az egykor porosz törzsek lakta vidéken, ilyen volt Kulm (Chełmno), Thorn (Toruń), Marienwerder (Kwidzyn) és Elbing (Elbląg). A gyéren lakott vidék és az új városok benépesítését elősegítendő, a terület új urainak hívására nagyszámú német telepes érkezett főleg Pfalzból és a Rajna vidékéről. Az új lakosok fejlett agrárkultúrát, városi életmódot, pénzgazdálkodást honosítottak meg, beindult a kereskedelmi élet. A leigázott porosz őslakosság által a Prégel folyó északi partján fekvő dombon emelt Tuwangtse vagy Twangstse elnevezésű fa erőd helyén a lovagok 1255-ben kezdtek egy ideiglenes fa- és földvár építésébe. Az 1257-ben kőből újjáépített lovagrendi várat a baltikumi kereszteshadjáratban résztvevő II. Ottokár cseh király tiszteletére kezdték Königsberg, azaz a „király hegye" néven emlegetni. Ez a kezdetleges vár sikeresen állt ellen a porosz őslakosság három éven át tartó, 1260-ban kezdetét vevő második felkelésének (németül Zweiter Prußenaufstand).
A königsbergi vár nagyszabású kiépítése igazán ezen felkelés leverése után kezdődött meg, ekkor épült fel a dupla várfalgyűrű és annak 9 tornya, amelyek rálátást biztosítottottak a Prégel folyóra, illetve a Szambia-félsziget jelentős részére. A vár körül kezdtek kialakulni a később Königsberg városát alkotó Altstadt, Kneiphof és Löbenicht települések, illetve a vár közvetlen fennhatósága alá tartozó ú.n. „freiheitoknak" nevezett települések és uradalmak, melyek a későbbi város egyes városrészeinek magvainak tekinthetők. bélyegkép|A Német Lovagrend címerpajzsa Az ezen három város közül az elsőként, 1283-ban alapított Altstadt már 1286-ban megkapta az úgynevezett kulmi jogrend szerinti városi státuszt, majd 1340-ben a Hanza-szövetség tagja lett. A kezdetekben a várral együtt ez a helység viselte a Königsberg nevet, csak a későbbi városalapítások után kezdték az „öreg/régi város" (németül „alte Stadt") néven nevezni. 1299-ben a vártól keletre, de még mindig a Pregel északi partján került megalapításra Löbenicht városa; 1327-ben pedig a Prégel két ága által közrefogott szigeten kialakult Kneiphof nevű település kapott városi jogokat. Mindhárom város rendelkezett saját városfallal, templommal, városházával, iskolával, bírósággal illetve piacrendezési joggal és 18. századi egyesítésükig gyakran álltak gazdasági és politikai rivalitásban egymással. A vár maga és a hozzátartozó uradalmak önálló közigazgatási egységként a Lovagrend közvetlen uralma alatt álltak. Míg a vár közvetlen szomszédságában fekvő Altstadt a három város, illetve később a lovagrendi állam hatalmi központjának számított, addig Kneiphof a város vallási és szellemi origójaként működött: itt épült fel 1330-tól a königsbergi dóm illetve itt kapott helyet 1544-ben az egyetem.
1303 és 1385 között Königsberg szolgált a Hanza-szövetség által gazdaságilag támogatott Litvánia leigázására irányuló lovagrendi keresztes hadjáratok egyik kiindulópontjául. bélyegkép|A Német Lovagrend területi veszteségei 1466-ban